A rendszerváltás után és az Európai Unió hathatós segítségével Magyarország is nekiláthatott, hogy újjáélessze lokális és regionális kulturális gyökereit. Mindenkinek érdeke volt, hogy a kötelező május elsejei felvonulások vagy bazári szórakozássá züllesztett búcsúk helyébe olyan vélt vagy valós hagyományokon alapuló ünnepi események szerveződjenek, melyek egyszerre alkalmasak a szórakozásra és a lokálpatriotizmus erősítésére. Akadnak települések, amelyeknek nem nehéz a helyzetük - Budafok a pezsgőt, Vecsés a káposztát, Makó a hagymát, Szeged a paprikát állította fesztiváljának középpontjába -, mások inkább a kuriozitásra hajtanak (Tekenye a pogácsára, Rácalmás a tökre, Siófok a tojásra), s a nagy nekibuzdulásban az is megesik, hogy Budapest régóta urbanizálódott XVIII. kerületében megünneplik a Krepuska Géza szüreti fesztivált. A fantáziátlanabbaknak marad a pálinka-, mangalica- vagy borfesztivál, illetve olyan hibrid képződmények prezentálása, mint például az "pusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a honfoglalás kori haditornával és jószágetetéssel egybekötött Pünkösdölő.
Nem biztos, hogy a Garázs Projekt ötletgazdái, László Gergely és Rákosi Péter arra gondoltak, hogy miben is lehetne Dunaújváros turistákat is vonzó lényegét megragadni - ráadásul a volt Sztálinváros, a szocialista tervgazdálkodás és embereszmény öröksége nehezen is vállalható -, mégis rövid előkészületek után 2008-ban már meg is rendezték az első, majd tavaly a második Garázsfesztivált. Mint azt a Karton Galériában kiállított projektdokumentáción is megfigyelhetjük, az esemény csúcspontja a felvonulás. A körmenet élén a nézők nagy örömére egy autó tetejére illesztett, életnagyságú és stilizált lámát formázó modell vonul, mögötte két ember lámával díszített zászlót lenget, ezt követik a mazsorettek, majd a női tamburmajor vezetésével a rezesbanda, a sort pedig biciklisfelvonulás zárja. Liberális gondolkodásúak természetesen már magát ezt a menetet is - afféle speciális street-art megnyilvánulásként - művészetnek tekinthetik, de szerencsére a kevésbé engedékenyek számára is felismerhető a projekt posztkonceptuális jellege.
László és Rákosi kiindulópontja a legnagyobb magyarországi garázssor: a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején felépített ezerkétszáz garázsból álló telep. A csak Névtelen utcaként jelölt komplexum egyszerre mikrotörténeti lenyomat és afféle köztes tér, átjáró a magán- és a közösségi szféra között. Első lépésként azt próbálták meg dokumentálni, hogy mi minden bújhat meg az ajtók mögött. A kutatás során nemcsak személyes emlékek kerültek elő - a vasmű férfi munkásai nem egy esetben itt pihenték ki a munka fáradalmait vagy az otthon szűkösségéből adódó konfliktusokat, borozgattak, bográcsgulyást készítettek, születésnapot tartottak -, hanem a telep építésével összefüggő fotódokumentumok is. Regisztrálták azokat az új funkciókat is, melyeket autó híján e nagyobbacska kamrák felvettek: egyes garázsokból szemétlerakó, barkácsműhely, másokból pedig zenekari próbaterem lett. Ezután béreltek egy garázst, amely arra szolgált, hogy megvalósítsák a garázsbelső berendezésével kapcsolatos ötleteket és elképzeléseket, azokat a lehetséges világokat, melyek ott lapulhatnak bármelyik ajtó mögött. A kiállításon a létező és a fiktív térbelsők fotói vetülnek egymásra - véletlenszerű sorrendben. A befogadó nem azonnal észleli valóság és fikció határának cseppfolyósságát; a motorbicikli-lerakat, a nappalinak berendezett garázs után nem hökken meg a marihuánaültetvényen, sőt a padlón békésen üldögélő lámán sem. S miért ne lehetne egy garázsban célba dobálni, miért ne lehetne akár szavazóhelyiség, ismeretlen (talán sátánista) vallás imaterme, esetleg zongorakoncert színhelye? Bár az űrruhába bújt Armstrong felbukkanása eléggé meglepő - mégis úgy tűnik, hogy a pszeudo- és a funkcionális világok összevegyítésében még sok művészi lehetőség rejlik.
A fesztivál része a Párhuzamosok találkozása címen futó programsorozatnak, s valóban vitathatatlan érdeme, hogy egyformán megmozgatja a különböző korú és eltérő kulturális beágyazottságú látogatókat. A két nap során nemcsak akrobatikus biciklisbemutatókat, helyi - a garázsokban próbáló - alternatív rockzenekarokat láthattak az érdeklődők, hanem fellépett például az ottani versmondók köre egy sztárvendéggel, Gyuszi bácsival (aki nem mellesleg százhatvan nóta szerzője is).
A Garázs Projekt lényege azonban a láma, melyből a szervezők egész brandet alakítottak ki. A láma alakú stencileken kívül készült matrica, kitűző, óriási nyalóka lámát formázó marcipánmintával és póló is. A póló éke és dísze egy címer - Dunaújváros címerének átirata. Az új városlogó számol a huszadik századi hagyományokkal, hiszen megmaradt az épített városra és az iparra utaló vörös négyzetforma, de a jövőbe is tekint: az ősi múltat jelképező oszlopfő helyébe egy szupernóvarobbanás elnagyolt rajza került, míg a kék mezőben lebegő ezüstbárányt felváltotta a láma. Igaz, hogy nem őshonos, és egy kicsit bumfordi is, de kedves, szeretnivaló és ironikus. És a körbehordozása sokkal viccesebb, mint a csuhébaba-készítés, a böllérfesztivál vagy egy Vince-napi borrandevú asszonykórussal és "vicevesszővágással" egybekötve.
Karton Galéria, Bp. V., Alkotmány u. 18. Nyitva: január 22-ig
