Mindenki halandó - jelenti be nem egészen váratlanul, de mindenesetre némi hökkenést keltve a mester, s a megfelelő évszakban, az aranyló őszi verőn harmincegy-két festménnyel illusztrálja is rögtön, mire gondol vajon. Egyik szájával hitről, reményről, szeretetről - egyetemes, nagy ábrándokról mesél, a másikkal meg kételyről, kiábrándultságról, gyűlöletről - univerzális bizalmatlanságról ejt reccsenő szavakat.
Úgy rémlik, feLugossy új festményeivel - s félreértés ne essék, nem hülyéskedek - valami eléggé megrökönyítő dialektikai kísérletbe kezdett: a szentet és a profánt igyekszik vegyíteni, mégpedig elég szokatlan módon. Sem nem alulról, a hétköznapi efemeriáda irányából, sem pedig felülről, a magasztos eszmék ormáról, hanem oldalról, mint a penge éléről figyeli a két szférát, hogy aztán egybeolvaszthassa őket. Úgy tesz, mintha azonos minőségű elemekkel lenne dolga, s a hagyományos vertikális, alá-fölé rendeltségi viszonyt elforgatva, a két világot horizontálisan ábrázolja. Egyszerűbben fogalmazva: egymásra vetíti a szentet és a profánt, majd a háttérbe húzódik, összefonja karját, s - gondolom - elrévedÉ
A képek ezt a mélységes ambivalenciát nagyon szellemesen jelenítik meg. FeLugossy műanyag hálóra festi munkáit, s csak a figurákat tölti ki festékkel, így csoportozataihoz a hátteret mindig az adott falfelület adja, vagyis hát nézőpont kérdése, hogy van-e egyáltalán hátterük a jeleneteknek, vagy csak úgy megtörténnek a metafizikai semmiben, rejtélyes közmondások gyanánt. A sablonkivágásra is emlékeztető technika egyszersmind sajátos, archaikus hangulatot sugall: a képek erősen emlékeztetnek a vallásos üvegfestményekre. Sőt, a korábbi munkákhoz képest a megfestés módja is bonyolultabbá lett, s olyasfajta felületek jelennek meg feLugossy új képein, mint amilyenek a kelet-európai vagy balkáni ikonok, de még inkább a trecento viaszos testjein derengtek valaha elő.
A néző pedig döntésképtelenné lesz: szentséget és szentségtelenséget próbál szétszálazni, ismeretet, tapasztalatot és tudást akar mozgósítani a festő ellazult - amúgy régóta és jól ismert - selymás mosolyával szemben, hogy összekaphassa magát, s a jelenetekből, attribútumokból kikövetkeztethesse, hol is van átverve, vagy éppen hol nem. Másképpen fogalmazva, feLugossynak sikerült a mutatvány, mert képtelenség rájönni, merre húzódik a két szemlélet határa, hol válik el, aminek illeszkednie kell, vagy miként mosódik egybe, ami különnemű. Hogy a galamb Szentlélek-e éppen, vagy folyton kúrásra kész, piszkos állat, fogalmunk sincs, "kontextuális" kérdéssé, pontosabban: feltevéssé válik a festményeken.
Hajdu István
Millenáris, kerengő, október 31-ig
