Amikor Kieran Hebden (alias Four Tet) közel tíz éve a második szólólemezéhez készült csilingelő remix EP-n olyan, akkor még kevéssé ismert arcokat boronált össze, mint Bryan Hollon (vagyis Boom Bip) Ohióból, a kanadai Koushik Ghosh (Koushik) és a szintén kanadai, de akkor már Londonban élő Dan Snaith (Manitoba, később Caribou), remek válogatottat állított össze a kilencvenes évek elektronikus robbanásából sarjadó poszt-mindenféle zenék jövendő nagyjaiból. Na jó, mind a négyüket nagyságnak nevezni talán túlzás. Boom Bip a bemutatkozó lemezén (Seed to Sun, 2002) elővezetett kedvesen brummogó prog-hiphopot azóta sem tudta felülmúlni. Igaz, különösebben nem is törte magát, még a Super Furry Animals-es Gruff Rhysszel közösen, Neon Neon név alatt kiadott album is hamar feledésbe merült. És Koushikból sem lett ünnepelt sztár, de még lehet. Lassan indult be neki a szekér, de aki hallotta két évvel ezelőtti első albumának (Out my Window) talán csak a páracseppek illékonyságával rokonítható légies pszichedéliáját, az el kell ismerje: csak a szerencsén múlik, hogy a blogoszféra mikor kapja vállára és teszi divatossá.
Ahhoz viszont kétség nem férhet, hogy Dan Snaith tehetsége Kieran Hebdenéhez mérhető. Rokon is Hebdenével. Lemezeik mindig is különböztek, de a látásmódbeli hasonlóság miatt érdekes kiegészítői voltak egymásnak. Ráadásul most mindketten ugyanabba az irányba fordultak, az idei Four Tet-album (There Is Love in You) kalapálós klubzsivaja köszön vissza a Swimen. Mintha a Swim a Four Tet-féle free jazzben fürdő house szintipopra hangolt párdarabja lenne. Egy igazi klubhimnusszal indít, és monoton robottransszal folytatódik, de a negyedik szám borongósan bugyborékoló villanyorgonája és a Morricone krimizenéit idéző dallam már komorabb vizekre evez. A morajló zajfüggöny árnyékában Snaith fejhangú éneke többnemű szintipopdívákat idéz.
Hebdenhez hasonlóan Snaith is megszállottja az élő dobok hangjának, ügyes dobos is egyébként. Most azonban kopogó robotütemekre épít, félreteszi a szabadon kavargó dobzuhatagot. De nem mond le a kolompokról, harangokról, csengőkről és csengettyűkről. Nem pakolja egymásra a hangjukat a végtelenségig, mint korábban, a lecsupaszított house-hangzásnak megfelelően minden dalhoz csak egyféle csingilingi mintát használ. Érdekes karaktert ad ezzel a számoknak, főszereplővé lépteti elő a száncsengőt, a kolompot. A tibeti éneklő tálkák hangját használó Bowls a lemez csúcspontja. Az egyre sűrűbbre lúpolt rezgéseknek monoton dobgép ad ritmust, majd beúszik egy zord basszustónus, és... nehéz megfogalmazni, hogy mi történik. Mintha egy másik dimenzió tárulna fel. Furcsa hang ez, komor, sötét, mégis puha és simogat. Titkokat rejtő, bölcs hang. Arra csábít, hogy újra felkeresse az ember, és elmerüljön benne. És nem ez az egyetlen mágikus pillanat a lemezen, ami egyértelműen Snaith eddigi legjobbja. Érett, talányos és hosszú időre szóló. Talán még a Four Tet bátor idei albumán is túlmutat.
Merge, 2010
