HANGADÓ klasszikus zenei melléklet

Lesz vigasz

Arvo Pärt 80

  • Molnár Szabolcs
  • 2015. november 1.

Zene

Az úgynevezett komolyzenében – ne firtassuk, hogy mióta – a népszerűség kelt némi gyanakvást. Arvo Pärt zenéje népszerű.

Bizonyosan nem teljes az a 120 tételt tartalmazó filmkatalógus (imdb.com), mely azon alkotásokat sorolja fel, melyben megszólal Arvo Pärt valamelyik darabja. A listát pásztázva a sandák a legújabb Bosszúállók-film (Ultron kora), a széplelkűek talán Paul Thomas Anderson (Vérző olaj) vagy Fran­çois Ozon (Utolsó napjaim) mozijának címén pihentetik szívesen a tekintetüket.

A leglátogatottabb videocsatornára feltöltött Pärt-művek nézettségi statisztikája is imponáló, emblematikus darabja, a Spiegel im Spiegel például hétmilliónál is több megnyitásnál tart. Csak összehasonlításképpen: az idei év másik ünnepeltje, a 90 éves Pierre Boulez legnagyobb online érdeklődést kiváltó kompozíciója, A gazdátlan kalapács két nagyságrenddel kevesebb, „alig” hetven­ezer érdeklődőt vonzott, és nem kevésbé beszédes, hogy a Wikipédia önkéntesei Pärt majd’ minden művének önálló oldalt szentelnek. Talán nem túl merész a kijelentés: Pärt a tömegkultúra részévé vált.

Mindez sokakban ingerültséggé fokozza a gyanakvást, amit aligha csillapít (sőt!), hogy Arvo Pärt művészetének szószólói közt mégiscsak jelentékeny és hiteles előadóművészek egész sorával találkozunk; hogy műveinek kottáját mégiscsak az egyik legpatinásabb kiadó gondozza; hogy a darabjaiból készült lemezfelvételek nemcsak üzleti, hanem komoly szakmai sikereket is arattak – a tucatnyi Grammy-jelölés mégiscsak jelent valamit. És a kitüntetések. Pärt az Egyesült Államoktól Ausztrálián át Angliáig tizenegy egyetem díszdoktora. A Svéd Királyi Akadémia és a Római Santa Cecilia Akadémia mellett további három tiszteletre méltó társaság is tagjai közé fogadta, negyven díja között olyanokat találunk, mint a Herder-díj, a francia becsületrend vagy „az év zeneszerzője” (Egyesült Államok, 2005). És hát ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy kis balti állam, Észtország egészen különleges kísérletbe vágott: egy szemlélődésre, elcsendesedésre, önfeladásra biztató, észt szöveget pedig a legritkább esetben megzenésítő komponistára készül kiosztani a nemzeti zeneszerző szerepét.

A kezdetek a Szovjetunióban

Ha összeállítanánk a tömegkultúrába leginkább beágyazódott Pärt-művek és a szakértő analitikusok által legszívesebben vizsgált kompozíciók tízes listáját, meglepően nagy lenne az átfedés. Nagy valószínűséggel mindkét lajstromban benne lenne a Für Alina, a Trivium, az Arbos, a Fratres, a Tabula Rasa, a Cantus in memoriam of Benjamin Britten, a Summa és természetesen a Spiegel im Spiegel; ezek a darabok ugyanis esszenciálisan közvetítik a pärtizmus lényegét. Zömmel instrumentális, kisebb léptékű és kisebb apparátust foglalkoztató művekről van szó, melyek olyan nagy formátumú, a főmű státuszára joggal aspiráló és jellemzően vokális művek előtt nyitottak kaput, mint amilyen a János evangéliumát követő Passió, a Te Deum, a Stabat Mater vagy a Hét Magnificat-antifóna. A modellművek – zongoraszóló éppúgy van köztük, mint rézfúvós-kamaraegyüttesre és ütőkre írt darab – nemcsak zenei, hanem életrajzi szempontból is önálló csoportot alkotnak. Egy viszonylag rövid (1976–1978) időszak terméséhez tartoznak, s bennük kristályosodik ki, szilárdul meg az ún. tintinnabuli rendszer, illetve stílus (tintinnabulum latinul harangot jelent).

