Leila, avagy eredeti nevén Leila Arab családja még 1979-ben, a sokak számára balvégzetű Khomeini-féle forradalom után hagyta el Iránt. Az ifjú perzsa hölgy idővel jó elfoglaltságot talált magának: már 1994-ben felfedezte magának a sikerei csúcsára érő Björk, s Leila legott ki is bérelhette magának a billentyűk mögötti zsámolyt (számos zenés DVD-n figyelhető meg ügyködése, például az 1994-ben rögzített Björk Unpluggedon is). Mivel amúgy is jó érzékkel űzte a kütyükkel történő zenecsinálás sajátos mesterségét, hamarosan megfelelő fórumot talált szerzeményeinek - első albuma például az Aphex Twin Rephlex kiadójánál jött ki, pontosan tíz évvel ezelőtt. A Like Weather (melybe maga a mester, Richard D. James is belepiszkált) érdekesen elegyíti a kísérleti, puttyogós elektronikát a hagyományos, majdhogynem popos (na jó, alterpopos) női és férfivokálokkal. Közben úgy tűnt, hogy Leila véglegesen a zene mellett cövekel le: még művészeti iskolai tanulmányait is félbehagyta, csak hogy ki ne maradjon Björk utazó zenei cirkuszából. Második albuma, a már az XL Recordsnál publikált Courtesy Of Choice ha lehet, még érettebben prezentálta az egyszer már bevált, hatásos receptet: a professzionálisan felvázolt, néha sötét, néha játékos hangképeket korrektül ellenpontozzák az érzelmes/melankolikus vokálok. Ezután viszont jó nyolcéves szünet következett - ez idő alatt dolgozott Björk szólólemezein és koncertjein, csinált néhány remixet (például Sia vagy Emilie Simon számára), s már néhány éve szorgalmasan írta újabb szerzeményeit. Nagy lehetett a buzgalom, elvégre jó néhány közülük fel sem bírt kerülni a Warp kiadónál minap megjelent Blood, Looms and Loomsra (akit a bónusz számok is érdekelnek, feltétlenül szerezze be a Deflect és a Mettle című maxikat is).
A maga borult módján kifejezett megkapó, ötletes, helyenként jó értelemben játékos albumot készített, ahol az elektronikus textúrát megint csak át- és átszövik a kellőképpen változatos vokáltémák. Ott van mindjárt az egykori Specials-hős poplegenda, Terry Hall, és az ő sajátosan hideglelős hangja - kontrasztként pedig az egykor az Archive-ban szereplő Roya Arab (családban marad), aki klasszikus krimidzsesszes etűdöt kerekít a Daisie, Cats and Spacemenből (önmagában is beszédes cím!). Leila Arab amit lehet, megtanult a komponálási technikáról, szerzeményei rugalmasan idomulnak vendégvokalistái orgánumához, legyen bár szó régi partneréről, Luca Santucciról (az ő soulos vokálján szólal meg a Teases Me, az Ur Train vagy a Norwegian Wood című Beatles-feldolgozás), az elképesztő regiszterekben mozgó futurista Seaming Tó opera-énekesnőről vagy éppen Martina Topley-Birdről (a Deflect tán nem véletlenül juttatja eszünkbe a trip-hop hőskor Tricky-lemezeit). A Martina és Terry Hall törékeny duettjével záruló új Leila-album ha nem is tökéletes mestermű, de kétségtelenül ihletett munka, mely kellemes zenei csemegézésre nyújt alkalmat - remek elfoglaltság hosszú, hűvös őszi estékre.
Warp/Neon Music, 2008
