A Teakönyvet 1906-ban írta Okakura Kakuzo bostoni főguru és teadélután, életrajzi vázlata a könyv végén, nehéz ember, individualista, drámai és extrovertált hajlamú, aki súlyos háziszőttes köpönyegben, nyeregben érkezett iskoláját igazgatni, színpadias léptekkel a katedrára hágott. Gondolható, mennyire díjazták a napkeletimádó amerikaiak, hölgyek kezében kilöttyent a teáscsésze. Jellemző anekdót, amikor többedmagával Boston utcáin sétált, megszólította őket egy pimasz fiatalember: Hát ti meg miféle -ánok vagytok? Japánok vagy indiánok? Okakura válasza: Mi japán úriemberek vagyunk. De te miféle -enki vagy? Jenki vagy senki? A kisebbségit! (Az anekdota egyszerre dicséri Okakura és a fordító leleményét.) Valaki volt, hozzá még zseni, így az Előszó 1956-ból. Lássuk.
Az Egy csésze emberség édeskés (című) fejezetben szó esik a teaizmus vallásáról, a teamentes nyugati érzéketlenekről és a túlteás keleti széplelkekről, teatörténetről 879-től Marco Polón és a Holland Kelet-indiai Társaság hajóin át (Európába) az amerikai függetlenség születéséig, a bostoni teadélutánig (1773. dec. 16., megnéztem). Közben és mindvégig Okakura teaista prófétaként átkait, miként azok féltett teáját a tengerbe, szórja a Nyugatra, övéit sem kímélve: A Kelet és a Nyugat mint két sárkány fetreng a trágyatengerben. Kiút a fertőből: Közben azért igyunk egy-egy korty teát. Kortyoljunk tovább.
A következő fejezet a Teaiskolákat ismerteti: a Főzött Tea, a Habart Tea és az Áztatott Tea korszakát, avagy Klasszikus, Romantikus és Naturalista Teaiskolák, fejlődés-, vagyis hanyatlástörténet, szegény szerző, taitékzana a mi Lógatott Tea, avagy Természetellenes iskolánkban.
Bölcseleti kitérő, sűrített (zan-zan) keverék a zen és a tao, valamint a tea kapcsolatáról, megtudható, a teaszertartás voltaképpen a zen-rítusból nőtt ki, továbbá a zenizmus csak a taoizmus tanításait hangsúlyozza, tehát: tao és tea, egy (szóteo). A főguru idézi a taoista Csuang Ce (nála: Szosi, Csunagce) egyik dialógusát, a kedvencem, ide kell írnom: Mily csodálatosan érzik magukat a halak a vízben, kiáltott föl Szosi. Barátja azonban így szólt: Nem vagy hal, hát akkor honnét tudod, hogy csodálatosan érzik magukat? Te nem vagy én, vágott vissza Szosi, hát akkor honnét tudod, hogy nem tudom, hogy a halak jól érzik magukat? Okakura itt megáll, mint Csuang Ce a folyóparton, nem megy tovább, a folytatás, a megoldás: Térjünk vissza a kiindulóponthoz. Te azt kérdezted, honnan ismerem a halak boldogságát. Tehát tudtad, hogy ismerem, s azért kérdezted. Nos megmondom: itt a Hao fölött kószálva éltem át. Ennyi, nem több, egy korty, tea.
A könyv legszebb része A teaszoba, amely pedig nem egyéb, mint egy kis kunyhó, szalmaviskó, eredetileg a nappali egyik szeglete, az Üresség tere, ezért a Képzelet tere, teljesen üres, éppen egy-egy festmény, virág, tárgy miatt. De a teaszobánál is fontosabb a hozzá vezető út, kerti ösvény (tao), a rodzsi. Aki e kerti ösvényen jár - míg az örökzöldek félhomályában, a kövezet száraz fenyőtűkkel szegélyezett egyenletes egyenetlenségein lépdel, s míg elhalad a mohlepte gránitlámpások alatt -, átérzi majd, hogyan emelkedik szelleme a közönséges gondolatok világa fölé. Itt is az út (leírása) a szép és fontos, az út vége, a következtetés közhely. A halak boldogsága, a folyónál sétálva, itt és.
