Közel húsz év telt el azóta, hogy a Makám együttes a balkáni és távol-keleti népzenék, a repetitív minimálzenei hullám és az avantgárd dzsessz szókincséből megteremtette a maga összkomfortos nyelvét. Ez a nyelv (az épp aktuális felállások szerint) lemezenként más és más dialektusban szólalt meg - legutóbb a moldvai népdalok hatása tűnt ki -, de kiforrott jegyei alapján mindig és könnyen rá lehetett ismerni. Más kérdés, hogy csupán egy viszonylag szűk réteg tekintette a magáénak, ráadásul az áttörésre valójában a Makámban sem mutatkozott kellő képesség vagy igény.

Közel húsz év telt el azóta, hogy a Makám együttes a balkáni és távol-keleti népzenék, a repetitív minimálzenei hullám és az avantgárd dzsessz szókincséből megteremtette a maga összkomfortos nyelvét. Ez a nyelv (az épp aktuális felállások szerint) lemezenként más és más dialektusban szólalt meg - legutóbb a moldvai népdalok hatása tűnt ki -, de kiforrott jegyei alapján mindig és könnyen rá lehetett ismerni. Más kérdés, hogy csupán egy viszonylag szűk réteg tekintette a magáénak, ráadásul az áttörésre valójában a Makámban sem mutatkozott kellő képesség vagy igény.

Mostanáig.

A mérhető sikernek mindazonáltal nem szeretnék különösebb jelentőséget tulajdonítani még akkor sem, ha normális rádióműsorok-szaklapok működnének ebben az országban, de az is tény, hogy a Makám elmélyült kamaramuzsikája esetenként szunyókálásra késztető köldöknézésbe fordult.

Nem gondolnám tehát, hogy az új albumára lecsap majd a média, ez azonban nem változtat azon, hogy kiváló és forradalmian rádióbarát dalok sorakoznak benne. Szerzőjük, a zenekarvezető Krulik Zoltán úgy tudott összehozni egy, a korábbiaknál jócskán szerethetőbb anyagot, hogy korántsem kényszerült önfeladásra; legfeljebb a Makám-befolyások aránya rendeződött újra: Kelet-Európa és a Balkán dallam- és ritmusvilága most erősebben van jelen, olykor a Kolindával közös felvételek ízét csalogatván vissza. Kilenc karácsonyi dal, melyeknek gyöngédsége és eleganciája elkerüli a kötelező áhítat buktatóit, vérbőn szárnyalók és mélyen líraiak, összeforrottak és változatosak, mindent tudnak a Makámról, csak most ezeket, mondom, pillanatok alatt bekajálja a fül. Az isten sem gondolta volna, hogy manapság ilyen erős lemezt lehet kihozni ebből az ünnepből.

Amit Krulik az asztalra tett, ahhoz társai - Krulik Eszter (hegedű), Horváth Balázs (bőgő), Grencsó István (szaxofon), Thurnay Balázs (kaval, udu, ének), Gyulai Csaba (ütőhangszerek) és Mizsei Zoltán (szintetizátor, ének) - könnyedén hozzáilleszthették a magukét, és Lovász Irén sem sűrűn álmodhatott a hangjához méltóbb darabokról. Az ő német lemezszerződése eddig nem tette lehetővé, hogy tetőtől talpig közösködjenek (tavalyelőtt a SkanZen című Makám-albumon Bognár Szilviával osztozott), de most nagyon itt van: összeszorul a szív ennyi melegségtől. És ha - már így közösen - tartani bírják ezt az irányt, abból nem nagyon következhet más, mint hogy megnyíljon előttük a világ, hiszen az mégsem akármi, ha karácsony van, mindennap.

Marton László Távolodó

Fonó Records, 2001