Kiállítás - Mi van mögötte? - Fotóhónap 2008

  • - kovácsy -
  • 2008. november 20.

Zene

Kétségtelen, hogy nehéz tetszőleges dolgokat úgy egymás mellé állítani, hogy ne lehessen föléjük írni a Dialógus címet, sőt hogy ez ne sugalljon valami többlettartalmat, a viszonyítás valamiféle rendezői javaslatát vagy befogadói kényszerét. Az idei fotóhónap szervezői ennél azért több okot is felhozhattak a névválasztás mellett. - kovácsy -

Kétségtelen, hogy nehéz tetszőleges dolgokat úgy egymás mellé állítani, hogy ne lehessen föléjük írni a Dialógus címet, sőt hogy ez ne sugalljon valami többlettartalmat, a viszonyítás valamiféle rendezői javaslatát vagy befogadói kényszerét. Az idei fotóhónap szervezői ennél azért több okot is felhozhattak a névválasztás mellett. A rendezvény "központi" kiállításai egymás melletti termekben sorakoztatják föl a kortárs cseh, lengyel, szlovák és magyar fotóművészet friss termékeit, ráadásul ez egyfajta párbeszédben áll a közel- és középmúlttal is. Igaz, hogy itt már lényegében megszűnik a nemzetközi kitekintés, hacsak nem vesszük ide a Bauhaus-mestereknél tanult, 1938-ban Egyiptomba, majd Franciaországba emigrált, művészetében is külön utakon járó Étienne Sved (meghalt 1996-ban) kiállítását a Budapest Kiállítóteremben, december 7-ig.

A VAM Design Center egyébként elég jó, egyszerre ösztönző és semleges terep a párbeszédre, hiszen egy tipikus, függőfolyosós pesti bérházról van szó, amely tetőtől talpig kiállítótérré alakult át, az udvarát üvegtető borítja, a falait nyersre csupaszították, szóval ódon és dinamikus, következésképpen kortalan. Összesen öt kiállítás látható itt - öt különféle rendezésben: a leginkább a szlovák anyag tűnik reprezentatívnak, a lengyel vállaltan egyfajta szemezgetés, a csehek egy pályázat nyertes munkáival vannak jelen. Az utóbbiak esetében szinte meglepő - bár lehet, hogy csak az alkotók korábbi, külföldi tanulmányutakkal járó sikereiből következik -, milyen nagy arányban találták meg témáikat külföldi, olykor kifejezetten egzotikus helyszíneken. Utazáskor a táguló világba a lélek is boldogan terpeszkedik bele? A legizgalmasabb sorozat Andrej Balco alkotása, aki Csehországban is dolgozik, de Szlovákiában született és lakik, úgyhogy az ottani válogatásban is szerepel. A cseh anyagban brazíliai fotói láthatók: egy-egy jómódú ember, mellette pedig a szolgája, külön-külön képen, olykor közös beállításban - ez akár szocio is lehetne. De a képeket ridegen erőteljes mesterséges fények merevítik ki, és ez megszünteti, kivonja a fotókból a helyi jelleget, és az alá-fölé rendeltségi viszonylatok elvontabb, árnyaltabb és talányosabb részletei felé fordítja a figyelmet. Ezt a rövid vallomástöredékek is erősítik, amelyekben ki-ki a vágyairól, a munkáról mint olyanról vall, nem minden hatásvadászat nélkül erősítve föl a kontrasztokat.

A lengyeleknél a mindössze huszonnégy éves Ewa Axelrad foglalja el a legtöbb falfelületet ember nagyságú képeivel: egy-egy magányos fiatal férfi vagy nő áll mondhatni a semmiben, kicsit esetlen tartásban, sután természetes pózba merevedve, afféle botcsinálta fotómodellként, akinek a ruhája is amúgy átlagosan szerencsétlen. A hétköznapiság rideg apoteózisaként is szemlélhetnénk ezeket a képeket, ha nem hatná át őket valami már-már filozófiai mélységű üresség, magárahagyottság, ami addig vonzza magához a tekintetet, míg végül már azt is kétségbe vonnánk, hogy valóban élő embereket, nem pedig tökéletes bábokat látunk. Így aztán csak állunk zavartan, egyfajta mindentől eltávolodott tanácstalanság riadt állapotában. Hasonlóképpen nem a kamerába - vagyis az arcunkba -, hanem oldalvást bámuló portrékból áll Jaroslaw Grulkowski Buszmegálló című sorozata, amelynek látszólag önnön mélységeikbe merülő alakjai alighanem mindössze a menetrendet tanulmányozzák, jól szemléltetve, milyen emelkedetten tudunk belezuhanni kisszerűen prózai foglalatosságainkba.

A szlovák anyag kevésbé egységes, itt a kedves vidéki esetlenségektől kezdve riasztóan nőietlenített nők és férfiatlanított férfiak manipulált aktképein át olyan "kacsintós képekig" ível a skála, amelyeken híres politikusnők arcképére súlyosan bántalmazott asszonyok sebei, kék foltjai vetülnek. Finom feszültség tölti el Martin Kollar képeit: az Európai Parlament irodai folyosóin töri meg a bürokrácia néma csöndjét egy-egy groteszk, oda nem illő vagy csak fanyar módon különös tekintet, mozdulat, testtartás. Erre a válogatásra is jellemző egyfajta elvont problémalátás, ábrázoláson túli konceptuális logika, amit esetenként némi keresettség, máskor viszont finom humor színez.

A magyar kiállítás, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának Egy lépéssel tovább című anyaga messze a legbőségesebb, emiatt viszont a karaktere is elmosódóbb. Horst Kloever német kurátor mintha túlságosan is engedékenyen válogatott volna: azt írja ugyan a Fotóhónap 2008 katalógusában, hogy mindegyik alkotó igyekszik a felszín mögé tekinteni, de úgy tűnik, sok esetben ez az igyekezet mégsem jutott el a mélyebb rétegek feltárásáig. Az ábrázolás, a felmutatás nem fed fel minőségi újdonságot, sokszor csak környezetünk jól ismert motívumaira, hangulataira ismerünk rá a vitán felül színvonalas illusztrációkból - igen gyakran a jelenben tovább élő közelmúltra, amelynek megörökítése persze abbahagyhatatlan. Ily módon ez az anyag egyfajta új sorozatként elég jól rímel az MTI ötvenes évekbeli képanyagára, amely talán azért csábítóbb a szemnek, mert egy immár letűnt világot idéz föl és helyez a reflektált szemlélődés idézőjelébe. A mai képeken persze nem nagyon vannak derűs arcok, ez természetes, a tájak, a terek pedig többnyire erősen emberhiányosak. Na, az ötvenes években aztán annál nagyobb szenvedéllyel gyűjtötték a buzgó fényképészek a boldog tekinteteket, amelyek mögül azért árulkodó módon elő-előtűnik a kényszer meg a szegénység. Másrészt viszont a köztéri fotókon megfigyelhető valami hangulati többlet, ami egyszerűen abból adódik, hogy többen jártak az utcán, nagyobb számban keletkeztek korfestő erejű élethelyzetek.

És végül ott van a Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior Alkotócsoportjának a kissé aggasztó Örökifjak címet viselő kiállítása. Igazságosan, egy szerző - két munka leosztásban sorakoznak a legkülönbözőbb tematikájú és stílusú, olykor kissé érdektelen képek. De használjuk fel kiindulópontként a tiszteletadás szép gesztusát: én a szabad szétrajzást javaslom a Fotóhónap 2008 többtucatnyi kisebb kiállítására.

Budapest VI., Király u. 26., nyitva november 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.