lemez - THE MARS VOLTA: OCTAHEDRON

Annak ellenére, hogy becsülettel végigrágtam magam az eddigi Mars Volta-életművön, és nem is mondanám, hogy hiába, hiszen tény, hogy értékes anyagokat készített a két afrofejű muzsikus (Cedric Bixler-Zavala énekes és Omar Rodriguez-Lopez gitáros) vezette gárda, egyik lemez sem tudott akkora hatással lenni rám, mint a két főnök korábbi zenekara, a 2001-ben feloszlott At The Drive-In, különös tekintettel utolsó lemezükre, a Relationship Of Commandre, amely a huszonegyedik század egyik legizgalmasabb alkotása, és nem csak a kompromisszummentes poszt-hardcore színtéren. Ezúttal erőteljes poposodást ígért a két főnök, ami, valljuk be, rá is fért volna a Mars Voltára az eddigi anyagok színes és izgalmas, de sokszor barokkos túlzásokba csapó eklekticizmusa után.

Annak ellenére, hogy becsülettel végigrágtam magam az eddigi Mars Volta-életmûvön, és nem is mondanám, hogy hiába, hiszen tény, hogy értékes anyagokat készített a két afrofejû muzsikus (Cedric Bixler-Zavala énekes és Omar Rodriguez-Lopez gitáros) vezette gárda, egyik lemez sem tudott akkora hatással lenni rám, mint a két fõnök korábbi zenekara, a 2001-ben feloszlott At The Drive-In, különös tekintettel utolsó lemezükre, a Relationship Of Commandre, amely a huszonegyedik század egyik legizgalmasabb alkotása, és nem csak a kompromisszummentes poszt-hardcore színtéren.

Ezúttal erõteljes poposodást ígért a két fõnök, ami, valljuk be, rá is fért volna a Mars Voltára az eddigi anyagok színes és izgalmas, de sokszor barokkos túlzásokba csapó eklekticizmusa után. A végeredmény mégis felemás: egyfelõl valóban felhasználóbarátabb lett a Volta zenéje, és így esélyesek lehetnek akár a komolyabb áttörésre is (ezzel párhuzamosan a hardcore Volta-rajongók könnyezve temetik a bandát), hiszen az akusztikusabb hangvétel és Zavala kiváló dallamai jóval könnyebben befogadhatóvá teszik az Octahedront, mint az elõdeit. Ugyanakkor az átlagosan öt perc feletti dalhosszok miatt néha unalomba fordul a lemez, és csak az olyan, vadócabb dalok rázzák fel az embert, mint a kiváló zárótétel, a Luciforms (példaértékû, disszonáns gitártémázgatással a végén), vagy a Cotopaxi, ami viszont pont olyan, mintha az elõzõ Volta-anyagról, a Bedlam In Goliath-ról maradt volna le.

A kérdés csak az, hogy az Octahedron új Mars Volta-irányt akar-e jelezni, vagy Cedric és Omar pusztán szerette volna megmutatni a közönségnek, hogy tudnak még õk populáris zenét játszani, ha akarnak. Megmutatták, köszönjük.

Warner, 2009

**** alá