koncert - SUNNO)))

Parazitakráteren át a felszínre robbanó lávát vagy leomló gleccsert (szerencsére) kevesen figyelhetnek meg közvetlen közelről, így voltaképp hálásak lehetünk a hírhedt amerikai zenekar két gitárosának, hogy speciális (és nagyszámú: nagyjából négy hagyományos rockzenekarra elég felszerelés volt a színpadon) erősítőikkel olyasféle kattogást, zúgást, levegőremegést képesek előidézni egy klub biztonságos légterében, mint amilyet elementáris természeti fenomének kísérőjelenségének tudunk, illetve képzelünk. Műsora első felében a SunnO))) nem zenét játszik, hanem a mindent beborító alapzajban hanghullámokat lökdös a meglepően nagyszámú, négy-ötszáz fős közönség gyomrának, fejének, mellkasának.

Parazitakráteren át a felszínre robbanó lávát vagy leomló gleccsert (szerencsére) kevesen figyelhetnek meg közvetlen közelrõl, így voltaképp hálásak lehetünk a hírhedt amerikai zenekar két gitárosának, hogy speciális (és nagyszámú: nagyjából négy hagyományos rockzenekarra elég felszerelés volt a színpadon) erõsítõikkel olyasféle kattogást, zúgást, levegõremegést képesek elõidézni egy klub biztonságos légterében, mint amilyet elementáris természeti fenomének kísérõjelenségének tudunk, illetve képzelünk. Mûsora elsõ felében a SunnO))) nem zenét játszik, hanem a mindent beborító alapzajban hanghullámokat lökdös a meglepõen nagyszámú, négy-ötszáz fõs közönség gyomrának, fejének, mellkasának. A fizikai érzet intenzitása rendkívüli, de még egy ilyen brutális testi élmény szenzációja is el tud párologni harminc perc alatt - a hangszobrászat elvetemült csuklyásai jó érzékkel éppen ennyi idõ után kanyarítják új irányba mûsorukat.

A program második fele színház. A zaj jól kitalált dramaturgia szerint hol csendesedik, hol újra erõszakosan vibrál, hallható szerepe lesz a zongora mögött görnyedõ harmadik hangszeresnek is, a csengõ-bongó audiodíszletben pedig Csihar Attila adja elõ sajátos metamorfózis-performanszát. Csuklyában indít õ is, Lugosi Béla erõs akcentusával (és gesztusaival) angolul csalogatja magához a szellemeket, aztán egy maszkkal eltünteti az arcát, végül vérmázas zsákból, gyökérzetbõl, ágakból és egy pihenõ varjúbábból (!) összevarrt grandiózus jelmezben, két világ között tántorgó rönklényként zárja az elõadást. Hangjával követi az átformálódást: hagyományosabb színekkel indít, aztán az olykor visszafelé elsziszegett szavak hörgéssel kevert gregorián dallamokba, a fájdalomküszöb közelében zúgó gitárokat is túlzengõ torokéneklésbe, végül egyetlen szó mániákus ismételgetését kísérõ halálsikolyokba fordulnak. Kényelmetlenül komikus, egyúttal végtelenül nyomasztó produkciója eleven emlék marad.

A38 hajó, október 27.

*****