Újabb csokra jelent meg Pjotr Lescsenko dalainak, ezúttal Gloomy Sunday címmel. Ha Seress Rezső világslágerét egy kortárs előadó dolgozta volna fel, az is különös gyengédséggel nyalogatná nemzeti depressziónk sebeit, de lássanak csodát, Lescsenko hetven évvel ezelőtt, 1935-ben készítette ezt a felvételt. Amivel dolgunk van, az maga a történelem. Többek közt gazdasági világválság és fasizmus - nálunk Gömbös-kormány, trianoni revízió, munkanélküliség, hárommillió koldus, szélsőjobbra tolódás.
Hogy Lescsenko 1935-ben ismerte Seress 1933-ban írt dalát, az rendkívül figyelemreméltó. A rádiók ugyanis nem nagyon játszották - a BBC még instrumentális változatban is túl deprimálónak találta. Azt a felvételt pedig, amely aztán világszerte terjedni kezdett, 1936-ban rögzítette az amerikai Hal Kemp zenekara. (Ezt überelte Billie Holiday 1941-ben.) Szóval Lescsenkónak éppolyan klassz szimata kellett hogy legyen, mint amilyen istentelen hatású szerzemény volt a Szomorú vasárnap.
Seress eredeti szövege helyett a bűnügyi újságíró Jávor László egy másikat írt hozzá - lásd keretben -, mely a történelmi korhangulatból adódó halálos víziót a reménytelen szerelem búcsúsoraivá változtatta. A nemzeti kilátástalanságot megragadó dallam és a személyes dráma sorai együtt tették a Szomorú vasárnapot "az öngyilkosság himnuszává" - 1936-tól komoly wertheri hullámot indítva el. A cseléd Kis Eszter, aki lúgkövet ivott, aztán a banktisztviselő Ledig László - s még hosszasan sorolhatnánk azok nevét, akik e dalra utalva vagy azt idézve adták fel.
Sam M. Lewis hozzátoldott egy harmadik strófát a fordításához, hogy megnyugtassa a kedélyeket: ez a "szörnyűség" csak álom volt. (Ismerünk egy másik angol fordítást is, Desmond Cartertől, de az kevésbé terjedt el.) Nagy kár, hogy erre az "ébredésre" meglehetősen rácáfolt mind Lescsenko, mind Seress élete.
*
Pjotr Lescsenko 1898-ban született. Az édesapját nem ismerte (édesanyjának sem voltak róla pontos ismeretei); abból az Odessza közeli kis faluból, ahol felcseperedett, a nevelőapjával költözött Besszarábiába. Ott kezdett énekelni, gitározni, s bizonyára a legfényesebb orosz csillagok közé emelkedett volna, ha a románok nem annektálják Besszarábiát 1918-ban. Így azonban Lescsenkónak román állampolgárként kellett bevennie Párizst, Londont és Berlint - bár ha ki sem mozdult bukaresti főhadiszállásáról, a Nyugat akkor is fejet hajtott előtte. Étterme, hol kedvenc dalait énekelte, zarándokhely lett: a harmincas években Lescsenkónak nem volt párja a világon - még a Szovjetunióban sem, ahová nagy stikában csempészték a felvételeit. Aztán kitört a második világháború.
1944-ben, mikor is a Vörös Hadsereg bevonult Bukarestbe, Lescsenko még megúszta, hiszen Bulganyin tábornok maga is a rajongói közé tartozott, ám az ő menesztése után nem volt akadály az úri mulatságokat megvető szovjet kultúrpolitika előtt: előbb csak Lescsenko "fehér" éttermét számolták fel, majd 1951-ben letartóztatták, s egy Bukarest közeli munkatáborba deportálták őt is. Ott érte a halál ötvenegy évvel ezelőtt.
Lescsenko felvételei a nyolcvanas évek végén jelentek meg először a (valamikori) Szovjetunióban. Azóta kitörölhetetlen a menő rádiókból, kiadták az életrajzát, fanklubja működik, s bizonyos veteránok nem restellik azt állítani, hogy egyenesen szerencséjük volt hozzá Bukarestben. Az igen! Ritka ragyogó tenort hallhattak, gyönyörű dalokkal, s persze rogyásig a tangó és az orosz cigánydalok szenvedélyével.
Igen.
"Egyszer fent, egyszer lentÉ" - mondhatnánk Seress Rezsővel.
