Könyv: Márványtojás (Beney Zsuzsa: A tárgytalan lét)

Az Orpheusz-Eurüdiké-mítosz az európai irodalomban lényegében két hosszú hagyományszálon halad: a szerzők vagy a történet különböző fordulataihoz fűznek saját tapasztalataikkal összefüggő, pótlólagos eseménysorokat (találomra hadd említsem Gottfried Benn két nagy versét, az Orphische Zellent és az Orpheus´ Todot), vagy - a figurát elvont szférákba távolítva - általános érvényű létfelfogásukat építik ki egy megistenített alak körül (hadd utaljak itt csupán Rainer Maria Rilkére, aki összetett létmagyarázatait a költői beszéd ontologikus funkcióinak emlegetésével párosítja). Maga a mitológiai nyersanyag - roppant felszívóképessége és mágikus nyitottsága folytán - az emberi lét számtalan alaphelyzetét képes tükrözni, s olyan érzelmi elemeket is szimbolizál, amelyek eredetileg nem tartozhattak a történet áttekinthetően szövött mintázatához. Megneveznék néhány olyan alaphelyzetet és érzelempillért, amely már első pillantásra is szervesen illeszkedik a mítosz medrébe: szerelmi hűség; e hűség halálon túl tartó ereje, szerelmest megidéző és megörökítő hivatása (ez távolról rokon a keresztény feltámadáshittel, amely amúgy is magába olvasztotta a pogány mítosz legfontosabb jegyeit); a művészet (a költészet) holtakat lelkesítő, a pusztulásban is harmóniákat mozgósító funkciója; a fontos, de láthatatlan dolgok megsejtésére irányuló rejtett felszólítás; az alvilág vonzása - sőt az a közvetett gondolat, hogy a szépség megpillantása valamely szörnyűség kezdetét jelentheti (és semmi nem tiltja, hogy felidézzem az első Duinói elégia sorait: "A szépség semmi más, mint a szörnyűség kezdete").

Beney Zsuzsa, a

lelkiismereti költészet

nagy alakja irodalmunkban évtizedek óta az Orpheusz-Eurüdiké-mítosz mintáival közvetíti írói mondandóit. Művészete - az imént taglalt elemeken kívül - a következő származékokkal gazdagítja az alapanyagot: a korán eltávozottak hosszas, kitartó siratása és felejtésbe ágyazása; a gyász viselésének elemzése; a fájdalom összebékítése a gyászoló egyéb létfunkcióival; a láthatatlanság és a boldogság eszméjének testvériesítése; az eltűntek szeretete és létük értelme közötti összefüggés kidolgozása; önmagunk visszanyerése a halálban, s ezen itt az eltávozottat és a gyászolót is értem (nem véletlenül bukkan fel Beney egyik szövegében a Koré-figura, amely a földi és a földön túli létezés egységének emblémája a mítoszban). És végül Beney kiegészíti a történetet a túlélés gondolatával: a halál utáni halál témája közvetve már az eredeti elbeszélésben is megpillantható ugyan, itt azonban három szálon szövődik egybe: a pusztítás túlélése, a szerelem túlélése és a szerelem megőrzése a semmivé keményedő gyász-öntudatban.

Novalis írja a Heinrich von Ofterdingenben: "Magyarázzátok meg nekem a lelkiismeret természetét... Ha ezt megmagyarázhatnám, Isten volnék, ugyanis a lelkiismeret aközben keletkezik, miközben megértjük. És meg tudjátok magyarázni nekem a költészet természetét? A kettő ugyanaz... Minden töprengés révén világképpé átdolgozott hajlam és készség a lelkiismeret jelét és változását bizonyítja számomra." Nos, Beney Zsuzsa költészete - miközben emlékezete szakadatlanul dolgozik a mítoszon - megszerzi magának a lírai platonizmus olyan biztosítékait, amelyek megerősítik létében, elszigetelik az esetlegességek salakjaitól, és hermetikus, hovatovább személytelen boldogságát a megboldogultak metafizikai világához közelítik. "A fájás kimetszi az érzést". "A fájdalom, mely néha áthasít / A testen mint ellazult izomköteg: / Emlék a szeretetről." "A hullócsillag-szeretet kilobban." "A halálban nincs szeretet." Látjuk: ez a költészet az önkiürítés révén próbálja megteremteni az emlékező-felejtő beszédszerkezeteit. Egy rendkívüli fajdalmat igyekszik személytelen, elevenektől-holtaktól független, szenvtelen hangfekvésben rögzíteni. A líra itt nem megváltás, hanem a szenvedés része, létzárvány, márványtojás: formája - noha zömmel

szabadverseket hömpölyget

- tökéletesen lecsiszolt, egyszersmind csukott, elreteszelt. A költő eltömi a hagyományos metaforikus költői fogalmazásmód legszűkebb véredényeit is, és erejét arra a hitre alapozza, hogy az elvont, de meghökkentő versbeli állítás ugyan-olyan hatékony lehet, mint a közvetlen szemléletet kedvelő, vegetatív magyar lírai közlésfajták. Selyemszáraz közlések, axiomatikus belátások, titkosított párbeszédtöredékek követik egymást, jobbadán a rilkei Widerspruch (ellentmondás) fogalom értelmében. Egy-egy állapot csak tükörképével kiegészülve, párjának felszabadító jelenlétében válhat megragadhatóvá, érlelődhet érvényessé, s az egész kötet is azt a benyomást kelti, mintha egy spekulatív gondolati sínpáron haladna, ismeretlen irányba, bár fokozatosan mélyülve egy aggályos költői halandó magánmitológiájában. A lamentatív alaptónus, semmi kétség, ritkítja a megrendülés látványos költői fordulatait: olyan széles folyóban érezzük magunkat, amely olykor tengernek tűnik, hiszen inkább sodrásával tájékoztat, mintsem partjaival. A költő nem hozzánk, nem belőlünk, hanem előttünk beszél.

A könyv szerkezete megerősíti azt az érzetünket, hogy itt ismeretlen terjedelmű idő- és tapasztalati egységekkel állunk szemben: kétféle betűtípussal szedett két ciklus illeszkedik egymásba - egy hoszszabb darabokból álló, testesebb leírásokat nyújtó csoport versei között dőlt betűkkel nyomtatott háromsorosok nyitogatnak, egymást erősítve, cáfolva vagy indokolva. Minthogy a kötetben

lapszámozás nincs,

az olvasó hamar eltéved a versek egyvelegében. De egyúttal azt is tapasztalja: felmentették az alól, hogy itt a kezdet és a vég iránt érdeklődjék. A rövid szövegek szemlátomást lélegzethez juttatják, ugyanakkor azonban éppen ezek kínálják meg egy-egy olyan tömény sorral, amely töprengésre kényszeríti. Horgas atomjaikkal úgy kapaszkodnak egymásba ezek a filigránok, mint a sűrű cérnaeső karcsúbb-kövérebb cseppjei.

Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a könyv azt sugallja: ha nincs kit szeretned, szeresd azt, aki nincs. Inkább ezt a szokatlan belátást közvetíti: a megtartáshoz még a szeretettől is meg kell tisztítanunk magunkat. A szereteten túli szeretet kötete, az emberit már-már meghaladó benső mértékegységek korpusza.

Báthori Csaba

Argumentum Kiadó, Budapest, 2003, 1300 Ft