Kiállítás: Mondializáció 3. A szívmelengető (Yann Arthus-Bertrand fényképei Rambouillet-ban)

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nadar, az egyetemes fotótörténet egyik legjelentősebb figurája az 1850-es évek közepén önarcképet készített: trükkösen-arányosan bemontírozta magát egy léghajó kosarába, hogy integethessen virtuális távoztában híveinek és ellenfeleinek, ám váratlanul lefelé indult, s végigfényképezte Párizs kanálisait alulról és belülről.

Nadar, az egyetemes fotótörténet egyik legjelentősebb figurája az 1850-es évek közepén önarcképet készített: trükkösen-arányosan bemontírozta magát egy léghajó kosarába, hogy integethessen virtuális távoztában híveinek és ellenfeleinek, ám váratlanul lefelé indult, s végigfényképezte Párizs kanálisait alulról és belülről.

André Kertész, a fényképezés nem kisebb óriása, 1919-ben felment Budafok legmagasabb csúcsára, s felvételezte a szertenyúló, egyszersmind egymásba kapcsolódó promontori pincesorokat, s az azokat övező, megmunkált szántóföldeket, parcellákat, hogy képet adhasson a táj önkéntelen strukturálódásának szépségéről.

Azt hiszem, nagyjából Nadar és Kertész gesztusa - ha nem is vezérli, de mindenesetre benne munkál - hajtja Yann Arthus-Bertrand gondolkodásmódját a nyolcvanas évek óta. Arthus-Bertrand az égből, de legalábbis jó magasról figyeli (ez így nem is rossz, enyhén langy ellentmondás) a világot, rögzíti a Föld képét a változások előtti és közbeni pillanatokban. Véleményem szerint technikailag kiváló munkáinak legnagyobb értéke

a hihetetlen színérzékenység

- képeinek bizarr, olykor véletlen szabta szabályos formákat befoglaló kereteit szinte szétfeszítik a fantasztikus színek, vagy éppen ellenkezőleg: az alig észrevehetően rebbenő tónusok valóban lírába fordítják a természetfényképezés objektivitásának vágyát. Nadarral és Kertésszel ellentétben Arthus-Bertrand tényleg elemelkedett a földről, berepülte szinte az egész világot, és végigfényképezte.

Ami azonban igazán érdekes - hiszen képei úgy szépek, ahogy vannak -, az az, amint ezeket kiállítja. Többször elmondta, hogy azért választja a szabad teret, mert a kurátorok "nem engedik" be a múzeumokba, mondván, nem professzionális fényképész, így hát kívül tágasabb. S valóban, mindenkinek, neki is igaza van: kívül tágasabb. Utazó kiállításai, kompakt installáció gyanánt, épített és mégis szabad terekben és terekkel szembesítik nézőiket, némiképpen didaktikusan utalva a felelősségre és felelőtlenségre, bolygónkra, az univerzumra, a rontásra, rombolásra, a henyeségre, az örökségre, a kisdedekre és nagylányokra; tanárként és újságíróként kicsit túlbeszélve, de biztos nem haszontalanul megideologizálva az ideológiát, mely azonban, szerencsére, egyáltalán nem árt a képeknek. S az sem, hogy Arthus-Bertrand magaslesi fényképei ebben a pillanatban

négy földrész tíz városában láthatók

szeptember végéig, a budapesti bemutatót nem számítva. Egyebek mellett Veracruz, Varsó, Chicago vagy Bejrút nézheti magát és másokat a magasból a földön: Arthus-Bertrand kiárasztotta magát, és ellepte a világot.

Nem hiszem, hogy valaha is megesett volna hasonló, nem hiszem, hogy bárkinek is sikerült volna ezzel a tradicionális eszközzel (nem elektronizált fényképek kiállításával) egy csapásra megkaparintani és beölelni a világot, s beleoltania saját magát kisebb és nagyobb városok köztereinek univerzumába. Persze, tudjuk, a fényképnek - elsősorban a sajtófotónak - éppen ilyesmi a funkciója, de ez a megabasszos, szupra-surroundos extenzió mégis meglepő, és tagadhatatlanul aláfeszül a gyomornak. Bár el kell ismerni, hogy a képek minőségén még ez sem ront, mint ahogy Arthus-Bertrand ama "nagy ábrándja" sem (abban a filmben is volt szó égről, földről), melynek megvalósítására hetven kortárs francia képzőművészt szövetkeztetett össze: csináljanak (s meg is tették) patchworköket légi képei alapján.

´szintén szólva az Arthus-Bertrand-üzemek gigantikus termelése mindezek ellenére nem különösebben érdekelt volna, ha Párizstól ötven kilométerre, Rambouillet-ban - a francia állami juhászat központjától néhány lépésre - a polgármesteri hivatal előtt nem láttam volna ellenkező irányú munkásságának majd száz darabját, melyek viszont arról győztek meg, hogy a sokirányúan képzett mester tényleg mester. Ezek a munkái nem lefelé, inkább oldalra és fölfelé néznek: nagy európai tenyészállat-kiállítások protagonistáit fényképezte össze megrendítő fegyelemmel, empátiával, s akkora perfekcionista objektivitással, melybe már belefértek és azonnal vissza is áramlottak a néző felé a valódi esztétikai alapfogalmak, mint

a szépség, az arány, a humor,

és ami a legfontosabb, az esztétikaivá tett szeretet és büszkeség. A Van Dyck-barna háttér előtt azonos beállításban, szellemes megvilágítással, hajszálnyi archaizálással készített "családi" képek emberről és állatról azt a mellérendeléses helyzetet illusztrálták-magyarázták-sugallták, melyről - azt hiszem - nagyon kevesen, csak talán a kiválasztottak tudhatnak, azok, akiknek tényleg vannak még érzelmeik. Hogy ez mennyire igaz, azt leginkább a bajnokságukra büszke állatok szemében rejtőzködő autonóm, a létet biztosan megértő megértés felcsillanása bizonyítja, annak a piciny meleg fénynek a felszikrázása, melylyel a versenyek hősei trénereik előtt, mellett és mögött valahova nagyon messszire és nagyon magasra szúrták föl tekintetük sugarát.

Hajdu István

Yann Arthus-Bertrand kiállításai a világ 12 kis- és nagyvárosában szeptember-október végéig tartanak nyitva

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...