*
Noha rendületlenül gyarapodnak a Szomorú vasárnap feldolgozásai (lásd a másik keretben), nálunk Seress Rezső nem került a helyére sem a köztudatban, sem a zenei irodalomban. Ennek az apró, csendes embernek a története a mai napig legendás, jelképes, mitikus maradt; s ki tudja, talán rendjén való ez így is: mindenki belegondolhatja a magáét. Ha a netet böngészszük, jobbára Müller Péter Szomorú vasárnap című életrajzi daljátékának a bemutatóira bukkanunk - ő megtette a magáét. A közelmúltban Falusy Zsigmond írt kitűnő megemlékezést (Eladó egy zongora - Seress Rezső emlékére, Népszabadság, 2005. április 7.), az is elérhető.
Seress Rezső 1899-ben született. Spitzerről magyarosította a nevét, de ez még nem jelentett garanciát az érvényesülésre. Kis időt a tanulmányainak szentelt, majd a cirkuszos hivatást választotta, miután egy plakáton felfedezte Rökk Hédit, a népszerű légtornásznőt. Hogy ebből a szerelemből mire futotta, nem tudni - a trapéz azonban elhárította Seress közeledését: igen nagy szerencse, hogy túlélte a zuhanást. Ezután színinövendéknek iratkozott be Rákosi Szidi tanodájába, ahonnan a vurstliba vezetett az útja. Ott kezdett, akkor kezdett dalokat írni - s azokat két ujjal lepötyögni egy meggyötört zongorán, hiszen zongorázni vagy kottát írni nem tanult senkitől úgy igazán. Előbb a Még egy éjszaka című dala futott be, 1925-ben tizenhatezret adtak el a kottájából. Aztán jött a többi: Szeressük egymást, gyerekek; Engem még nem szeretett senki; Mindenki asszonya lett; Én úgy szeretek részeg lenni. No és 1933-ban a Szomorú vasárnap.
Amit szinte véletlenül vettek fel - derül ki Simon Géza Gábor Magyar jazztörténetéből.
Az úgy volt, hogy Martiny Lajos együttese, a Smiling Boys éppen az első lemezén dolgozott. "És milyen az élet? A felvételi nap végén maradt még egy előkészített, előmelegített lakklemez. A zenészek már mind elmentek, csak Martiny és az énekes szólista, Kalmár Pál maradt az Odeon cég stúdiójában. Kalmár Pálnak ekkor támadt egy ötlete: >>Mi lenne, ha felvennénk azt a darabot, amit már jó ideje éneklek, de eddig egyik lemezgyár sem akarta rögzíteni, mert szerintük annyira szomorú, annyira gyászos darab, hogy senki sem venné megÉ>Csináljuk meg! Külön pénzbe már nem kerül. A lakklemez úgyis tönkremenneÉMartiny Lajos a zongorához ült, Kalmár Pál a mikrofonhoz lépett. Aligha sejtették, hogy azokban a percekben a XX. századi tánczene egyik legnagyobb slágerét és a dzsessztörténet egyik igen jelentős sztenderd darabját segítik a világra."
Hát így.
Aztán kitört a második világháború.
Az ötvenes években Seress a Kulacs és a Kispipa vendéglő zongorája mögött kötött ki. Jó lehetett ott neki. Akkoriban olyan kiválóságok játszottak ilyen helyeken, mint Cziffra György. A bennfentesek "füttyösnek" nevezték, mert kotta híján úgy komponált. Hívták a Carnegie Hallba is, de hogyan mehetett volnaÉ Még kiderülÉ Különben sem mozdult ki a VII. kerületből, csak amikor nagyon muszáj volt, a munkaszolgálat miatt. Valami New York-i bankban borzasztó sok pénz gyűlt össze a jogdíjaiból, de abból nem látott egy kanyit sem. Viszont a Kispipa afféle zarándokhely lett, akár az a másik étte-rem Bukarestben. Tiszteletét tette nála Visconti, Steinbeck, Armstrong, Gigli és Otto Klemperer, aki azt írta az emlékkönyvébe: "Nem muzsikus - csak zseni."
A Dob utcában lakott Helénkével, a felesé-gével. Helénke igen szép asszony hírében állt, előkelő katonatiszt férjét hagyta ott Seressért. Presser Gábor ugyanabban a házban lakott egy ideig; mint Falusy cikkében mondta, Seress a Szomorú vasárnap feldolgozásait hallgatta minden délután.
1968. január 11-én kiugrott az ablakon. Nem derült ki, miért. Nem halt meg rögtön, a MÁV Kórházba vitték, ahol azzal a dróttal, ami az ellensúlyt tartotta a gipszén, megfojtotta magát.
