Zene
Toto Cutugno: „A romantika örökre megmarad”
Kijevtől Tokióig ma is telt házak előtt lép fel a 75 éves olasz dalszerző-énekes, akit milánói stúdiójában értünk utol a budapesti koncertje előtt.
„Rosszalkodtunk egy kicsit”
Többmilliós lemezeladások, nagykiadós szerződések: a Bullet For My Valentine-é volt a 2000-es évek talán legnagyobb metálos sikertörténete a briteknél. Ahogy a szigetországi heavy metalt elkeverték a dallamos metalcore-ral, az egy egész generációnak jelentett belépőt a keményebb zenék világába. A zenekar gitárosával és dobosával budapesti koncertjük előtt beszélgettünk.
Örökkék ég a felhők fölött (és alatt)
Milyen szerencsések ezek a franciák, náluk mindig süt a nap és kék az ég, még fedett pályán is, bent a hangversenyteremben, sőt az élményt a felhők sem tudják megzavarni.
Hang(g)erjesztők
Itt él köztünk egy nagyszerű olasz zeneszerző, az idén negyvenéves Alessio Elia. Hazai rendezésű nemzetközi zeneszerzőversenyeken szerepelt sikerrel, volt már önálló szerzői estje a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, magyar szimfonikus zenekarok mutatták be műveit, számos alkalommal győződhettünk meg kivételes formátumáról.
Szól a kakas már
Egy kapitányt kerékbe törnek, egy őrnagyot felnégyelnek: brutális rövidséggel ennyi az egyesített sommája az Opera új játszóhelyén, a félig kész Eiffel Műhelyházban Jankó Zsolt által több mint jól elvezényelt két egyfelvonásos sztorijának.
Dél-Koreában ad emlékkoncertet a Budapesti Fesztiválzenekar
A dunai hajóbalesetben elhunytak tiszteletére.
Lovasi: "Schmidt Mária visszaírt e-mailben, hogy mi el vagyunk tévedve"
Közel 18 év elteltével rukkolt elő második szólólemezével. A Tűzijáték délben című album sokáig készült és sokakat meglepett, úgyhogy volt miről beszélgetni. Az új dalokon kívül sok minden szóba került: Schmidt Mária váratlan telefonhívása, a másfél évvel ezelőtti, következményektől sem mentes Narancs-interjú, egy elhíresült lemezkritika és az a bizonyos baleset is.
Patti Smith a Narancsnak: "Kaptam Lászlótól is egy üzenetet"
Küzd a klímaváltozás ellen, Krasznahorkait olvas és interjút adott nekünk!