Kiállítás - Szomorú gyermek - Keith Haring a LuMúban

Zene

A nyolcvanas évek elején a New York-i művészéletbe berobbanó graffitiművészek közül Haring a legismertebb, a második helyezett a kábítószer-túladagolásban, huszonnyolc éves korában elhunyt Jean-Michel Basquiat, de kinek mond bármit Rammelzee (ma rapper és hip-hopzenész), Tony Shafrazi (ma galerista) vagy (a manapság szürrealista ócskaságokat festő) Kenny Scharf neve? Kétségtelen, hogy Haring mindent megtett az ismertségért; az 1986-ban megnyitott és a Keith Haring Alapítvány által most is gőzerővel üzemeltetett Pop Shopban Haring-motívumokkal díszített tárgyak tömegéhez lehet olcsón hozzájutni. Pólók, cipők, ruhák, kitűzők, sapkák, poszterek, noteszek, képeslapok, naptárak, órák, esernyők, csoki- és teásdobozok, cukorkatartók, plüssállatok, dominók, kirakósok, kifestőkönyvek, kerámiavázák, párnák, asztalok, székek - akár egy komplett lakás berendezhető belőlük. (Az alapítvány a befolyó összeget a 31 éves korában AIDS-ben meghalt művész kívánságának megfelelően a betegséggel kapcsolatos felvilágosító programok támogatására, illetve Haring művészetének propagálására költi.)

A nyolcvanas évek elején a New York-i művészéletbe berobbanó graffitiművészek közül Haring a legismertebb, a második helyezett a kábítószer-túladagolásban, huszonnyolc éves korában elhunyt Jean-Michel Basquiat, de kinek mond bármit Rammelzee (ma rapper és hip-hopzenész), Tony Shafrazi (ma galerista) vagy (a manapság szürrealista ócskaságokat festő) Kenny Scharf neve? Kétségtelen, hogy Haring mindent megtett az ismertségért; az 1986-ban megnyitott és a Keith Haring Alapítvány által most is gőzerővel üzemeltetett Pop Shopban Haring-motívumokkal díszített tárgyak tömegéhez lehet olcsón hozzájutni. Pólók, cipők, ruhák, kitűzők, sapkák, poszterek, noteszek, képeslapok, naptárak, órák, esernyők, csoki- és teásdobozok, cukorkatartók, plüssállatok, dominók, kirakósok, kifestőkönyvek, kerámiavázák, párnák, asztalok, székek - akár egy komplett lakás berendezhető belőlük. (Az alapítvány a befolyó összeget a 31 éves korában AIDS-ben meghalt művész kívánságának megfelelően a betegséggel kapcsolatos felvilágosító programok támogatására, illetve Haring művészetének propagálására költi.)

A Pop Shop üzleti formában valósítja meg azt a közvetlen alkotó-befogadó viszonyt, ami Haring indulását is jellemezte, azt az időszakot, amikor - nap mint nap - a metróban "dolgozott". A fekete, éppen nem használt hirdetőtáblákra készített rajzok, azaz az illegális street-art nemcsak a rendőrök érdeklődését keltette fel, hanem az egyszerű járókelőkét is, s míg az előbbiek negatívan viszonyultak tevékenységéhez (előállították és megbírságolták), az utasok szerették. S bár az új hullámra fogékony műkereskedelem kiemelte ebből a közegből (már 1982-ben szerepelt a kasseli Documentán), Haring az elitművészettel szemben a tömegek vizuális kultúrájára kívánt hatni - mint a felsorolt tárgyakon látható, nem is kevés sikerrel.

A sikeres és problémamentes befogadást megkönnyíti, hogy Haring egyszerű graffitijeleket, tageket használt, továbbá erősen támaszkodott a képregények világára. Mindez a Ludwig Múzeumban bemutatott anyagon is megfigyelhető, dacára annak, hogy a válogatás nem Haring népszerűbb és vidámabb oldalát mutatja. De fogalmazhatunk úgy is, hogy inkább szegényes: nincsenek szobrok, csak tusrajzok és nyomatok, továbbá tizenegy, egy-egy esetben vitathatatlanul giccses festmény. A műveken pedig lajstromszerűen Haring piktogramjai: emberalakok és kutyák, piramisok és repülő csészealjak, kígyók és szívek, Miki egerek és tévéképernyők, na meg a "sugárzó bébi", ez a négykézláb mászó, vonalkákkal körbevett kisded. Éppen e tagek használatából fakad, hogy Haring életművében (a korai, absztrakt periódus kivételével, melyet egy kalligrafikus mű képvisel a kiállításon) nem beszélhetünk stiláris változásról, elég csak az 1980-ban készült rajzokat és az 1990-ben készült The Blueprint Drawing sorozatot összevetni.

Haring művészetét áthatja a fogyasztói társadalom kritikája - ennek egyik, a kiállításon is látható, legjobb darabján két hatalmas gólem között tévékészülékekből bábeli tornyot építő-bontó apró alakok küszködnek -, az erőszak és a háború ellenzése (gyakran készített plakátokat az apartheid vagy a kábítószer-fogyasztás ellen is). De nagyméretű, színes, a közterek hangulatát jelentősen feldobó szobrai, kórházakba készített vidám munkái komoly küldetéstudatról is árulkodnak - a kiállításon mégsem ezt az aktivista oldalt láthatjuk. A kis Jézusnak csápoló arctalan tömeg, a koponyából gilisztaként kitüremkedő apró alakok, az ősanyákat sugárzással megtermékenyítő földönkívüliek, a tehetetlen emberekkel dobálódzó vérfarkas, a kíntól vonagló, félig szöcske, félig emberi lény, az akasztott emberek és hullahegyek - olyan apokaliptikus és keserű víziók, melyektől nehéz szabadulni. Mindezt tetézi Haring (a műveiben is nyíltan vállalt) homoszexualitása, amely három, szenvedélyes és finom kollázstól eltekintve inkább megdöbbenti a nézőt. Még ha toleránsan nem is találunk abban semmi kivetnivalót, hogy a képeken felálló faszok, maszturbálás, férfi és férfi orális és anális kapcsolata, illetve férfi és kutya közösülései láthatóak, akkor is feltűnő, hogy a szexualitáshoz a megaláztatás és a brutális erőszak társul: fehér ember kínoz és ütlegel feketét, béklyóba vert embereket vernek bottal. A kicsit tréfásabb jelenetek is - például amikor egy hatalmas, pöttyösen fertőzött hímtagot ünnepel a tömeg - csak felerősítik azt az érzést, hogy a szexualitásban megjelenő alá-fölé rendeltségi játszmák pőre ábrázolása egyfajta metaforája a hatalom embertelen brutalitásának, amely megfertőz mindent és mindenkit. Ebből a nézőpontból persze másként értelmeződik a popsiját feltartó helyes kisded sugárzása. Bár az internet haringkids oldalán bárki szép színesre "festheti" a babát, nem árt tudni, hogy Haring piktogramja minden bűbájossága mellett is igen keserű. Az ártatlan kisded vírusfertőzött - és mindenki maga döntheti el, hogy a tágabb olvasatot (a nyugati-keresztény kultúrkör eredendő bűnét) fogadja el, vagy egy szűkebb, de millió gyermeket érintő, máig megoldatlan problémára (az AIDS-fertőzöttségre) gondol.

Haring egy életrajzában arról vallott, hogy lélekben mindig megmaradt tizenévesnek. A kiállítást látva nem kétséges, hogy ez a gyerek csillogó sikere ellenére legbelül nagyon kiábrándult és szomorú lehetett.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, november 16-ig.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.