Interjú

"Kicsit lelassultak a dolgok"

John Wright - Nomeansno

  • Németh Marcell
  • 2013.01.03 08:30

Zene

A legendás dzsessz-punk banda alapító, dobos tagjával év végén, az A38-on beszélgettünk a rájuk aggatott címkékről és a testvérviszályról, de szóba kerültek a kanadai sörgyártás égető kérdései is.


Fotó: Simonyi Balázs

Magyar Narancs: Emlékszel arra, mikor döbbentél rá először, hogy a vezetéknevedet úgy is lehet érteni, hogy "right", azaz "helyes"?

 

John Wright: Arra a pillanatra nem emlékszem, de mindig büszkeséggel töltött el, hogy úgy tudtam bemutatkozni a lányoknak, hogy én vagyok Helyes úr.

MN: És honnét jött a bátyáddal alkotott Mr. Wrong - Mr. Right-páros?

JW: Robbie a szólóanyagaival foglalkozott épp, amikor kipattant a fejéből, hogy Mr. Wrongnak fogja magát nevezni. Nem tudom, mi inspirálhatta erre, de ezután jelent meg rajta a tányérsapka, a papi gallér és az uniformis. A társadalomban lépten-nyomon felbukkanó gonoszságot akarta szimbolizálni ezzel. Amikor az eredeti gitárosunk (Andy Kerr - N. M.) kilépett az együttesből, és ketten maradtunk, én lettem Mr. Right, természetesen fehér öltönyben. Csak hogy meg ne zavarjuk a világmindenség egyensúlyát.

MN: Ha jól látom, Rob éppen itt szundikál mögöttünk. Gyerekkorodban milyen volt vele a viszonyod?

JW: A bátyám nyolc évvel idősebb nálam. Gyakorlatilag nem igazán volt közöttünk interakció, mielőtt felnőttünk. Bizonyos értelemben ma is van közöttünk némi testvérharc, ezért együtt érzek Tommal, a gitárosunkkal, mert néha jobb, ha pár lépéssel hátrébbról szemléli a közöttünk lezajló dolgokat.

MN: Ha ennyi időt töltenék együtt a testvéremmel, nekem biztosan az agyamra menne.

JW: Idővel minden zenekar olyan lesz, mint egy házasság. Ha jól működik, az nagyon klassz tud lenni, de egy idő után az embert elkezdik irritálni a másik bosszantó szokásai, és ezekkel bizony meg kell tanulni együtt élni.

MN: Nem nehéz elviselni azt, hogy a legtöbben elkönyvelték: 1989-ben kiadtátok a legjobb lemezeteket, és ahhoz mérhetőt már soha nem fogtok készíteni?

JW: Én úgy látom, hogy a Wrong óta csak jobbak lettünk, de egy zenekar legnépszerűbb dalai mindig azok szoktak lenni, amelyekről a legtöbbet beszélnek. Ez ellen nem igazán lehet mit tenni. Mostanában már jóval kevesebbet írunk, mint korábban, de ami engem illet, csak azért nem szeretnék megjelentetni egy albumot, mert már régóta nem adtunk ki semmit. Erre készen kell állni. Idősebbek lettünk, családunk is van, az időnket többfelé kell beosztani. A dolgok kicsit lelassultak körülöttünk.

MN: Az utolsó lemezetek, a 2006-os All Roads Lead To Ausfahrt az eddigi legkomolytalanabb.

JW: Bizonyos szempontból tényleg elég bárgyú lett, de akik a Wrongért vannak oda, ezt tartják a második legjobb munkánknak. Ez a legkönnyebben befogadható albumunk, és a Wrong is hasonló volt. A One hosszú és borongós anyag lett, ezért szerettünk volna egy olyan lemezt, amin rövid és jókedvű dalok vannak. Szóval szándékosan van rajta ennyi bohóckodás.

MN: Mikorra várható a következő?

JW: Nemrég megjelentettünk két EP-t, összesen nyolc dallal, ebből néhányat ma este is fogunk játszani. Robbie az utóbbi időben a dalaink elektronikus remixeivel van elfoglalva, teljesen elmerült a dubstepben és a drum & bassben. A kedvenc producereit kutatja föl, és már hetet sikerült meggyőznie, hogy dolgozzanak együtt vele. Erre nagyon büszke. Most négy régebbi dalunk újraproducerelt változatát szeretné kiadni egy újabb EP-n.

MN: Úgy is szoktak hivatkozni rátok, mint a math rock stílus szülőatyjaira. Egyetértesz ezzel?

JW: Én azzal sem vagyok tisztában, hogy pontosan mi az a math rock. Nekem elég egyszerűnek tűnik a zenénk, bár néha nálunk is felbukkan egy-egy eltérő ütemjelzés. A jazzcore címkével már sikerült megbarátkoznom: "nézd csak, a fickó hagyományos fogással tartja a verőket, a színpad elején van a felszerelése, szóval csakis dzsesszt játszhat!" - szokták mondani. De a math rockot eddig még nem sikerült megemésztenem.

MN: Pedig sokan Bartók Bélát is a műfaj szülőatyjai közé sorolják. Azért vele mégis megtisztelő dolog egy csapatba kerülni, nem?

JW: Azt hiszem, így már tényleg nagy elismerés!

MN: Tegyük fel, hogy Kanada egy jégkorszak miatt lakhatatlanná válik. Mik lennének azok a dolgok, amiket magaddal vinnél, ha örökre el kellene költöznöd onnét?

JW: A kanadai humorérzéket, mert anélkül nem tudnék létezni. Minket, kanadaiakat gyakran ér a vád, hogy túlzottan udvariasak, a körülöttünk lévő világra túl figyelmesek vagyunk. Ez a fajta nyitottság talán a legértékesebb jellemvonásunk. Aztán ott van a természet tisztelete. Meg a füstölt lazac.

MN: A jégkorongot nem említetted.

JW: 'ket most nem vinném magammal. Elég sok tehetős ember tűnt fel a színen, akiknek csak az a fontos, hogyan tudnák még jobban megtömni a tárcájukat, és ez a jelenség az utóbbi időben rendkívül bosszant.

MN: A Nomeansno jéghokis-sörözős alteregója, a Hanson Brothers egyik lemezének mellékleteként jelent meg a házi sörfőzésről szóló oktatófilmed. Szerinted milyen a jó sör?

JW: Legyen szűretlen, kétezer liter alatti főzésből, egyenesen a hordóból csapolva. Az ászokolt söröket kedvelem a legjobban, amit viszont jóformán senki nem készít Kanadában, pláne nem rendesen. Szóval, ha valakinek kedve támadna egy ilyen vállalkozást indítani, szívesen látjuk Vancouverben!

Neked ajánljuk