lemez - RUFUS WAINWRIGHT: ALL DAYS ARE NIGHTS - SONGS FOR LULU

  • G. A.
  • 2010. május 13.

Zene

Mivel néhány évvel ezelőtt a bécsi Arenában megtapasztaltam, hogy a kortárs popzene Jean-Honoré Fragonard-ja soktagú zenekara nélkül, a bódítóan extravagáns hangszerelések mellőzésével, mindössze a zongorája vagy az akusztikus gitárja segítségével is képes lenyűgözően szuggesztív és szórakoztató lenni, ez év elején ijedelem nélkül fogadhattam a hírt, hogy kanadai hősünk százszázalékos szólómunkára készül, amin kizárólag az énekhangja és a zongorajátéka kap majd szerepet. Rufus Wainwright az All Days Are Nightsról azonban nemcsak a további hangszereket száműzte, hanem ezzel egy időben javarészt eltávolította az őt annyira jellemző játékosságot és a lerázhatatlanul tapadós dallamokat is. Wainwright hatodik stúdiólemeze a gyásznak, a bánatnak, a veszteségnek szentelt anyag.
Mivel néhány évvel ezelõtt a bécsi Arenában megtapasztaltam, hogy a kortárs popzene Jean-Honoré Fragonard-ja soktagú zenekara nélkül, a bódítóan extravagáns hangszerelések mellõzésével, mindössze a zongorája vagy az akusztikus gitárja segítségével is képes lenyûgözõen szuggesztív és szórakoztató lenni, ez év elején ijedelem nélkül fogadhattam a hírt, hogy kanadai hõsünk százszázalékos szólómunkára készül, amin kizárólag az énekhangja és a zongorajátéka kap majd szerepet. Rufus Wainwright az All Days Are Nightsról azonban nemcsak a további hangszereket számûzte, hanem ezzel egy idõben javarészt eltávolította az õt annyira jellemzõ játékosságot és a lerázhatatlanul tapadós dallamokat is.

Wainwright hatodik stúdiólemeze a gyásznak, a bánatnak, a veszteségnek szentelt anyag. Megírása közben lett világos számára, hogy édesanyja, a folkénekesnõ Kate McGarrigle nem tudja legyõzni a rákot, amivel (idén januárban bekövetkezett haláláig) négy hosszú éven át viaskodott. A szomorú korszakot itt-ott a lehetõ legkonkrétabb sorok idézik fel a csüggedt, a szerelemmel és az álmokkal is sokat foglalkozó szövegekben, amelyeket a szerzõ az õ továbbra is csodálatos, néhány percig bármilyen közegben figyelmet követelõ tenorján határozottabb irány nélkül énekelget magának a borongós, csuklógyakorlatoknak tetszõ, arpeggiókban dús zongoraalapok fölé. Három, komplexebb melódiafragmentumokkal megzenésített Shakespeare-szonett és egy ária a dalnok két évvel ezelõtti operájából hivatott változatosabbá tenni a mûvet - négy sajátos, ám hamar felejthetõ pihenõ a hosszú, monoton gyászmenetben.

Universal, 2010

**

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.