Lemez - Nem a múltban - Gang Of Four: Content

  • - minek -
  • 2011. február 3.

Zene

Kétségbevonhatatlan tény, hogy a Gang Of Four a posztpunkkorszak egyik legbefolyásosabb legendája: életművük jó része mai füllel is élvezetes, hatásuk kézzelfogható, és remekül kihallható a boldog utódok szerzeményeiből is. Meglepő, hogy látszólag mennyire egyszerű dolgokon múlik az, ha valami érdekeset és maradandót akarunk alkotni - legalábbis a pop-/rockzenében.
Az ő esetükben az előfeltételek közé tartozott az akkoriban éppen virulens kritikai marxista gondolkodás - legalábbis dalszövegszintű - elsajátítása, no és kellő nyitottság a világ akkor izgalmasnak tűnő zenéi iránt. Televisionből, Wire-ből, fehér garázs/rhythm & blues zenékből, fekete funkból, diszkóból, jamaicai dubból az ő agyukban pont ez jött ki - s ezért hálás is nekik a komplett utókor. Ráadásul első hivatalos feloszlásuk (1984) óta rendszeresen újraalakulnak, amit persze elősegít, hogy valahogy sosem mennek ki a divatból. Voltaképpen mindegy is, hogy Kiedis, Flea, M. Stipe vagy a megboldogult Kurt Cobain mit nyilatkozgatott össze saját zenekari, hatástörténeti oral history gyanánt: ha meghallgatjuk a Yeah Yeah Yeahs I Love A Man In Uniform-remixét, nyilvánvalóvá válik a kapcsolat a jelen (de legalábbis a közeli múlt) jó néhány előadójához. S míg közülük a Bloc Party szünetel, a The Rapture pedig csupán alkalmi dj-mixekben utazik, a hét éve (akkor eredeti felállásban!) újjáalakult Gang Of Four új lemezanyagot adott ki - és nem is rosszat!

A Content abszolút visszanyúl a kezdetekhez, és maximálisan Andy Gill gitáros kemény, a punkból és a funkból táplálkozó staccatóira épül, amit precízen támaszt alá a viszonylag újdonsült ritmusszekció (Thomas McNeice basszer és Mark Heaney dobos, akik 2006-ban álltak Hugo Burnham és Dave Allen helyére) hol kíméletlen, hol a kellő határokon belül dögös játéka. Jon King elegánsan ideges énekhangja a régi - mindehhez pedig képesek voltak megfelelő számban jó és érdekes dalokat komponálni, még ha eme kalkulus nem is éri el a tízet (márpedig ennyi itemből áll az új lemez). A Contentnek határozottan jót tesz az újrahallgatás - sőt a régebbi albumokkal való összevetés is. A hasonlatosságok hangsúlyosabbá s egyben örvendetesebbé is válnak, a különbségek pedig nyilvánvalóvá teszik, hogy a Go4 tagjai nem a múltban élnek.

A Who Am I? Franz Ferdinandot (sőt, a Primal Screamet) megszégyenítő rock/soul stomper, az I Can't Forget Your Lonely Face pont a megfelelő mértékben hozza vissza a funkot a lábunkba, az I Party All The Time pedig tökéletes önreferenciális diszkó-punk darab. Még azt is megengedhetik maguknak, hogy a lassabb, de még izgalmasan lüktető zárószámban (I Can See From Far Away) jól felismerhetően s aligha szándéktalanul utaljanak egy Kiss-motívumra (az I Was Made For Lovin' You kislemez alig pár héttel korábban jött ki, mint az első Gang Of Four-album, az 1979-es Entertainment!). A koncertrepertoár stabil darabja lesz mind, csak győzzük kivárni, míg az utunkba kerülnek valamely idei fesztiválon.

Grönland/Deep Distribution, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.