Haydn 1781-ben jelentette meg op. 33-as vonósnégyes-sorozatát, mely olyan szakmai kihívást jelentett korának zeneszerzői számára, hogy Mozart három évig dolgozott a válaszon. Ismerte persze már a korábbi, op. 20-as "Nap"- kvartetteket is - hatásuk jól mérhető az 1783 táján keletkezett opusokon -, de e sorozat újszerűsége, formálása, ötletessége valósággal sokkolta. Az, hogy mindenfajta megrendelés nélkül, "csak úgy" saját szórakoztatására komponált, már önmagában is sokat elárul arról, hogy mennyire komolyan vette a "kihívást", és hogy mennyire meg akart felelni a kitűzött feladatnak. A vonósnégyes műfaját Haydn a műkedvelő házi muzsikálásból az abszolút zene magaslatára emelte. A kvartett maga a sűrített Zene. Végtelen lehetőségek tárháza. Egyesül benne a már kissé avíttnak számító, s mégis szakmai körökben lehajtott fővel tisztelt polifónia és a dallam plusz kíséretes osztrák dal. Még a huszadik században is zeneszerzői mérce. S e mércét elsőként minden bizonnyal éppen ez a két (Haydn-, illetve a válaszként komponált Mozart-) sorozat állította fel. Mozart, az első "szabadúszó" zeneszerző maga választotta ki mesterét; Haydnt. Nem véletlen tehát, hogy a kvartetteket is - a kor szokásának fittyet hányva - neki ajánlotta. Ezzel ugyan elesett némi aprópénztől, de bőven kárpótolta magát a kiadójától kialkudott, akkoriban szokatlanul magas honoráriummal. A partitúra megjelenését megelőző napokban a két Mozart, apa és fia, kiegészülve két arra tévedt arisztokratával, egy házi hangversenyen részleteket játszott a kvartettekből. Haydn bámulattal hallgatta a tételeket, s félrehíva Leopoldot, az apát, azt mondta: "fiaura a legnagyobb élő zeneszerző, akit személyesen ismerek." Tévedés ne essék; Mozartból nem "kiszaladtak" ezek a zseniális remekművek, hanem nagyon is megdolgozott értük. Apjának írt leveléből kiderül, hogy minden vasárnap délben Van Swieten báró házában Händel-műveket játszanak Salierivel, majd kéziratokból a Bach-fiúk műveit és a fúgaszerkesztést tanulmányozza. (Otthon aztán fejből eljátssza feleségének a fúgákat. ´ se maradjon ki a jóból.)
A Bartók Vonósnégyes jubileumi albumára nyilván nem véletlenül kerültek fel éppen ezek a műfaj csúcsát jelentő kvartettek, három (K. 465, 458, 387) a hat művet tartalmazó sorozatból. 45 év, 3800 koncert, elképzelhetetlen szakmai rutin és hihetetlen összeszokottság - ez a Bartók-kvartett mérlege. Előadásmódjuk mindazonáltal inkább tiszteletteljes, mint revelációértékű. Minden pillanatban korrekt, de talán kissé távolságtartó. A tónus kicsit éles, egy órán túl már-már fárasztóan az, de a bársonyos hangszín hiányáért kárpótol a tiszta szólamvezetés, az előadás átgondoltsága.
- tépé -
BMC CD 079