*
Lescsenko lemezén persze sok más dal is hallható. Vidámabbak is. Foxtrottok, ukrán népdalok, tangók és románcok, legfeljebb a cigánydalok hiányoznak nagyon - de azokból korábban összeállt már egy gyűjtemény (Pjotr Lescsenko: Gipsy Songs and other Passions, Oriente Musik, 1997). Csupa szívügy. Mint ahogy magam is szívből ajánlom: hallgassák az ilyen öreg dolgokat is. Olykor ez a jövő.
Marton László Távolodó
Oriente Musik, 2005
Szomorú vasárnap
'sz van és peregnek a sárgult levelek
Meghalt a Földön az emberi szeretet
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél
Hiába sírok és hiába szenvedek
Szívtelen rosszak és kapzsik az emberekÉ
Meghalt a szeretet!
Vége a világnak, vége a reménynek
Városok pusztulnak, srapnelek zenélnek
Emberek vérétől piros a tarka rét
Halottak fekszenek az úton szerteszét
Még egyszer elmondom csendben az imámat:
Uram, az emberek gyarlók és hibáznakÉ
Vége a világnak!
(Seress Rezső szövegével)
Szomorú vasárnap száz fehér virággal
Vártalak kedvesem templomi imával
Álmokat kergető vasárnap délelőtt
Bánatom hintaja nélküled visszajött
Azóta szomorú mindig a vasárnap
Könny csak az italom, kenyerem a bánatÉ
Szomorú vasárnap
Utolsó vasárnap kedvesem gyere el
Pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel
Akkor is virág vár, virág és koporsó
Virágos fák alatt utam az utolsó
Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak
Ne félj a szememtől, holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap
(Jávor László szövegével)
Határtalan vasárnap
Mintha manapság Seress Rezsőnek is alakulóban lenne a reneszánsza hazánkban. A legnagyobb szerepe a drámaíró Müller Péternek van ebben: Szomorú vasárnap című daljátéka újra és újra előkerül (néhány éve a Vidám Színpad, újabban a Pannon Várszínház és a Csíki Játékszín előadásában csíphettük el). Seress-dalokkal súlyosbította a Krétakör Molnár Ferenc Liliomját, az énekes Maros Gábort és Csurka Lászlót Seress-esteken érhetjük tetten, a Szomorú vasárnapot lemezre vette a Hot Jazz Band (Hot Jazz Band Plays Hungarian), a Rákfogó együttes (melynek 1973-as felvétele a 2001-ben megjelent, Napkelte alkonyatkor című Ráduly Mihály-lemezen hallható), a Gloomy Sunday In Jazz című Pannon Jazz-kiadványon négy amerikai és öt magyar (Trio Acoustic, Lakatos Antal, Csepregi Gyula, Dudás Lajos, Fritz-Szőke duó) verzió hallható, a Sziámi együttes pedig Seress másként címmel tiszteleg készülő lemezén (koncerten már többször bemutatta feldolgozásait - legközelebb december 27-én a Körúti Színházban). Egy ember a Kispipából címmel CD-n is kapható a Hungaroton 1972-es kiadványa, archív felvételekkel (Kalmár Pál, Sebő Miklós, Vajda Károly, Weygand Tibor, Seress Rezső) és a hetvenes évek sztárjaival (Mensáros László, Korda György, Vámosi János, Ráday Imre).
És hát külföldön is, megállás nélkül. Rolf Schübel 1999-ben rendezte Szomorú vasárnap című, világszerte sikerrel vetített filmjét, melyben Marozsán Erika is szerepel, s melyben összefonódik a féltékenység és a háború drámája. Az új-zélandi Scott Alexander Young forgatókönyvéből pedig az angol Sam Robinson és Polonyi András készített Kávéház az égben címmel afféle fiktív "dokumentumfilmet" a Szomorú vasárnap keletkezéséről. (Apropó, Marozsán Erika: a New York-i Magyar Kulturális Intézet megnyitóján ugyancsak ezt a dalt énekelte.)
Hogy az elmúlt hetven évben hány felvétel készült a Szomorú vasárnapból, nehéz megmondani. Állítólag úgy százötven körül. Többek közt Billie Holiday, Frank Sinatra, Bing Crosby, Stan Kenton, Paul Robeson, Marc Almond, Herbie Mann, Tom Jones, Marianne Faithfull, Björk, Lydia Lunch, Sammy Davis, Elvis Costello, Diamanda Galás, Josephine Baker, Louis Armstrong, Ray Charles és Jimmy Smith jóvoltából.
