„Befejezte Faust- és Dante-szimfóniáját, és valóságos csoda volt hallanom, ahogyan partitúrából elzongorázta nekem e műveket. Minthogy biztos voltam benne, Liszt meggyőződött róla, mekkora hatást tettek rám művei, nyíltan lebeszélhettem őt a Dante-szimfónia elhibázott befejezéséről. Ha volt valami, ami meggyőzött mesteri költői koncepciójáról, az a Faust-szimfónia eredeti befejezése volt: a Margitra való utolsó, mindent legyőző emlékezéssel, törékenyen, légiesen ért véget, minden erőszakos figyelemfelkeltés nélkül. Ugyanilyennek tetszett a Dante-szimfóniáé is, amelyben a Paradicsomra csak a Magnificat finom megszólalása utalt, ugyancsak gyengéd, lágy lebegéssel. Annál jobban megijedtem, amikor ezt a szép elgondolást hirtelen félelmetes módon félbeszakította egy bombasztikus, plagális befejezés, amely, mint értesültem, Szent Domokost kívánta megjeleníteni. Hangosan felkiáltottam: »Nem! Nem! Ezt ne! Ki vele! Ne legyen benne fenséges Úristen! Maradjunk a gyengéd, nemes lebegő befejezésnél!« »Igazad van«, kiáltotta Liszt, »én is ezt mondtam; ám a hercegné másként utasított: de úgy lesz, ahogyan Te gondolod.« (…) Annál szomorúbb voltam később, amikor megtudtam: (…) megtartotta a Danténak ezt a befejezését…” Így emlékezett meg a részint elragadtatott, részint csalódott majdani vő, Richard Wagner a Dante-szimfóniával való megismerkedéséről. Az alkotást, mellyel kapcsolatban Liszt Ferenc meg is fogadta Wagner tanácsát, meg nem is, az Óbudai Danubia Zenekar jövő csütörtöki koncertjén hallhatjuk (Zeneakadémia, november 22., fél nyolc). A karmester, az eredetileg meghirdetett Kocsár Balázs helyett, Hámori Máté lesz, a program másik száma pedig alighanem valóságos felfedezést jelent majd a legtöbbünk számára: a két éve elhunyt finn mester, Einojuhani Rautavaara „A fény angyala” melléknevű 7. szimfóniája lesz ez, 1994-ből.
Egyébiránt is jóféle hangversenytermi eseményekben tékozlóan gazdagon trappol el mellettünk az elkövetkező hét nap. A hétvégén például szárba szökken és véget is ér a múlt számban már emlegetett kamara.hu minifesztivál, Simon Izabella és Várjon Dénes meghitt vállalkozása. A vasárnap esti, utolsó koncert a többi közt újra egy Liszt-szimfonikus művet ígér: az Orpheus szimfonikus költeményt – csak éppenséggel a szemölcsös abbét csodáló, és nem mellesleg iránta mélyen lekötelezett Camille Saint-Saëns izgalmas trióátiratában (Solti Terem, november 18., hét óra). Ugyanekkor a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar slágerprogramja főszám gyanánt Csajkovszkij Hegedűversenyével kényezteti majd a hallgatót, méghozzá a világszerte méltán ünnepelt virtuóz, Vadim Gluzman szólójával (Nemzeti Hangversenyterem, november 18., fél nyolc).
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar három koncertje viszont nagyszerű hazai hangszeres szólista fellépését jelzi: Fejérvári Zoltánét, aki Beethoven I. (C-dúr) zongoraversenyét fogja eljátszani csupa-csupa Dvořák-kompozíció szlávosan szeretetteljes ölelésében (Nemzeti Hangversenyterem, november 20., 21. és 22., háromnegyed nyolc).
