Középen a széle - A Fringe-ről (fesztivál)

  • Csáki Judit
  • 2006. április 13.

Zene

Igaz ugyan, hogy vasárnap késő este úgy gondoltam, hogy soha többé nem teszem a lábam az Erzsébet tér környékére, ahol a cipőm talpa immáron minden járdaszegélynek előre köszön - annyiszor jártam be a Gödör-Merlin-Örkény-Ericsson-Sátor-Pavilon-Vista Cafe hétszöget -, mégis hálával tartozom a sorsnak, amiért gyakorlatilag észre sem vettem egész hétvégén, hogy kampányfinis van, nagygyűlésekkel itt meg ott.

Igaz ugyan, hogy vasárnap késő este úgy gondoltam, hogy soha többé nem teszem a lábam az Erzsébet tér környékére, ahol a cipőm talpa immáron minden járdaszegélynek előre köszön - annyiszor jártam be a Gödör-Merlin-Örkény-Ericsson-Sátor-Pavilon-Vista Cafe hétszöget -, mégis hálával tartozom a sorsnak, amiért gyakorlatilag észre sem vettem egész hétvégén, hogy kampányfinis van, nagygyűlésekkel itt meg ott.

Ez volt a Fringe, a Budapesti Tavaszi Fesztivál újszülött csecsemője; bevallottan a tekintélyes edinburghi előd követője. A nagyralátó szervezők úgy gondolták, elsőre harminc, de akár negyven jelentkezőre is lehet számítani: lesznek ennyien, akik meg akarják mutatni a közönségnek és a zsűrinek, hogy belül a helyük, nem a peremen vagy azon is kívül.

Kétszázan voltak. Amatőrök és profik - meg ami közéjük esik, azaz minden. Jók és nagyon rosszak. A fölső szélét holnap föl lehet léptetni akárhol - a legfölsőt, az Ando Drom együttest és a Tom Walsh Triót Balázs Elemérrel és David Yengibarjannal a mezőnyből kiemelve föl is léptetik a legközelebbi tavaszi fesztiválon -, az alsónak pedig legyen egy anyukája, barátja, barátnője, pszichológusa, aki tapintatosan eltanácsolja a szerepléstől. A műfaji sokszínűség kliséje itt véres valóság volt: komolyzene, dzsessz, pop, rock, folk; tánc a klasszikus balettől a tangón, a kontakton, a flamencón, a salsán, a keletin át a hastáncig; megzenésített versek, hagyományos darabból hagyományos színház, alternatív nagymenők és kezdők, lelkes exhibicionisták, performance-alanyok; bábosok és gólyalábasok, tolókocsisok és breakesek.

És sokan sokfélék voltunk mi is, a zsűri: színigazgató, zenekritikus, táncos, fesztiváligazgató, idegenforgalmi szakember, rendező, dramaturg, koreográfus, muzsikus meg mindenféle népség; pontoztunk és díjra jelöltünk. Eléggé nagy felelősség - ennek árnyékában vitatkoztunk sokszor a veszekedésig -, tekintve, hogy a díjazottak mostantól, ha tetszik, legitim formában lesznek rászabadítva a nagyérdeműre, már aki nem volt eddig is, ugye...

A Fringe szervezői gyakorlatilag bordóba borították a fönti hétszöget: hoszteszek, kísérők, technikusok, biztonságiak egyenmellényben álltak a helyszíneken vagy trappoltak közöttük; őket az dicséri, hogy nem volt balhé, botrányosnak is legföljebb egy-egy produkció bizonyult, de erről nem ők tehetnek. A tekintélyes létszámú "humán erő", a szubhumán sokkarú jelzőoszlopok, a vaskos műsorfüzet, a pártokat megszégyenítő mennyiségű és méretű molinók kétségtelenül sokkal magasabb szintjét képviselték a profizmusnak, mint jó néhány produkció.

A rendezvény tokkal-vonóval - azaz a díjakkal együtt - nagyjából 55 millióba került; nézőpont kérdése, hogy ez sok vagy kevés. Ha a "találatok" felől nézzük - azaz azt mérlegeljük, mennyi valódi fölfedezésre volt módunk és lehetőségünk -, akkor sok, hiszen a semmiből nemigen bukkant elő senki, a díjazottakról valahonnan valakitől már hallottunk harangozni. Ha a kézzelfogható eredmény felől nézzük, akkor nagyjából húsz csapat igen komoly díjat kapott: föllépési lehetőséget a tavaszi vagy az őszi fesztiválon, a Budapesti Búcsún vagy a Hídünnepen, félmillió-egymillió forintokat új produkciókra, reklámfelületet a Pesti Estben vagy az iWiWen, "bulibuszt" a BKV-tól, kiutazási lehetőséget az Edinburghi Fringe-re...

A Fringe egyszersmind kulturális börzeként is működött: számtalan fesztiváligazgató - Gyulától Kapolcsig - ingázott a kínálatban, érdeklődött, nyomozott és jegyzetelt; aligha mellékes tehát az a lista, amely a kiajánlott produkciókat tartalmazza.

És még közönség is volt - nem mindenütt persze. Előfordult, hogy csak a négy kirendelt zsűritag (plusz egy fő) nézte megadóan, amint egy performer komótosan betekeri a fejét celluxszal, majd egy- és kétforintosokat nyomkod a ragasztós oldalra, nagyjából húsz percen át, és még nem is volt vége, de a poént nem lövöm le, lássa más is. De volt olyan, hogy teljesen lehetetlen időpontban, azaz szombaton délelőtt, tíz órakor telt ház nézte egy amatőr csoport színielőadását - ők ugyanis jól megszervezték magukat. Közönségvonzása leginkább a Gödörnek volt: a lépcsőn tombolt a tavasz, kisgyerekek bóklásztak a hozzájuk rendelt őrző-védőkkel - és őket csöppet sem zavarta az a rengeteg decibel, ami engem nagyon. Ezért aztán inkább a gólyalábasokra szavaznék erről a helyről - igaz ugyan, hogy az egyikük óriásit, legalább négymétereset esett, de legalább eltöprenghettünk, hogy ez vajon a produkció része-e.

Néhány remek teljesítmény biztosan elszállt a semmibe. Azért van ez, mert a szellemes önreklám még gyerekcipőben sem jár nálunk, merthogy nem is jár - pedig az igazi Fringe-nek legalább olyan élvezetes és lényeges eleme ez, mint a produkciók. Egy dobozfejű ember prospektust nyújtogatott, másvalaki óriás hűtőgépben ücsörgött, egy harmadik esküvői meghívókat osztogatott; nem erre gondoltak a szervezők, amikor a promóciós díjat is meghirdették, amit ilyenformán viszont ki sem adtunk.

Mindazonáltal nemcsak a számok, a díjak, a szervezés terepén, hanem a hangulat felől is sikeresnek, reménytelinek, folytatandónak ítéltük az első Fringe-et. Idén lenyomtuk a kampányt - jövőre ellenfél nélkül maradunk. Jöhetnek a titkos művészek, az elnyomottak, a beváltatlan ígéretek és az összes exhibicionista.

Március 31.-április 1.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”