Könyv: Képek képe (Rejtőzködő történelem - 50 év 100 dokumentumfilmje)

  • - kovácsy -
  • 2003. július 10.

Zene

Három-négy film egy oldalpáron, rövid tartalom, egy-egy jellegzetes kocka - ötven évet pergetünk végig egyetlen nagy, összevágott dokumentumfilmként a két kezünkben. Emlék, emlék, hatvanas-hetvenes évek, Schirilla hosszú futása Gazdag Gyulától, Sára Sándor Vízkeresztje, Zolnaytól a Fotográfia, sorolhatnánk persze, és föl is merülhetne, hogy mikortól már és meddig még dokumentum a dokumentum, hol metsz bele a játékfilm amúgy is többek között éppen felé terjeszkedő határaiba. Szó van erről is természetesen, mert a filmleírásokat többek között erről is töprengő tanulmányok kísérik, a frappáns és pontos korszakoló bevezetőkről nem is szólva.
Három-négy film egy oldalpáron, rövid tartalom, egy-egy jellegzetes kocka - ötven évet pergetünk végig egyetlen nagy, összevágott dokumentumfilmként a két kezünkben. Emlék, emlék, hatvanas-hetvenes évek, Schirilla hosszú futása Gazdag Gyulától, Sára Sándor Vízkeresztje, Zolnaytól a Fotográfia, sorolhatnánk persze, és föl is merülhetne, hogy mikortól már és meddig még dokumentum a dokumentum, hol metsz bele a játékfilm amúgy is többek között éppen felé terjeszkedő határaiba. Szó van erről is természetesen, mert a filmleírásokat többek között erről is töprengő tanulmányok kísérik, a frappáns és pontos korszakoló bevezetőkről nem is szólva.

Aztán ott vannak még a filmográfiák - hogy ez vagy az vajon miért maradt ki, főleg a kilencvenes évek újoncai közül, ez nyilván épp elég sértődés tárgya, igazságot tenni nehogy már dolgunk legyen. Régi, szorgos rendezők neve bukkan elénk, akik tucatszám gyártották a ma már feledésbe merült oktató- és ismeretterjesztő filmeket, mint Kazánmosás és korszerű kazánkő-elhárítás, A férfiöltönyök korszerű va-salása vagy Arat az orosházi Dózsa, és hogy nem feltétlenül bizarr együgyűségek ezek, arra adott esetben garancia lehet egy-egy név, amely aztán nagy ívben röppen a közismertség felé.

Hogy így van-e vagy úgy, jobb is tán, hogy nem tudjuk meg, mert ez a történelem valóban rejtőzködik jobbadán, kérdés, hogy a kötetben megnevezett tekercsek közül mennyi van vetíthető állapotban egyáltalán. Pedig fontos volna látni, akárcsak az annak idején elhíresülteket, amiket megnézni ellenzéki gesztus, állásfoglalás volt szinte - ne mondjak mást, mint Kósa Ferenc filmjét Balczó Andrásról, a Küldetést. Estéken át vetítették a Thököly úton, a Sport - ilyen is volt - moziban, aztán álltunk utána odakint, még beszélni, tenni akaródzott volna valamit, belefeszült az emberekbe az élmény, a világbajnok öttusázó személyisége, tisztasága, ereje. És mire mentünk vele, mire ment vele ő? - kérdezzük a mai aktuálkontextusba zárva. És egyáltalán, melyik valóság az igazi, az a Balczó vagy a mostani? Átrendezi-e maguknak a dokumentumfilmeknek az értéksorát a múló idő, előrébb kerül-e, amelyiken - általánosabb közlendőjének hála - kevésbé fog a történelmi idő, hátrébb-e, amelyiknek akkori hevülete a mából nézve bátortalan ágálás csupán? A kötet tanulmányai más, a dokumentumfilm változó helyzetével kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak, helyesen is teszik, hiszen ezekre maguk a filmek adhatnak csak választ, ha valahol valahogy újra láthatjuk őket. És ha csak ezt a szándékunkat erősíti meg a könyv, már megérte: igen, legyünk kíváncsiak ezekre az immár megduplázódott korlenyomatokra, a nosztalgia puha pillanatai pedig megtalálják úgyis maguknak a felbukkanó alkalmakat.

- kovácsy -

Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete, 2003, 191 oldal, ármegjelölés nélkül

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.