a bélsár
szeszélyének köszönhetően Estertől, a prostituálttól kér segítséget, akinek társaságában az áthatóan bűzlő körülmények ellenére néhány meghittnek tűnő pillanatot él át. Rögtön szerelemre lobban, mint mindenki, akit megérint a családias nyugalom vagy a nyugodt család lehetőségének illúziója. A sokat tapasztalt olvasó persze azonnal tudja: ami ezután teríti be hősünket, az lesz majd csak az igazi trutymó.
Mauro Covacich nagyon modern, nagyon sokkoló és nagyon cinikus regényt akart írni, ez egyértelműen érződik minden során. És sajnos az is, hogy sikerült neki. Levelek, telefonbeszélgetések, ezoteriáról kamuzó tévéműsorok nézőinek és műsorvezetőinek beszélgetései adják a keretet ahhoz, ami a lényeg: Sergio belső monológjaihoz. Ki lehetne ugyan térni az Ellenszerelem cselekményének egyéb fontos szálaira is: a szippantósfőnök által tartott, a tenyésztett lény státust nem kifejezetten sztoikus távolságtartással tűrő struccokra, az elcseszett életük kérdéseire álmágusok olcsó közhelyeinek bizonyosságában választ kereső betelefonálókra. Ettől még a regény legsikerültebb részeiben Sergio és Ester viszonyának ábrázolásán van a hangsúly. Ezekből derül ki, hogy a történet hőse, Sergio valójában jelentéktelen mellékszereplő, saját történetének epizodistája. A valódi főszereplő a múlt fájdalmaival és örömeivel, a bűntudattal, a dolgok, érzések mulandóságával megbirkózni képtelen emlékezet.
Mauro Covacich első olvasatra hatásvadász és polgárpukkasztó elemekkel operáló Nick Hornby-epigon, durva és sötét világgal, melyben a Hornbyra jellemző iróniát nyers, közönséges és közömbös hang igyekszik pótolni. Hogy a szöveg
mégsem lesz gusztustalan,
az annak az alkalmanként megcsillanó, kis túlzással költőinek nevezhető technikának köszönhető, melynek alkalmazásával az érzelmek a legváratlanabb helyzetekben burjánzanak elő a szenvtelen sorok mögül. Az egyik jelenetben például a felajzott Sergio már-már hagyományőrző jelleggel könnyít magán, két vadidegen szeretkezését elképzelve: "Ez az összefonódás, az egymáshoz simuló bőrfelületek, a szépség és a szörnyeteg jól ismert párosítása elég volt ahhoz, hogy összespricceljem az ágyneműt. Sírtam egy keveset, amikor elképzeltem, hogy Ester így lát engem, hogy ez lehetne akár nála is, és ő mindenütt jelen van, a falakon, a dolgokban, akárhol. Mert ő immanens, mint Isten."
A hátsó borítón konszolidált maffiózóként feszítő bőrdzsekis szerző a következő finomkodóan fordított Radiohead-idézetet választotta regénye mottójául: "Lebegsz, akár egy tollpihe / egy gyönyörű világban / különleges szeretnék lenni / Te kurvára különleges vagy / de én egy balfácán vagyok, egy bogaras fazon / mi a francot keresek itt / én nem tartozom ide." Dicséretes döntés. Az Ellenszerelem ugyanis megkerülhetetlen alapmű balfácánoknak, bogaras fazonoknak s egyben mindenkinek, aki úgy érzi, még véletlenül sem tartozik sehová, ahol bármi viszontszerelem-szerű van. Nekik, s egyben mindenkinek, aki lélekben fekáliával borított másfél mázsás szippantókocsi-kezelőnek érzi magát, ezúton tolmácsolom Covacich úr tudományosan még megerősítésre váró felfedezését: máshol nincs semmi. Sorstársaim, máshol a Semmi van.
Glózik Gábor
Európa, 2003, 293 oldal, 2100 Ft
