Koncert

Legendás este

A Nemzeti Filharmonikusok Strauss-koncertje

Zene

Milyen is lenne az, ha a koncertteremben láthatatlan zenekar és láthatatlan karmester produkcióját hallgatná az egybegyűlt közönség?

Vajon letisztultabbá válna az auditív élmény, vagy éppenséggel csorbulna a zenélés látványa híján? A kérdés persze álnaiv, hiszen titkon tudván tudjuk, hogy látvány nélkül fityfenét se ér a koncertlátogatás, s épp erről győződhettünk meg Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok idei Strauss-estjének első perceiben is. A Richard Strauss életművét Budapesten (újra)honosító vállalkozás soros koncertjéhez ugyanis mindvégig árokból szolgáltatta a zenét az együttes és az észrevétlenül érkező, a meghajlással nemigen bajlódó karmester: már akkor is, amikor fent a színpadként funkcionáló pódium még teljesen üres volt. Így szólalt meg az 1940-ben komponált Japán ünnepi zene: magyarországi bemutató gyanánt, s bizony tagadhatatlanul lagymatag hatást kiváltva a hallgatóságból. A körítés elhanyagolása-elmaradása persze csak részben felelt az öregkori mű hatástalanságáért, merthogy úgy tetszett: az alkalmi jellegű szerzemény, hatalmassá duzzasztott zenekar ide, mesteri hangszerelés oda, inkább csak kuriózumként és történeti különlegessége révén érdemelhet figyelmet.

A Japán ünnepi zene ugyanis japán állami felkérésre, a császárság fennállásának 2600. évfordulóját köszöntendő készült el, s éppígy a nemzetközi kultúrkapcsolatok jegyében született meg annak idején az est másik száma, a József-legenda is. No, de mégis micsoda különbséggel! Mert az 1914-ben, percekkel az I. világháború kitörése előtt bemutatott „balett-dráma” nem állami megrendelésből, hanem német, osztrák, francia és orosz művészek együttműködése révén jutott el a premierig: Párizsban, Gyagilev Orosz Balettjében. A József-legenda nagy és máig izgalmas mű, amelynek (újra)felfedezése emlékezetessé tette Kocsis Strauss-sorozatának 2014-es estjét, illetve estjeit.

Abban, hogy a Nemzeti Filharmonikusok törzsközönsége most rácsodálkozhatott erre a gazdag és sodróan drámai alkotásra, Kocsis Zoltán elkötelezettsége és a zenekari játék perfekciója mellett Juronics Tamásé volt az érdem. A bölcsen a komolyzenei koncertlátogatók befogadókészségéhez kalibrált táncjáték teljes értékű színházi élményt nyújtott: mindvégig jól követhető cselekménnyel, a zenekari játék egészen pazar színvonalához méltó koreográfiával, erős és nagy hatású pillanatok sorával. A koreográfiából – a müpabeli szcenírozások hagyományának megfelelően – a pódium feletti erkélyrészletekre és a nézőtéri járásokba is jutott, s ezúttal még ez utóbbi, könnyen elunható gyakorlat sem tűnt öncélúnak. Innen, a nézőtér felől érkezett a címszereplő Horváth M. Gergő, hogy megszabadítottjai azután ugyancsak errefelé távozzanak Potifár rabságából. S mindeközben a józsefi áldottság jótéteményeiből azok is részesültek ezen az estén, akik egyszerűen csak ott ültek a nézőtéren.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, november 12.

Figyelmébe ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.