Magyar Narancs: Új albumod címe: Tündérország. Egy meselemez címe is lehetne.
Koncz Zsuzsa: Szomorú kötelességből született a lemez. Maradt két dal Cipőtől, amit nekem írt, és úgy gondoltam, hogy ezt minél előbb el kell juttatni a közönséghez. Így aztán, ha nehéz szívvel is, de hozzáfogtunk a két dalhoz. Ekkor még nem tudtam, mi lesz a vége, hogy album készül-e vagy csak egy maxi single. Persze előzőleg beszéltem a szerzőkkel, akik a közelemben vannak, elsősorban Bródy Jánossal, aztán Tolcsvay Lászlóval, Gerendás Péterrel, Lerch Istvánnal, hogy várom az ötleteiket. Müller Péter Sziámi is írt két szöveget, az egyiket még Cipő utolsó szerzeményéhez. A két legfőbb támaszom ebben a nem könnyű helyzetben Bródy János és Závodi Gábor volt. Mint máskor is, Bródy írta a legtöbb szöveget és dalt, és Gábornak köszönhetem - a két remek saját szerzeményén kívül – azt, hogy a végleges formák kialakításához a stúdióban hozzáadta a maga tehetségét. Teljes szívvel, lelkesedéssel dolgozott az egész lemezen, a kollégák dalain is. A dalok pedig jöttek sorban, nagyjából 3-4 hét alatt megszülettek. Idilli pillanat volt ez, amikor mindenki hozta a legjobb formáját, úgyhogy eldőlt, hogy egy egész albumot csinálunk.
MN: A címadó dalban ezt énekled: „Ez a tündérország háborúban áll, magával harcol, és békét nem talál.” Előre eldöntötted, hogy akkor ez most egy politikusabb lemez lesz?
KZS: Én úgy gondolom, hogy nem „politikusak” voltak az előző lemezek sem, egyszerűen arról szóltak, hogy mi van velünk. Ez a lemez sem szól másról. Persze a politika manapság, mint egy cunami, semmit és senkit nem kímélve maga alá gyűri az életünket. Nem csoda, hogy már mindenről ez jut eszünkbe. Így aztán úgy voltam vele, ha már így alakult, legyen ilyen, legyen élesebb, keményebb, ha úgy tetszik, „politikusabb”. Ha korábban eldőlt volna, ha nem csak a szomorú apropó miatt készül az új album, akkor is ilyen lett volna. Nem lehetett volna más.
| ||
MN: Miért?
KZS: Mert ami most van, azt nem nagyon lehet nem kritikusan szemlélni. Van egy elképzelésem arról, hogy a világnak milyennek kéne lennie, hogy a világ milyen lehetne. De a világ meszsze nem olyan, amilyen lehetne - ezt gondolom én, igaz, akkor se volt olyan, amikor azt gondoltuk, hogy mi majd jól megváltoztatjuk. Voltak ugyan örvendetes változások, eredmények is, de valójában nem olyan lett, amilyennek mi elképzeltük, most meg egy idő óta már egyenesen visszafelé forog az idő. Egy nagyon furcsa, forrongó világban élünk, amelyikben nagyon nehéz eligazodni. Azok pedig, akiknek nincs elképzelésük arról, hogy mit is szeretnének, könnyen eltévedhetnek.
MN: A dal, a vers hatásos tud még lenni a nyers erővel szemben?
KZS: A nyers erővel szemben biztosan nem, de a maga módján talán segít élhetőbbé tenni a világot. Kétségtelen viszont, hogy a manipuláció hatásosabb. És amióta manipuláció létezik, azóta megtévesztett emberek is vannak. Hogy nálunk most mennyien lehetnek, azt nehéz megmondani, de a manipulatív igyekezet erős, és az mindig sokakra hat. Azt, hogy mire megy ki a játék, csak tippelni lehet.
MN: A lemezen szerepel József Attila Világosítsd föl című versének megzenésítése is: „Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét”. Ez most aktuális?
KZS: Amikor nyolc évvel ezelőtt a legutóbbi verslemezem készült, talán nem jutott volna eszembe elénekelni ezt a verset. Nyilván lesznek olyan kritikák, bőven lehetnek, hogy a Világosítsd föl most nem aktuális. Csak hát az a helyzet, hogy öntörvényű lévén nem méricskélem soha, aktuális-e valami úgy általában. Ha hat rám, nyilván az, meg az sem szempont, hogy ez majd kinek tetszik vagy nem, hanem csinálom. Ez a József Attila-vers megfogott, keményebb és keserűbb, mint a korai versei, talán éppen ez volt a kihívás benne. Kicsit hasonló volt a helyzet Tóth Kriszta Repülőjével is. Zenéjét a korábbi verslemezemre írta Cipő, ám akkor túlságosan komornak, drámainak éreztem, és valahogy idegen volt abban az összeállításban. Most viszont meg kellett csinálnom. És nemcsak Cipő miatt, hanem mert közben nagyon sok dolog történt velünk, egy megváltozott helyzetben élünk, emiatt nyilván én is változtam, így közel került hozzám ez a vers is.
MN: Nemcsak a márciusi koncerted miatt van tele az arcképeddel a város. A Magyar Televízió retrócsatornáját mások mellett veled is reklámozzák.
KZS: Mélyen felháborít, hogy a megkérdezésem és értesítésem nélkül találtam szembe magamat ezekkel a plakátokkal. Az ügyvédi felszólítást a jogsértés megszüntetésére már megkapták az illetékesek, kíváncsi vagyok, milyen gyorsan sikerül reagálniuk. A polgári törvénykönyv szerint Magyarországon sem megengedhető – akárki is a megrendelő –, hogy emberek képmásával visszaéljenek. Ráadásul abban a kényes helyzetben vagyok, hogy – ahogy te is mondtad – a márciusi koncertem plakátjai is kint vannak. Ez például egy bíróság előtt súlyosbító körülmény lehet.
MN: Ezzel azt akarod mondani, hogy a régi Koncz Zsuzsa konkurenciája a mainak?
KZS: Nem. Én azt akarom mondani, hogy egy rendszernek jogszerűen kell működnie, és nem szabad, hogy ilyen helyzetek előálljanak! Ez az egész szerfelett bosszantó, de a felkészülésünket a nagy koncertre nem befolyásolja. Most a lemezen kívül ez a legfontosabb. Általában kevés dologra vagyok büszke, de hogy ez most az én tizedik sportcsarnoki koncertem lesz, még én magam is tartom valaminek. Tudod, ez nagy próba egy zenekarnak is, ahol azért a közönség figyelme megoszlik, hát még egy magamfajta szólistának, aki egyedül áll elöl. Szóval koncentrálunk erősen, tanácskozunk, színpadképről beszélgetünk, próbálunk, és azért az ünnepekre is készülünk. 2014 fontos év lesz nekem, és ha arra gondolok, hogy „64-ben épphogy elindultunk...”. Hát, jó messzire értünk.
