koncert - DEVILDRIVER + MEGADETH

  • Kovács Bálint
  • 2010. június 24.

Zene

Korábban úgy gondoltam, hogy fizikai képtelenség mozdulatlannak maradni, miközben az ember közvetlen közelében annyira energikus zene szól (élőben), mint a másodszor Pesten járó amerikai neothrash DevilDriveré, főleg, ha a színpadon egy olyan frontember mozog megállás nélkül, mint Dez Fafara. És ha csak félig is, de igazam volt: az, hogy a koncert feléig tökéletes mozdulatlanságba dermedt közönséget végül úgy-ahogy át tudták mozgatni (persze a klipes Clouds Over Californiánál tört meg a jég), jól szemlélteti, hogy miért a világ egyik legjobb koncertbandája a DevilDriver - és a többnyire hibátlan számaikat még nem is említettük.
Korábban úgy gondoltam, hogy fizikai képtelenség mozdulatlannak maradni, miközben az ember közvetlen közelében annyira energikus zene szól (élõben), mint a másodszor Pesten járó amerikai neothrash DevilDriveré, fõleg, ha a színpadon egy olyan frontember mozog megállás nélkül, mint Dez Fafara. És ha csak félig is, de igazam volt: az, hogy a koncert feléig tökéletes mozdulatlanságba dermedt közönséget végül úgy-ahogy át tudták mozgatni (persze a klipes Clouds Over Californiánál tört meg a jég), jól szemlélteti, hogy miért a világ egyik legjobb koncertbandája a DevilDriver - és a többnyire hibátlan számaikat még nem is említettük. Persze a PeCsát megtöltõ tömeg jó része mindennek ellenére - talán érthetõ módon - a fõzenekar, a thrash metal négy alapbandájának egyike miatt váltott jegyet.

Igazság szerint hiába viselte meg Dave Mustaine-t olyannyira annak idején a Metallicából való kidobása, na meg az, hogy az õ akkor gründolt együttese azóta jóindulattal is legfeljebb második lehet mögöttük, ezúttal mégis jól jártak a dologgal. Mert míg a Metallica negyvenezres közönsége a múlt hónapban a Puskás Stadionban próbált valamicskét elkapni a szélfútta hangokból, addig a Megadeth hangzása nem sok kívánnivalót hagyott maga után a PeCsa nagytermében. Ahogy az újra az eredeti basszgitárossal, David Ellefsonnal felálló négy zenész teljesítménye sem: profizmusuk lenyûgözõ, legyen szó akár a Holy Wars kétszer is eljátszott szólójáról, akár a Headcrusher kétlábdobos témáiról, akár a Trust remek bevezetõjérõl. Aztán mire feltûnik, hogy a hibátlan játék (és a kevésbé hibátlan, kopottas ének) mellett Mustaine-ék elfelejtettek hangulatot teremteni, véget is ér a koncert - mindössze nyolcvan perc volt. A közönség meg kollektíve csak pislog - el bírtunk volna viselni még pár számot, például azért, hogy legalább a húsz éve kiadott, és emiatt máshol teljes egészében lejátszott Rust In Peace album hiánytalanul meglegyen.

PeCsa, június 20.

****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.