Az 1837-ben keletkezett Schumann-darabnak már a címei is literátus emberre vallanak, mutatóba kettő: Des Abends (Estefelé), Traumes Wirren (Álombeli zűrzavar). Persze nem novellák ezek, hanem inkább amolyan prózaversek, ha már mindenképpen irodalmi műfajokat kell megnevezni. Éjszakai zene szinte mindegyik, nem csupán a címek alapján. Schumann két állapotot ismert: a hektikás, már-már hisztérikus pátoszt (groteszket) és az elomló zsongást, fűszeres elandalodást. Ennek legszebb példája a Warum? (Miért?) című rövid suttogás.
Argerich mindamellett inkább a tüzes, lendületes tételekben remekel, az Aufschwung (Lendület) vagy az Ende vom Lied (A dal vége) ritkán hallható ilyen kutyakopogós modorban. Sokat kockáztat azzal, hogy már évek óta élő felvételeket ad ki, de csak a legritkább esetben maszatos vagy túl harsány a játéka. De mindenért kárpótol az abszolút eleven művészi jelenlét.
A hajmeresztő technikai követelményeket támasztó Gaspard de la nuit Argerich állandó műsorszáma. Ravel háromrészes művében szintén az éjszakáé az egyik főszólam. Argerich hangbűvész: ritkán hallani ilyen varázslatos zongorahangot, opálos holdfényzenét (Ondine). A befejező Scarbo ebben a dermesztően precíz előadásban elveszíti alapvetően karakterjellegét, jeges vízióvá válik, odatársul Bartók legtépettebb hajszáihoz.
- csont -
EMI Classics 5 57101 2
