Magyar Narancs: Minden zenei együttműködés az egók csatája – ezt ön mondta nemrégiben.
Marianne Faithfull: Tényleg? Ez baromság. Néha baromságokat beszélek.
MN: Nick Cave kifejezetten az ön számára írta az új lemezre a Late Victorian Holocaust című dalt. A drámai címek versenyében biztosan elvinné a pálmát.
MF: Pedig ez a dal még csak nem is arról a holokausztról szól, amiről beszélni szoktunk. Ez egy másik holokauszt. Ez a dal junkie-król szól, londoni junkie-król. Én is voltam londoni junkie, Nick Cave is volt londoni junkie. Volt élményanyag a dalhoz bőven. De 25 éve nem nyúltunk heroinhoz. Sem ő, sem én.
MN: Milyen emlékei vannak ezekről a londoni heroinos időkről? Érez nosztalgiát?
MF: Nagyon fontos minden ex-junkie számára, hogy az idő ne szépítse meg az emlékeket. Hogy ne úgy emlékezzünk a heroinon töltött időre, mint a régi szép időkre. Nick Cave dala azért zseniális, mert kifejezi ezt a kétértelműséget.
MN: A holokauszt azért a legtöbb ember számára mégiscsak a náci népirtást jelenti. Nem adódtak félreértések ebből?
| ||
MF: Nemrég Németországban léptem fel, és adtam egy tévéinterjút is. Rákérdeztek erre a dalra. Tudja, a németek olyan furcsák, ha a drogokról esik szó, meg amúgy is olyan puritánok, és mindent elnyomnak magukban, úgyhogy azt hittem, a drogokra vonatkozik a kérdés. Csak később kapcsoltam, hogy egyáltalán nem a drogokra, hanem a holokausztra vonatkozott.
MN: Ön közvetlenül a második világháború után született…
MF: Igen, de Nick sokkal fiatalabb nálam, ráadásul Ausztráliában született.
MN: Igen, de engem az érdekelne, hogy…
MF: Tudom jól, hogy Európában mi az elsődleges jelentése a holokausztnak.
MN: Szóval engem csak az érdekelne, hogy volt-e önöknél otthon, családi körben téma a holokauszt.
MF: Tudja, a nagymamám zsidó volt, az anyám pedig az apjával együtt részt vett Bécsben az ellenállási mozgalomban. De a családból senkinek sem kellett megjárnia a koncentrációs táborokat. Jól emlékszem, hogy a szüleim – még az apám is, aki pedig brit katonatiszt és kém volt – még sokáig nem tudták feldolgozni a háborút. Jó 15 évnek kellett eltelnie, hogy megemésszék a traumát.
MN: Zenészként találkozott antiszemitizmussal?
MF: Nem igazán. Angliában azért volt részem egy kis antiszemitizmusban, de tudja, mit mondok: basszák meg! Az angolok elég antiszemiták. Lehet, hogy az osztálytársadalom teszi. Nem igazán értem az okát, de nem igazán értem az angolokat sem. Nem igazán érzem magam angolnak.
MN: Minek érzi magát?
MF: Az anyám Budapesten született. Nemrég játszottam Berlinben és Bécsben – mindkét város nagyon közel áll a szívemhez. Berlint, a weimari köztársaság Berlinjét, mint tudja, nagyon közel érzem magamhoz. Az az én világom. De ha visszamehetnék az időben, inkább a 18. századba katapultálnám magam. Csodás világ volt, már ha az ember arisztokratának születik. És én arisztokratának születtem volna. Ha visszamehetnék az időben, most valamelyik kastélyomban trónolnék valahol Erdély és Magyarország határán. Joggal viselhetném akár ma is a bárónői címet, de természetesen nem fogom.
MN: Nemesi ősei közé tartozik a mazochizmus névadója, Leopold von Sacher-Masoch. Felfedezett magán mazochista hajlamokat?
MF: Nem vagyok a testi fájdalmak híve, a szexuális mazochizmus sem vonzott soha. De pszichológiailag, azt kell mondanom, mazochista vagyok. Junkie-nak lenni egyet jelent a mazochizmussal.
MN: Roman Polanski nemrégiben megfilmesítette híres mazochista őse főművét, A bundás Vénuszt.
MF: Imádom Roman Polanski filmjeit, de ez egyáltalán nem tetszett. Katasztrofálisan rossz film. Azt hittem, Leopoldról fog filmet csinálni, de Leopold sehol sincs a filmben. Hülyeség az egész, nem is tudom, minek nevezzem. Mélyen csalódtam.
MN: Számos művész felszólalt Polanski védelmében, amikor Svájcban letartóztatták, több mint 30 évvel azután, hogy az USA-ban elítélték kiskorú elleni szexuális erőszakért. Ön is kiállt mellette?
MF: Szégyenletes dolog volt, amit vele műveltek. Roman oldalán állok teljes mértékben. Ezért is érzem felhatalmazva magam, hogy ha úgy hozza a kedvem, megmondjam a véleményemet a filmjeiről. Botrányos dolog volt letartóztatni olyasvalamiért, amit ezer éve, valószínűleg a fájdalomtól félőrülten követett el. Az amerikaiak teljesen őrültek.
MN: Amikor eljátszotta Mária Teréziát Sofia Coppola Marie Antoinette című filmjében, nem érezte úgy, hogy vissza kéne vennie a címeit?
MF: Ez csak egy vicc volt. Természetesen nem Mária Teréziát próbáltam eljátszani, hanem a saját anyámat.
MN: Végül nem Alain Delon játszotta XV. Lajost, de azért így is volt alkalma Delonnal játszani; milyen volt együtt motorozni a Lány a motoron című filmben?
MF: Alain nagyszerű színész, fantasztikus alak. De a film, nos, hát nem sok jót tudok elmondani róla. Egy kalap szar az egész. A saját filmjeim közül Patrice Chéreau Intimitására és az Irina Palmra tudok jó szívvel visszaemlékezni.
MN: Az új lemezéből ítélve London sem a szép emlékek közé tartozik. Utálja Londont?
MF: Senkit és semmit sem utálok. Londont sem utálom; egyszerűen nem szeretem.
MN: Miért nem?
MF: Miért árulnám el pont magának?
