A Szerenád sztorija - ahogy kell, a fõlúzer egyes szám elsõ személyû elõadásában - a 3 pesós férfiúi önbecsülés szintjérõl rugaszkodik neki; kávéra és piskótára még csak telik ennyibõl, de az álmos és pimasz tekintet tulajdonosának meghódítására aligha. Aki stíröl: a mexikói operaszínpadokról is leléptetett, hangját vesztett amerikai; akit stírölnek: torreádorokra utazó, gömbölyded csípejû indián lány. Ennek rossz vége lesz, ezt még a vak zongorista is láthatja, de ami ezután következik, olyat még õ sem látott: tettvágytól fûtött hõsünk a mexikói út porában egy mariachi zenésztõl elszedett gitárral rögtönöz koncertet a kiszemelt szépségnek (Robert Rodriguez forog a stúdiósírjában), akit néhány operarészlet és bátorságpróba után sikerül is megkapnia.
Szívbõl üdvözöljük a kemény öklû, komolyzenében és konyhamûvészetben egyaránt jártas operaénekest a hard-boiled hõsök táborában: kétségtelenül kellemes változatosság a biztosítási ügynökök és a magánnyomozók által összeizzadt mûfaji öltözõben. Cainnek is tetszhetett a kísérlet, hogy milyen az például, amikor egy noir-pali Beethovent és Rossinit elemez egy vén tengeri medvével oldalakon keresztül. A kísérlet, ha úgy tetszik, sikerült, Rossininak igazságot szolgáltat a fedélzetközi eszmecsere, de amikor kiköt a hajó, az azért eléggé fából vaskarika, hogy az operából vissza kell váltani a kötelezõen kemény üzemmódba.
Fordította: Siklós Márta. Európa, 2009, 276 oldal, 2900 Ft
***
