kiállítás - KAMEN STOYANOV

  • Kürti Emese
  • 2008. december 4.

Zene

Két csapás érheti mostanság a kortárs magyar művészt: ha van művészeti piac, és ha nincs. A piaci ortodoxok szerint inkább van, de nem az igazi, a szkeptikusok szerint is inkább van, de rosszul működik.
Két csapás érheti mostanság a kortárs magyar mûvészt: ha van mûvészeti piac, és ha nincs. A piaci ortodoxok szerint inkább van, de nem az igazi, a szkeptikusok szerint is inkább van, de rosszul mûködik. Ebbõl a finom különbségbõl az utóbbi években kialakulni látszik az az analitikus mûvészet, amelyet a piac természete, gazdaság és mûvészet összefüggése foglalkoztat. Érdekes, hogy a rendszer bírálata megelõzi a rendszer megszületését, hiszen a magyar piac még korántsem vette fel a nyugati típusú kapitalizmus mûvészeti piacának formáját. Könnyen lehet, hogy megszilárdul valamilyen hibrid alakban, miközben a kritikusai elszáguldanak mellette.

A kurátorok, akik a mûvészeknél határozottabban vették kézbe az irányítást, legfõként kívülrõl importálják a rendszeranalízist. Kamen Stoyanov Bécsben élõ fiatal bolgár mûvész, az idei Manifesta résztvevõje most Budapesten dolgozik, az ACAX Kortárs Képzõmûvészeti Iroda által irányított mûteremprogram keretében. Itt készült három munkáját állította ki most, két video- és egy neonmûvet: a tudatosult gazdasági krízisbõl születõ legfrissebb reakciók helyi piaci-mûkereskedelmi helyzeteket modelleznek. A gyûjtõ és mûkereskedõ chaten bonyolított adásvétele és virtuális párbeszéde az ismeretlen mûrõl a mûkereskedelem mûködési szabályait tárja föl, azokat a választási szempontokat, amelyeket egyszerre befolyásol a szakmai tapasztalat, a kereslet, az ízlés és a vakszerencse. "Felejtsd el, nem engedhetjük meg magunknak" - olvasható a falon a neonfelirat, egyszerre utalva a máris beszûkülõ gyûjtõi kapacitásra, és a stúdió kiállítóhelyének, a Labornak a bizonytalan jövõjére, amit a vele szemben támasztott képtelen szabadpiaci igények okoznak. Stoyanov a mûve eladásából származó összeggel a Labort segítené. A harmadik mûben megjelenik a közönség, valamint egy kidobóember, aki elmagyarázza, hogy a plazától hány méterre szabad szórólapozni. Egyébként kedvesen.

Stúdió Galéria, megtekinthetõ december 12-ig

****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.