koncert - JEVGENYIJ KISZIN

  • - csont -
  • 2010. november 25.

Zene

fellépését óriási várakozás előzte meg, hiszen utoljára úttörőnyakkendőben lépett föl Pesten. Meglehetősen félszegen keveredett ki a színpadra; a furcsa, álmodozó jelenlét végig uralta személyes légkörét.
fellépését óriási várakozás elõzte meg, hiszen utoljára úttörõnyakkendõben lépett föl Pesten. Meglehetõsen félszegen keveredett ki a színpadra; a furcsa, álmodozó jelenlét végig uralta személyes légkörét. Ám játéka távol állt ettõl: Schumann Fantasiestücke sorozata talán éppen a túlzott távolságtartás, az álmodozó romantika hiánya miatt sikerült kissé üresre. És technikai tökély se jellemezte, különösen a második darabban ("Aufschwung") tûnt botladozónak. Ebbõl gyorsan kilábalt, és a vége ("Ende vom Lied") valóban a dal vége volt, több értelemben is: Kiszin itt megpendítette Schumann halálos hangját, amely hajlik rá, hogy az esküvõi harangok zengésébe is belehallja a lélekharang bongását. A következõkben a Novelletten címû sorozatából játszott, hihetetlen technikával, de híján a humornak, nélküle pedig Schumann csak kávéházi Beethoven.

Nagy zongorista, de nem nagy muzsikus - ez a laposság volt az elsõ rész summája. De a szünet után átszakadt a gát. Mert Kiszin úgy játszott Chopint (Négy ballada), hogy abban nem volt semmi közhelyesen "Chopin-szerû", azaz hiányoztak az elomlások, a rubátók, a hangzás varázsa, a halál érzetének kissé dekadens kéje. Aki itt haldoklott, nem nekrofil gyönyörbõl tette. Messze tûnt minden önsajnálat - kopáran, egyben félelmetes monumentalitással tárult fel a kreatúra biztos bukása, jeges magánya. Ennek zenei-mûvészi alapját nem biztosíthatja más, mint a tökéletesen hidegfejû elemzés. Kiszin olyan vonásait, olyan rejtett összefüggéseit, motivikus (szinte bachi szigorúságú) együttállásait hozta elõ ezeknek a milliószor játszott mûveknek, amelyeket még sosem hallottunk, és nem is sejtettük, hogy ott rejlenek bennük. A népszerû g-moll ballada után felhördült a tömeg, ugyanezt tette a harmadik után is. Eljött az idõ, hogy Recenzens visszavonja a szünet elõtti nézeteit. Az elsõ ráadás (Chopin: cisz-moll keringõ) a valcer mûfajának rekviemjeként hangzott el.

Mûvészetek Palotája, november 17.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.