Lemez - Játék és muzsika - Budapest Bár Volume 2: Tánc

  • - kyt -
  • 2010. február 18.

Zene

Kávéházi divatretró, emelt szintű nosztalgiazene - ki lehet találni mindenféle közelítő szókapcsolatot, a lényeg az, hogy ez az ügyes, jókedvű és jó színvonalú keverék egy korábban észrevétlen kínálati űrbe siklott bele. Korosztályos rés ez, de tágas: alighanem a harmincas évjáratok alatt kell keresni azokat, akik egyértelmű idegenkedéssel és értetlenséggel fogadnák a Budapest Bár produkcióját. Fölfelé viszont szinte nincs határvonal -, jó, mondjuk egy keményvonalas ötvenes Zappa-rajongó sem errefelé kutakodik.

A régi magyar slágerek között bőven van olyan, ami áttetsző, magával húzó dallamával nemhogy alkalmas, de rábűvöl az újrafeldolgozásra - a legszebb példa erre talán a Grencsó Kollektíva pár évvel ezelőtti Rejtély című lemeze. Amikor színészek és színésznők dalestekkel kényeztetik meghatott rajongóikat, ők is többnyire ebből a repertoárból merítenek, amely a két világháború között tenyészett ki, és valamikor a hatvanas évek elején, a hatóságilag távol tartott rockzenére áhítozók őszinte ellenszenvétől övezve rúgta az utolsókat. Eisemann Mihály, Seress Rezső, Horváth Jenő, Fényes Szabolcs - néhány név a szerzők közül.

Esetünkben könnyed keverék műfajról van szó, az alapja az éjszakai életből lényegében eltűnt kávéházi cigányzene, kivonva belőle a magyarnóta-elemet, hozzáadva dzsesszes fordulatokat - kiváló zenészek előadásában (prímás: Farkas Róbert, ex-Romano Drom). A másik pillért pedig az utóbbi tíz (vagy több) évben csúcsra jutott énekesek, frontemberek alkotják, többnyire rockzenészek Lovasi Andrástól és Kiss Tibortól kezdve Rutkai Borin, Ferenczi Györgyön és Németh Jucin át Keleti Andrásig és Kollár-Klemencz Lászlóig. A legprofibbnak Bohumi Dóri hallatszik, de hát ő a dzsessz felől jött, ami persze nem feltétlenül indokolja, hogy a Látod, ez a szerelem című Deák Tamás-opus dallamát eleve egyfajta improvizáltan leegyszerűsítő modorban értelmezze át. A többiek is jól teljesítenek a nem hazai pályán, néha meglepő rejtett tartalékaikat villantva föl. Az első Budapest Bár után persze már nem meglepetés, legfeljebb itt talán jobban kihallatszik, mert élő felvételről van szó, hogy az előadók egyszerűen lubickoltak a feladatban. Boldogan öltötték magukra régi vampok, korhelyek és sármőrök álruháját, örültek, hogy játszhattak, és hatalmas odaadással adták elő a szórakoztatóan bárgyú szövegeket a kockára vágott marhapapáról, Stuxról, aki bősz, mint egy Dumas-regény, és rettentő, mámoros pillanatokról.

EMI, 2009

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.