Kunderára jellemző az elkülönülés, a tagadás gesztusa, olyannyira, hogy nemcsak mások megnyilvánulásaitól szokta magát elhatárolni, de még a magáéitól is: korábban sikeres színdarabját nem engedi újra színpadra, egyes novelláit nem engedi újra kinyomtatni.
És miért nem megy már haza?
A kérdés éppúgy fölvetődik a szerzővel kapcsolatban, mint ahogy regénye két főszereplőjének nekiszegezik, nem tudva megérteni, hogy olyanok, akik a kommunista diktatúra miatt hagyták el hazájukat, a politikai változásuk után miért nem sietnek haza. El tudom képzelni, hogy Kunderát hasonlóan faggatták, nemcsak az elbitangolt fiút hazaváró föld szülöttei, hanem a befogadó franciák is. Vannak olyan kérdések, melyeket még egy író sem tud néhány frappáns szóval megválaszolni - vagy tán éppen a "szavak embere" számára bizonyul sokszor megoldhatatlannak az efféle feladat -, de arra sem képesek, hogy úgy tegyenek, mintha a kérdés nem létezne, úgyhogy válaszként kénytelenek végül egy egész könyvet megírni. Igen, a Nemtudás védőbeszéd, és innen nézve a szokásos kunderai esszébetétekben megidézett alakok, Odüsszeusz és Schönberg, éppen úgy a védelem tanúi, mint a szorosan vett cselekmény hősei, Irena és Josef, a két cseh emigráns, akiknek Franciaországból, illetve Dániából nem akaródzik megtérni édes hazájuk kebelére.
Mindketten elmúltak negyvenévesek, mindketten özvegyek. Egyszer régen még Prágában találkoztak, és akkor majdnem összejöttek. Mikor húsz év után egy repülőtéren meglátják egymást, fölmerül a lehetőség, hogy beteljesíthetnék, ami félbemaradt. Nagy, régen várt szeretkezés volna ez, múltjuk lezárása, vagy akár egy közös jövő kezdete. Szabad és érett emberek, hasonló élményekkel a hátuk mögött: összeillenek. A Nemtudás egy vágy története, és miért ne árulnám el, hogy az olvasó tanúja lehet a beteljesülésnek, még ha közös jövő nem is fakad belőle, megmarad annak, ami: baszás.
Kundera maga szintén megmaradt annak, ami mindig is volt, a nevetséges szerelmek írójának, bár ebben a könyvében már megjelenik a kétely: az erotika elég izgalmas ugyan, hogy egy egész életen át izgassa és irányítsa az embert, de már ha megadatna, hogy tovább éljünk, nem biztos, hogy idővel nem válna érdektelenné számunkra.
És akkor mi marad?
Volt Josefnek egy dán felesége, és miután az asszony meghalt, Josef rengeteg pénzt és fáradságot áldozott arra, hogy méltó sírba temethesse, ahol idővel együtt lehetnek, ahol csak ők lesznek majd. De a házat is, amelyben együtt éltek, minden részletével olyannak őrzi, amilyen az asszony életében volt, szokásain se változtat, úgy csinál mindent, mintha még mindig ketten lennének. Mintha sírkert közepén élne, kriptában. Miután eleget tesz a vele szemben támasztott igényeknek (1.: hazalátogat Csehországba; 2.: lefekszik az Irena nevű nővel), a kertje, a háza jelenik meg előtte: vágykép, melyhez a repülőgép eljuttathatja.
Ilyen egy érett és érzékeny férfi. De a regényt éppen az teszi remekművé, hogy rövidke látogatása alatt Josef beleütközik egy diákkori, teljesen elfelejtett szerelmi kalandjának emlékébe, és megborzad akkori éretlenségétől, érzéketlenségétől. Többek közt ebben áll a nemtudás: Josef nem tudja, hogyan lehetett annyira kegyetlen diákkori szerelmével, és aztán hogyan felejthette el teljesen; pedig azt még csak nem is tudja, hogy néhány szavával olyan sérülés okozója lett, ami a lányt egész életére elzárta a szerelmi örömöktől. Ezek után kétséges, hogy az érett és érzékeny ember ne lenne képes újra és újra hasonló károkat tenni másokban.
Ez nem az az édes, megengedő önsajnálat, mindent megbocsátó önfeledtség, amely oly népszerű a szerző szülőhazájában, de miért ne általánosítanék, a mi sokat szenvedett, ám büszke Kelet-Közép-Európánkban; és valóban, akadnak, akik Kunderát jó ideje nem is tartják már igazi cseh írónak. Lehet, hogy ő se tartja magát annak. Hiszen a Nemtudás nem az első regénye, melyet franciául írt. Van a könyvben egy rémálom: Irenát söröskorsókat lóbáló kövér nők üldözik, aztán ez a rémálom a történet során valóra válik. A hazatérő emigráns 1985-ös évjáratú burgundi borral szeretne kedveskedni barátnőinek. Visszautasítják, mert ők a sört szeretik, és mivel őszinték, ezt a képébe is merik mondani. "A sör az őszinteség itala." Hájas arcukon fölfénylik a honleányi büszkeség. Nem tudom, van-e Prágában miniszterelnökség, országimázsközpont és ezekben szorgos urak-hölgyek, akik listázzák az ilyesmit, de nem hallgathatom el, hogy a Nemtudás valóságos nemzetgyalázás, ráadásul éppen a dicső történelmi pillanatban, amidőn Csehország világelső lett az egy főre eső sörfogyasztás tekintetében!
Jóllehet a könyv inkább ajánlható borkedvelőknek, mint azoknak, akik a pilsenire, a Bakra vagy akár a Coronitára esküsznek, nem kizárt, hogy azért ők is ellesznek vele valahogy.
Zoltán Gábor
Milan Kundera: Nemtudás; fordította: N. Kiss Zsuzsa, Európa Könyvkiadó, 2001, 1300 Ft