A teaszoba csöndje után szócséplő példázatok A befogadásról (recepcióh!), okoskodás, üres (bár az lenne, de szentenciákkal teli, ilyenek: nincs szentségesebb, mint ha a művészetben két rokon lélek egyesül, világ rokonlelkei!) társalgás egy teáscsésze fölött, csészében csöpp se.
Bölcselkedés után ömlengés a Virágok fejezetben, A tavaszi pirkadat reszkető szürkeségében, mikor a fák közt felcsendül a madárfütty titokzatos kádenciája, nem érezted-e úgy valaha, hogy a madarak a virágokról szólnak a kedveseikhez? Nem éreztem. A virágömlenyek, virágmagömlések közepett a szokásos szitkok a Nyugatra, bostoniak borzonganak és holnaptól megjavulnak. Mi már sose. Szomjúhozok egy korty teára, végre rátalálok a teaszobára, benne gyönyörű mondat: a fehér szilvavirág nem alkalmazható, ha a kertet hó borítja.
A könyv végén a Teamesterekről ír a Nagy Teamester, aki berendezett nekünk egy hatalmas teaszobát, a Bostoni Múzeumot, mesés gyűjtemény, nem jutok el soha, legalább a kerti ösvényen induljak el, Teakönyv, néhol Naturalista, sokszor Romantikus, olykor Klasszikus.
Elfajzott kelet-közép-nyugati, italom garzontearum.
Egy üveg whisky egy hét után, ez egy nagyon furcsa teadélután.
Kezembe nyomnak mindenféle prospektust, röpcédulát, eme brosúrát egy telefonfülkében találtam, szerzője dr. J. Stanislav (!), elolvastam, egyéb füzetkéktől se lettem krisnás, nagyobb magyar, ettől se pipás. Itt-ott.
A pipa ... egészségesebb a cigarettánál (a dohányfüst nem a tüdőbe légződik be). Noha legegészségesebb csupán gyűjteni a pipákat. Inkább nem tüdőzöm le a lájtot, olcsóbb. Aztán: Egész sor neves hazai művészünk és politikusunk [van], akik szeretik a nagy, kisúlyozott görbe pipákat, írja dr. J. Stanislav a hazai (értsd: olasz) helyzetről, mi a nagy, kisúlyozott és görbe politikusokat szeretjük. Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Dánia pipagyártása mellett hazánk pipaipara se csibuk, A fapipák főhadiszállása Nagykőrösre összpontosult, ámbár Jellegzetes volt az angol fazonok követése, kozmopipaizmus, pökh! Öröm viszont, hogy Magyarországon a pipások Pipaklubokba mehetnek szervezetileg. Vásárolni viszont egyénileg. A fejnek úgy kell lenni kifaragva, hogy a lángok lentről fölfelé vegyék az irányt. Viszont ilyen pipa ezer közül egy van. Azaz rágyújtottam volna. Kényesebb a lángnál a fagy: A pipánál Hamleti (így!) kérdés a hűtőrendszer. Hűtni vagy ütni, ez itt a. A sarokhoz vagy az asztalhoz csak a barbár veri hozzá a pipát. Kultúrember a felesége fejéhez, utána jól meg is pipaszurkálja, mér nem hagyja nyugton szipókázni, s mér nem készíti oda idejében a köpőcsészét.
A szivarosoknak, pipázóknak, cigarettázóknak van már lapjok, Füstölgő, teázóknak, kávézóknak, szaunázóknak nincsen, mondjuk, Gőzölgő, lásd még a többi, hátrányos helyzetű (nem tea-) kannást, nékik sincs, mondjuk, Borivoje.
Haver, adj egy slukkorty.
Tajték Teafil
Okakura Kakuzo: Teakönyv, fordította Magyar László András, Édesvíz Kiadó, 1998, 150 oldal, 990 Ft
Dr. J. Stanislav: A pipa titka, 38 oldal, ingyen van
