Lemez - Játék és muzsika - Budapest Bár Volume 2: Tánc

  • - kyt -
  • 2010. február 18.

Zene

Kávéházi divatretró, emelt szintű nosztalgiazene - ki lehet találni mindenféle közelítő szókapcsolatot, a lényeg az, hogy ez az ügyes, jókedvű és jó színvonalú keverék egy korábban észrevétlen kínálati űrbe siklott bele. Korosztályos rés ez, de tágas: alighanem a harmincas évjáratok alatt kell keresni azokat, akik egyértelmű idegenkedéssel és értetlenséggel fogadnák a Budapest Bár produkcióját. Fölfelé viszont szinte nincs határvonal -, jó, mondjuk egy keményvonalas ötvenes Zappa-rajongó sem errefelé kutakodik.

A régi magyar slágerek között bőven van olyan, ami áttetsző, magával húzó dallamával nemhogy alkalmas, de rábűvöl az újrafeldolgozásra - a legszebb példa erre talán a Grencsó Kollektíva pár évvel ezelőtti Rejtély című lemeze. Amikor színészek és színésznők dalestekkel kényeztetik meghatott rajongóikat, ők is többnyire ebből a repertoárból merítenek, amely a két világháború között tenyészett ki, és valamikor a hatvanas évek elején, a hatóságilag távol tartott rockzenére áhítozók őszinte ellenszenvétől övezve rúgta az utolsókat. Eisemann Mihály, Seress Rezső, Horváth Jenő, Fényes Szabolcs - néhány név a szerzők közül.

Esetünkben könnyed keverék műfajról van szó, az alapja az éjszakai életből lényegében eltűnt kávéházi cigányzene, kivonva belőle a magyarnóta-elemet, hozzáadva dzsesszes fordulatokat - kiváló zenészek előadásában (prímás: Farkas Róbert, ex-Romano Drom). A másik pillért pedig az utóbbi tíz (vagy több) évben csúcsra jutott énekesek, frontemberek alkotják, többnyire rockzenészek Lovasi Andrástól és Kiss Tibortól kezdve Rutkai Borin, Ferenczi Györgyön és Németh Jucin át Keleti Andrásig és Kollár-Klemencz Lászlóig. A legprofibbnak Bohumi Dóri hallatszik, de hát ő a dzsessz felől jött, ami persze nem feltétlenül indokolja, hogy a Látod, ez a szerelem című Deák Tamás-opus dallamát eleve egyfajta improvizáltan leegyszerűsítő modorban értelmezze át. A többiek is jól teljesítenek a nem hazai pályán, néha meglepő rejtett tartalékaikat villantva föl. Az első Budapest Bár után persze már nem meglepetés, legfeljebb itt talán jobban kihallatszik, mert élő felvételről van szó, hogy az előadók egyszerűen lubickoltak a feladatban. Boldogan öltötték magukra régi vampok, korhelyek és sármőrök álruháját, örültek, hogy játszhattak, és hatalmas odaadással adták elő a szórakoztatóan bárgyú szövegeket a kockára vágott marhapapáról, Stuxról, aki bősz, mint egy Dumas-regény, és rettentő, mámoros pillanatokról.

EMI, 2009

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.