Lemez: Zsákutca (Kroke: Ten Pieces To Save The World)

publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Úgy alakult, s talán nem is véletlenül, hogy amikor a klezmer kerül szóba, jobbára amerikai zenekarokról beszélünk. Európa, sajnos, túl eredményesen munkálkodott a jiddis kultúra felszámolásán, ezen az égtájon nem nagyon maradtak olyan mesterek, akik generátorai lehettek volna a műfaj reneszánszának. Ám az, hogy a revival az Újvilághoz kötődött, korántsem egyenlő azzal, hogy errefelé ne találhatnánk izgalmas társaságokat. Sőt. Ha a nemzetközi világzenei rádióslista júniusi állására tekintünk, az tűnik ki, hogy a lengyel Kroke kedvezőbb helyen áll, mint a világsztár Klezmatics. A második történetesen.

Úgy alakult, s talán nem is véletlenül, hogy amikor a klezmer kerül szóba, jobbára amerikai zenekarokról beszélünk. Európa, sajnos, túl eredményesen munkálkodott a jiddis kultúra felszámolásán, ezen az égtájon nem nagyon maradtak olyan mesterek, akik generátorai lehettek volna a műfaj reneszánszának. Ám az, hogy a revival az Újvilághoz kötődött, korántsem egyenlő azzal, hogy errefelé ne találhatnánk izgalmas társaságokat. Sőt. Ha a nemzetközi világzenei rádióslista júniusi állására tekintünk, az tűnik ki, hogy a lengyel Kroke kedvezőbb helyen áll, mint a világsztár Klezmatics. A második történetesen.

A krakkói zeneakadémia három végzőse, Tomasz Kukurba (hegedű), Jerzy Bawol (harmonika) és Tomasz Lato (bőgő) 1992-ben alakította meg a Kroke zenekart. Nagyjából ugyanazokkal az örökzöldekkel indultak, és nagyjából ugyanúgy nem foglalkoztak előtte zsidó muzsikával, mint a legtöbben ezen a színtéren. Nem leplezték sem az avantgárd dzsessz iránti nyitottságukat, sem a klasszikus végzettségüket, arra törekedtek inkább, hogy ebből a három komponensből összeálljon valami, amit a magukénak vallhatnak. És nem kellett sok, hogy a Krokét emlegetni kezdjék Krakkón (és a zsidó zenén) innen és túl. Steven Spielberg sem hagyta ki, amikor arra járt Schindlerrel, mi több, ő bulizta ki az első külföldi meghívásukat. Már csak a német Oriente kiadó kellett, hogy gondtalanul portyázhassanak a világban - a ´96-os Trio után az Eden, aztán a Live At The Pit, majd a német kritikusok nagydíját elnyerő The Sounds Of The Vanishing World album következett. Annak a magasságában csapott le rájuk Nigel Kennedy, akivel 2001 óta többször összeálltak, és már csak hetek kérdése, hogy East meets East címmel közös lemezt is jegyezzenek.

A Kroke virtuozitása olyan kirívó, hogy annak említése már igazán semmitmondó. Amiről érdemesebb megemlékezni, az a klasszicizmusba oltott nyerseség, a stiláris és szerkezeti kötöttségek feloldása és az a markáns irónia, amely oly ínycsiklandóvá teheti egy letűnt kultúra megidézését. Számomra legalábbis erről szóltak a Kroke korábbi lemezei.

A Ten Pieces...-en ugyanakkor kevésbé szívesen találok fogást. Különösen erős a felütése, a Sunt követő darabok azonban azt sugallják, mintha kissé túl komolyan vennék "a világ megmentésének" lehetőségét. Megannyi saját szerzemény iparkodik eleget tenni e hálátlan feladatnak, de a pátosz rossz tanácsadó. Az elektronika rázós. A "csak a szépre emlékezem" fíling pedig üresjárat egy zsákutcában.

Hm, mennyivel korszerűbb volt a Kroke, amikor hagyományosat játszott!

Marton László Távolodó

Oriente Musik, 2003

publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...