Lemez - World music: ünnepi

  • Marton László Távolodó
  • 2008.12.18 00:00

Zene

hazai blokk, ahogy ilyenkor szoktuk, benne táncoló brácsával, ragyogó énekesnőkkel, csodaszarvassal, és egy pillanatra az idő is megáll.
hazai blokk, ahogy ilyenkor szoktuk, benne táncoló brácsával, ragyogó énekesnőkkel, csodaszarvassal, és egy pillanatra az idő is megáll.

Lakatos Róbert és a Rév: BrácsaTánc Mostanában, hál' isten, egyre több népzenekart hallani, amint részt vállal bizonyos Bartók-művek interpretálásából. Ezért persze nem lelkesedik egyöntetűen a komolyzenei tábor, de ugye az élet küzdelem... Majd kiderül, hogyan dönt az idő, de azt semmiképpen nem hinném, hogy kárára válna egy produkciónak, ha előadója megmerítkezik az adott Bartók-művek forrásául szolgáló paraszti muzsikában. Hát még, ha a megmerítkezésnél többről van szó! A szlovákiai születésű Lakatos Róbertnek (hegedű, brácsa) nincsen ilyen gondja. Õ egyszerre, zsigeri módon komoly- és népzenész. Tagja volt a Szlovák Nemzeti Filharmóniának, egyike a Luxemburgi Európai Szólistáknak, na és 2005 óta a Rév népzenekart is vezeti. S ahogy a név megkívánja: olykor valóban révületben járja útját a komoly és a népi muzsika partjai között, hol Bartók Béla, hol a kevésbé ismert abaújszinai prímás, Potta Géza előtt emelve kalapot. Kellemes társaság és kitűnő énekesnők - mint Korpás Éva és Herczku Ágnes - veszik körül, ami pedig a folyamot illeti, abban fennakadás nélkül hömpölyögnek a felvidéki vagy erdélyi Bartók-gyűjtések, Bartók gyakran idézett hegedűduói, illetve Lakatos kedvenc nótái. Talán még emlékezetesebb lett volna az utazás egy kicsivel nyersebb-vadabb hullámok között, de hogy BrácsaTáncával Lakatos Róbert a magyarországi világzene élvonalában kötött ki, az kétségtelen. (FolkEurópa Kiadó, 2008) **** és fél

Makám: Zarándokének Az utóbbi években gyakran adódott szerencsém Makám-lemezeket dicsérni ezeken a hasábokon, és most sem lesz ez másként. Ráadásul kettős ünnep van: a karácsonyra időzített Zarándokénekkel fennállása huszonöt éves jubileumát ünnepli a zenekar. Ez a - három új szerzeményt is tartalmazó - válogatás persze nem akar mindent megmutatni; jóízűen azt nem is lehetne egy CD-n. Hanem a legutolsó, és alighanem méltán a legsikeresebb Makám-korszakból emelte ki a legemlékezetesebb dalokat - azokból a lemezekből, melyeken Lovász Irén, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Palya Bea, Szalóki Ági, majd Lázár Erika énekével pompás egységbe forr az archaikus magyar népzene Krulik Zoltán szerzői világával, s abban a keleti és balkáni folklór, a repetitív zene és a dzsessz hatásaival. Sőt. Hozzá kell tenni, hogy ez az új Makám-korszak egyszersmind a legrégebbire - a nyolcvanas évek elején működő Makám & Kolindára is rímel, így aztán nemcsak "zarándokénekekről", hanem "hazatalálásról" is beszélhetünk. Ha úgy tetszik, megint egy ünnep... Nagyszerű karácsonyi ajándék. (Z Paraván Bt., 2008) ***** alá

Bognár Szilvia: Semmicske énekek Anima Sound System, Vándor Vokál, Makám együttes, Sebő együttes, Etnofon Zenei Társulás, Szájról szájra - Bognár Szilvia igazán remek iskolákban járta ki a világzenét, mielőtt megalapította saját zenekarát. S most már a tavalyelőtti Ének őrzi az időt után a második saját albumával rukkolt ki, mégpedig egy olyannal, amely jóval karakteresebb és személyesebb az előzőnél. "Semmicske énekei" fordulhatnak bármely égtáj felé, könnyedén tájékozódnak a különféle zenei hagyományokban. Helyből - nevezetesen a magyar, csuvas, cseremisz, román és bolgár népdalokból dobbantanak -, hogy aztán a stiláris és földrajzi kötöttségektől elrugaszkodva a mindenséget vegyék számba. És meg kell mondanom, finom ízük van. A feldolgozásokról (Kovács Zoltán) és a tálalásukról egyaránt klassz szavak ugranak be: választékos, elegáns, ízléses és így tovább. Más kérdés, hogy ez még "semmi"... Igazi élménnyé ugyanis csak akkor válik az album, amikor a perfekt nyelvhasználat olyan érzelmi telítettséggel párosul, mint a Zaljubih, a Kék szivárvány vagy a gyönyörűségesen megrázó Este van című dalok esetében. Olyankor egy pillanatra megáll az idő, és egy ilyen "semmicske ének" lehet a legtöbb a világon. (Gryllus Kft., 2008) **** és fél

Vágtázó Csodaszarvas: Végtelen Ázsia! "Varázslatos keleti forgószél csap fel ebből a zenéből, álomszerűen elragadó örvény! Természetes könnyedség, örömteli röpítő erő, közép-ázsiai, moldvai, dunántúli, kínai, indiai népzenékből táplálkozó frissesség jellemzi Grandpierre Attila őserejű világzenét játszó csapatának legújabb dobását." - Már legalábbis ezt olvassa az ember, ha kinyitja a Végtelen Ázsiát. Ha jól gyanítom, a zenekartól származnak ezek a sorok, és innentől számomra a "rálátással" és a "távolságtartással" komoly baj van. Pedig jól emlékszem: két évvel ezelőtt még örülni tudtam annak, hogy az egykori Vágtázó Halottkémek gitárcentrikus etnopunkja érvényesen tud megszólalni akusztikus népi hangszerek közepette is. De ugyanazt a gesztust a második albumon már nem tudom jó szívvel fogadni: már nem érzem elegendőnek, hogy koncerten, kicsinyt betépve akár magával is ragadhat ez a muzsika. Megint csak a "rálátás" és a "távolságtartás" hiánya tűnik ki, hiszen a megcélzott "végtelenség" nem feltétlenül azonos a parttalan improvizációval és a szüntelen kiabálással, ahogy a "szilajság" sem azonos az erőszakosra kevert dudaszóval. Szóval úgy érzem, "népzeneileg" még dolgozni kéne ezen az ügyön, az arányain, a formáin - most még korai a Vágtázó Csodaszarvasnak "a bartóki népzenefelfogás szellemiségére" hivatkoznia. (Fonó Budai Zeneház, 2008) ***

Neked ajánljuk