Zene

Önmagát egyszerűen csak zeneközelítőnek nevezi. A hangszereknek, amin játszani tud, valamint aktuális formációinak se szeri, se száma, bár ami az utóbbit illeti, szerinte egy is elég volna, csak nincs kivel. A dzsesszzenésszel a belefáradásról, a gauguini távlatokról és a szeptemberi Zuboly-koncert kapcsán az együttes lehetséges újjáalakulásáról is beszélgettünk, valamint egy ötletről, amelynek magját a Boney M. plántálta el benne.

A világ egyik legismertebb filmzeneszerzője: dolgozott Leonéval, Argentóval, Bertoluccival és Pasolinivel is. Aktuális európai turnéján egy magyar zenekar, a Modern Art Orchestra élén saját filmzenéit vezényli. Február 15-én a Budapest Sportarénában lép fel.

A zenekarok általában az első vagy a sokadik lemezüknek nem szoktak címet adni, és viszonylag kevés példa van arra, hogy valaki a második albumát jelenteti meg szimplán a saját neve alatt. A Los Angelesben székelő, kizárólag női tagokból álló Warpaint a ritkább vonulathoz csatlakozott, aminek az is oka lehet, hogy a 2010-es, The Fool című bemutatkozásukat követően viszonylag nehezen sikerült előrukkolniuk a folytatással.

Régen volt, s talán igaz sem volt, hogy az opera világában hajdanán a külcsín, az énekesek testi szépsége mellékes körülménynek számított. Tudjuk, ma már garantáltan nem így áll a helyzet, s első pillantásra éppen e fejleményt bizonyítja Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky koncertje, amelyre tavaly nyáron, a másfajta tömegrendezvények révén ismerős Vörös téren került sor.

Az amerikai alternatív country Bill Callahan és David Eugene Edwards mellett legjelentősebb alakjának pályaíve jól szemlélteti a zsáner alkalmatlanságát a nagyobb tömegek általi fogyasztásra. Will Oldham a 90-es évek eleje óta (Palace Brothers, Palace Music, 1999 után pedig Bonnie "Prince" Billy fedőnéven) közel húsz, a szaksajtóban gyakorlatilag kivétel nélkül lelkesen fogadott nagylemezt jelentetett meg, de még akkor sem tudott kilépni a relatív ismeretlenség és a háromszáz fős klubok világából, amikor a császárok császára, Johnny Cash duettverzióban lemezre vette meghatározó számát, az I See A Darknesst.

Hogy a Pixies pontosan miért is volt a nyolcvanas évek végének, ill. a kilencvenes évek elejének legfontosabb és egyúttal legjobb (ami páratlan teljesítmény) rockzenekara, arról tényleg oldalakat lehetne megtölteni, úgyhogy mi most maradjunk annyiban, hogy olyan szégyentelenül fülbemászó és olyan megfoghatatlanul szürreális, neurotikusan elvisított popszámokat senki nem írt a korszakban, mint a még száz kiló alatti és némi frizurát is felmutató Frank Black.

Az ördög tragédiája (München, 2010) a madáchi alapmű egyes jeleneteinek szabad parafrázisait fűzte egybe. A Paradise reloaded (Bécs, 2013) Az ördög tragédiájának egyik mellékszereplőjével meséltette újra az ősapa tragédiáját. A továbbcsiszolt változatban (Budapest, 2014) mintha csak a darab végére kitett kérdőjel lenne gránitba vésve.

"A finn ember szereti az önállóságot, de mindig szívélyes társa barátjának. Ha egy finn ember egymagában van, nyomban házat épít, és szaunát szerel fel. Ha két finn kerül össze, akkor muzsikálni kezdenek: az egyik hegedül, a másik trombitál. Három finn ember könyvtárat rendez be, négy finn énekkart alapít. Öt finn tudományos előadásokat szervez, hat finn újságot szerkeszt, és hét finn falut alkot." Így jellemezte egykoron saját népét egy magyarországi látogatójának a nagy finn, Jean Sibelius, akinek művei két hangverseny programján is ott szerepelnek majd az elkövetkező napok koncertéletének sűrűjében.

Maga Beethoven követte el az ősbűnt, amikor beleegyezett, hogy kiadója leválassza az eredetileg a B-dúr vonósnégyes (op. 130) fináléjának írt tételt, és Nagy fúga címen (op. 133) publikálja. Ettől kezdve a darab önálló műként funkcionált, és szinte elkerülhetetlen lett, hogy vonószenekarra is átdolgozzák.

Az afroamerikai és indián felmenőkkel rendelkező Angel Haze 16 éves koráig egy vallási kommunában élt a családjával, elszeparálva a modern világtól. Így csak - miután anyját zaklatta az egyik lelkész, és ezért New Yorkba költöztek - 2007-ben találkozott először a popzenével. Olyan elánnal vetette bele magát a hirtelen megnyílt világba, hogy 2009-re már össze is rakott egy mixtape-et (a New Moont).

A Trafó izgalmas, egyben hiánypótló egész estés elektronikus zenei sorozata ezúttal sem okozott csalódást - dacára annak, hogy a finn Mika Vainio végül betegség miatt igazoltan távol maradt.

Ha a 90-es években az amerikai alternatív rockzene egyenesének egyik végpontján a keserű dühvel rombolni induló Kurt Cobain állt, akkor a másik végére csakis Stephen Malkmust, a kedélyes csapongás és a pókerarccal elővezetett ortopéd viccek nagymesterét képzelhetjük.

Négy különleges rocklemez még 2013-ból, amelyek mellett vétek lenne elmenni.

A Wasabi Kht. ügyvezető-zenészével beszélgettünk.