Lemez - Napfény és csikorgás - Clinic: Bubblegum

  • - minek -
  • 2010. november 18.

Zene

A Clinic még a kilencvenes évek végén tűnt fel nagy-nagy hozsanna közepette - mindent vártak tőlük, s abból sok minden teljesült is, de azért a szokásos csalódás sem maradt el. A liverpooli négyes egészen különleges, egyedi, bár talán nem éppen a legkifinomultabb hangzást keverte ki - zenéjük unikalitása, sajátos kompozíciós technikájuk úgy maradt meg az eltelt hosszú évek során, hogy csupán apró lépésekben, szépen adagolva, finoman elkeverve érvényesültek új hatások, amelyek esetleg néhány albummal később már dominánsakká váltak. A Clinic változatos zenei forrásai közül máig stabilan felismerhetők a késő hatvanas évek szörf- és pszichedelikus rockbandái (ez utóbbi hatás különösen felerősödött a 2006-os Visitations album óta), a hetvenes évek német krautja, a posztpunk/new wave éra számos elektropop, kísérleti/protoindusztriális és gitárzenekara, s meglepő módon idővel ehhez még jó adag folkos stich is társult. Az analóg hangszerek iránti rajongásuk közismert: a legendás Philips Philicorda hangja egyetlen Clinic-lemez meghallgatása után is beleivódik az agyunkba, a kellő érzékkel tálalt elektronika pedig mindig remekül egészítette ki a finoman retrós, sokszor szándékoltan lo-fi pszicho-szörf hangzást. Nem lehet szó nélkül elmenni Ade Blackburn vokalista elképesztő formátumú hangja mellett sem. Elsőre el sem hisszük, hogyan bír valaki ennyire összeszorított fogakkal, már majdnem csikorogva énekelni, de a régen jéghidegként jellemzett, a hangzást tökéletesen kiegészítő énekhang mostanság már némi túlzással barátságosnak hat.

A Clinic még a kilencvenes évek végén tűnt fel nagy-nagy hozsanna közepette - mindent vártak tőlük, s abból sok minden teljesült is, de azért a szokásos csalódás sem maradt el. A liverpooli négyes egészen különleges, egyedi, bár talán nem éppen a legkifinomultabb hangzást keverte ki - zenéjük unikalitása, sajátos kompozíciós technikájuk úgy maradt meg az eltelt hosszú évek során, hogy csupán apró lépésekben, szépen adagolva, finoman elkeverve érvényesültek új hatások, amelyek esetleg néhány albummal később már dominánsakká váltak. A Clinic változatos zenei forrásai közül máig stabilan felismerhetők a késő hatvanas évek szörf- és pszichedelikus rockbandái (ez utóbbi hatás különösen felerősödött a 2006-os Visitations album óta), a hetvenes évek német krautja, a posztpunk/new wave éra számos elektropop, kísérleti/protoindusztriális és gitárzenekara, s meglepő módon idővel ehhez még jó adag folkos stich is társult. Az analóg hangszerek iránti rajongásuk közismert: a legendás Philips Philicorda hangja egyetlen Clinic-lemez meghallgatása után is beleivódik az agyunkba, a kellő érzékkel tálalt elektronika pedig mindig remekül egészítette ki a finoman retrós, sokszor szándékoltan lo-fi pszicho-szörf hangzást. Nem lehet szó nélkül elmenni Ade Blackburn vokalista elképesztő formátumú hangja mellett sem. Elsőre el sem hisszük, hogyan bír valaki ennyire összeszorított fogakkal, már majdnem csikorogva énekelni, de a régen jéghidegként jellemzett, a hangzást tökéletesen kiegészítő énekhang mostanság már némi túlzással barátságosnak hat.

A munkásságukat minden tekintetben jellemző kettősség mondhatni már a fellépőruhák kiválasztásában is megmutatkozik: a színpadon többnyire műtősruhában, sebészmaszkban mutatkozó fiúk szabadtéri attrakcióik alkalmából szépen előveszik a hawaii ingeket.

Meglehet, ehhez hamarosan egy újabb kosztüm is társulhat, elvégre friss, Bubblegum című lemezük valósággal fürdik az akusztikus, folkos, néha majdnem pasztorálisan idilli hangulatokban. Ezt a keresett harmóniát csak néha borítják fel olyan garázs/szörf rockolások, mint a Lion Tamer, az Evelyn vagy a lemezt záró Orangutan - bár ez utóbbi is egy kis akusztikus lezárásban oldódik fel. A zenekar maga is afféle paradigmaváltó albumként definiálja az új zeneanyagot. Ebből annyi feltétlenül igaz, hogy az albumnyitó retro/easy I'm Aware, a nyolcvanas évek csilingelős indie gitárpopját visszahozó Bubblegum vagy a bájosan tinglitangli Baby hármasának meghallgatása úgy hat ránk, mintha egy szónikus agykémiai kísérlet keretében a lebegés és ellazulás fázisait szemléltetnék rajtunk. Ugyanakkor a Clinic sohasem tagadja meg magát: az új kompozíciók többnyire ama jól kijelölt, lépésről lépésre definiált zenei térben maradnak, ami már régóta a sajátjuk. Legfeljebb kevesebb torzítással és fogcsikorgással, már majdnem hi-fi minőségben. S legalább annyi, a puszta kellemességen túlmutató, emlékezetes szerzeménynyel, hogy több legyen, mint tizenhárom évnyi lecke puszta felmondása.

Domino/Neon Music, 2010

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.