Koncert

Kid Koala

  • - minek -
  • 2013. április 7.

Zene

Eric San, vagyis Kid Koala, a vajkezű, bravúrt bravúrra halmozó lemezjátszista láthatóan nem elégszik meg azzal, hogy pusztán a hangok és melódiák egymásra eresztésével vagy a hibátlan ritmikában elővezetett szkreccseléssel kápráztassa el közönségét.

Pedig három lemezjátszón ügyködik egyszerre, ráadásul fülhallgató nélkül dolgozik - plusz őt szolgálja néhány, a klasszikus hiphopban jelentős karriert befutott E-mu SP1200-as sampler-dobgép is. Amellett, hogy bőségesen merít új (karcos blueslemezek szekvenciáiból összerakott), 12 bit Blues című albumából, frappáns válogatást ad az angolszász könnyűzene utóbbi jó hatvan-hetven évéből is a Blue Rivertől a Poison Dartig, sőt egy Yo Gabba Gabba-betétdalig.

De a Vinyl Vaudeville-nak nevezett show-ban csak az egyik (habár nélkülözhetetlen) csavar a zseniális vancouveri zenebohóc (aki maga is mókás koalajelmezben izzad). Remekül egészíti ki három táncos-énekes-bábos-performer hölgy Adira Amram and The Experience néven, akik valami egészen varázslatos hangulatot teremtenek az Akváriumban. Adira és társnői elektrofunk-electric boogie minikoncertjével kezdődik a fő attrakció: megidéztetik a hiphop aranykora, ahová azután K. Koala mester is többször visszanyúl egy-egy idézet kedvéért. Ám a minden szempontból harmonikus ösz-szeállítású, korántsem szabályos ének- és tánckar (egy fehér, egy ázsiai és egy afroamerikai hölgy ropja a színpadon) rendre újabb bódító jelmezekben tér vissza, s mikor már azt hinnénk, hogy szerepük pusztán illusztráció, bevetnek egy-egy újabb cselt a közönség bevonására.

Gondosan megkomponált, interaktív zenés kabarét kapunk, ami gyakorlatilag két órán át leköti a publikumot - szinte büfényi szünet sem jut nekünk. A Slayer Raining Bloodjának Amon Tobin-féle breakcore-mixére előadott, meghökkentő bábjelenet pedig végképp levesz a lábunkról - az este végül euforikus vonatozásba fullad, mindenki legnagyobb megelégedésére.

Akvárium, március 1.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.