Lemez - Nem a múltban - Gang Of Four: Content

  • - minek -
  • 2011. február 3.

Zene

Kétségbevonhatatlan tény, hogy a Gang Of Four a posztpunkkorszak egyik legbefolyásosabb legendája: életművük jó része mai füllel is élvezetes, hatásuk kézzelfogható, és remekül kihallható a boldog utódok szerzeményeiből is. Meglepő, hogy látszólag mennyire egyszerű dolgokon múlik az, ha valami érdekeset és maradandót akarunk alkotni - legalábbis a pop-/rockzenében.
Az ő esetükben az előfeltételek közé tartozott az akkoriban éppen virulens kritikai marxista gondolkodás - legalábbis dalszövegszintű - elsajátítása, no és kellő nyitottság a világ akkor izgalmasnak tűnő zenéi iránt. Televisionből, Wire-ből, fehér garázs/rhythm & blues zenékből, fekete funkból, diszkóból, jamaicai dubból az ő agyukban pont ez jött ki - s ezért hálás is nekik a komplett utókor. Ráadásul első hivatalos feloszlásuk (1984) óta rendszeresen újraalakulnak, amit persze elősegít, hogy valahogy sosem mennek ki a divatból. Voltaképpen mindegy is, hogy Kiedis, Flea, M. Stipe vagy a megboldogult Kurt Cobain mit nyilatkozgatott össze saját zenekari, hatástörténeti oral history gyanánt: ha meghallgatjuk a Yeah Yeah Yeahs I Love A Man In Uniform-remixét, nyilvánvalóvá válik a kapcsolat a jelen (de legalábbis a közeli múlt) jó néhány előadójához. S míg közülük a Bloc Party szünetel, a The Rapture pedig csupán alkalmi dj-mixekben utazik, a hét éve (akkor eredeti felállásban!) újjáalakult Gang Of Four új lemezanyagot adott ki - és nem is rosszat!

A Content abszolút visszanyúl a kezdetekhez, és maximálisan Andy Gill gitáros kemény, a punkból és a funkból táplálkozó staccatóira épül, amit precízen támaszt alá a viszonylag újdonsült ritmusszekció (Thomas McNeice basszer és Mark Heaney dobos, akik 2006-ban álltak Hugo Burnham és Dave Allen helyére) hol kíméletlen, hol a kellő határokon belül dögös játéka. Jon King elegánsan ideges énekhangja a régi - mindehhez pedig képesek voltak megfelelő számban jó és érdekes dalokat komponálni, még ha eme kalkulus nem is éri el a tízet (márpedig ennyi itemből áll az új lemez). A Contentnek határozottan jót tesz az újrahallgatás - sőt a régebbi albumokkal való összevetés is. A hasonlatosságok hangsúlyosabbá s egyben örvendetesebbé is válnak, a különbségek pedig nyilvánvalóvá teszik, hogy a Go4 tagjai nem a múltban élnek.

A Who Am I? Franz Ferdinandot (sőt, a Primal Screamet) megszégyenítő rock/soul stomper, az I Can't Forget Your Lonely Face pont a megfelelő mértékben hozza vissza a funkot a lábunkba, az I Party All The Time pedig tökéletes önreferenciális diszkó-punk darab. Még azt is megengedhetik maguknak, hogy a lassabb, de még izgalmasan lüktető zárószámban (I Can See From Far Away) jól felismerhetően s aligha szándéktalanul utaljanak egy Kiss-motívumra (az I Was Made For Lovin' You kislemez alig pár héttel korábban jött ki, mint az első Gang Of Four-album, az 1979-es Entertainment!). A koncertrepertoár stabil darabja lesz mind, csak győzzük kivárni, míg az utunkba kerülnek valamely idei fesztiválon.

Grönland/Deep Distribution, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.