Pärt 1978-ban, hosszú hallgatás után, egy tallinni zenei fesztiválon egy sor tintinnabuli rendszerben komponált művel jelentkezett, melyek a koncert első felében hangoztak el. A második részben – igen beszédes – egy 15. századi mester, Guillaume Dufay miséje (Missa L’Homme armé) szólalt meg a Hortus Musicus előadásában. Pärt hallgatásának több oka is volt. Amikor az 1968-as fordulat leszámolt az 1960-as évek szovjet valóságában éledező illúziókkal, Pärt visszavonult a nyilvánosságtól. Nem sok esélyt látott arra, hogy a kortárs nyugati zene paradigmájában is értelmezhető kompozícióinak – Nekrolog (1960), Collage sur B-A-C-H (1964), Pro et Contra (1966) – számát gyarapítsa. Pedig e művekben a fiatal Pärt olyan zenei nyelvekkel kísérletezhetett – igen nagy biztonsággal –, melyek a legtöbb szovjet kortársának a retorzió veszélye nélkül állhattak volna a rendelkezésére. Ne hallgassuk el Nekrolog című zenekari darabjának történelmi érdemét: az első észt szeriális darab, mely ugyan kivívta a hivatalos kritika rosszallását, s újra eldurranthatták a formalista modernizmus sztenderd vádját, de a „fasizmus áldozatainak dedikált” mű azért elhangozhatott Moszkvában, Leningrádban, Zágrábban, Genfben és végül Tallinnban is. A Nekrolog utáni darabok sem arról árulkodnak, hogy a ráijesztés sikeres volt. Sőt! Pärt néhány év múlva olyan, kollázstechnikával komponált darabokkal jelentkezett, melyeket leginkább a posztmodern esztétika keretei között tudunk értelmezni. Vendéganyagokat – Bach- vagy Csajkovszkij-műrészleteket – ütköztetett a maga ultramodernnek számító zenéjével. Az 1968-as megtorpanás, majd a rá következő hallgatás pedig nem kizárólag külső tényezőkkel magyarázható. Mindez művészi válságtünet is volt. „Szkeptikus vagyok a művészet fejlődésével kapcsolatban” – mondta egy 1968-as interjúban.

1971 és 1976 között egyetlen művet sem írt vagy fejezett be. Az 1976–77-ben írt tucatnyi, a hallgatást megelőző időszak kompozícióitól gyökeresen eltérő darab felbukkanása így valóságos gátszakadásnak tűnik, amit akár egy megvilágosodásdráma feloldásának is tekinthetünk. E művek plasztikus képet közvetítenek a zene fogalmának és Pärt saját zeneszerzői pozíciójának újragondolásáról.

A filozófia

A 18–19. században fokozatosan formálódott, a 20. században megszilárdult az a képzet, hogy a zeneszerző (a többi alkotóművészhez hasonlóan) elsősorban értelmiségi, s csak másodsorban (és nem is feltétlenül) mesterember. Értelmiségiként – ugyanúgy, mint a filozófus, a tudós, a költő, a tanár vagy a politikai aktivista – olyan értékeket, eszméket, gondolatokat igyekszik közvetíteni, melyek hatással vannak szűkebb vagy tágabb környezetére, illetve magára a társadalomra. Ám, szemben a filozófussal vagy a politikai aktivistával, a zeneszerzők a gondolatok közvetítésére bonyolult kódnyelvet használnak. A zeneszerző Európa keleti végein éppen ezért a maga értelmiségi mivoltában számíthatott a hatalom kitüntető figyelmére. Amikor Pärt lineárisan szervezett, mozgásban lévő, kontrasztokon és fordulatokon keresztül kibomló hangzó folyamatok helyett a hangfelületek, a statikus hangzás és a „történés nélküli” zene felé fordult, nemcsak az európai zene bő három évszázados hagyományának (azaz a kódnyelvnek), hanem a zeneszerző értelmiségi pozíciójának is hátat fordított.

A tintinnabuli stílus alapja az egyetlen hang, mely sem hozzárendelt érzetet, sem színt, sem „jelentést” nem hordoz. Az esemény maga a felhangzás, melyben a puszta hangtisztaság és a hang lecsengése vált ki esztétikai reakciót. „Felfedeztem – szól a gyakran idézett gondolat –, hogy elég, ha csupán egyetlen hangot szólaltatnak meg, gyönyörűen.” A kompozíciót az alaphang kétféle aspektusának szervezett együttese hozza létre. Az alaphang egyfelől meghatároz egy hármashangzatot (egy harmonikus alapegységet), másfelől egy alaphangból induló skálát (azaz egy melodikus alapegységet). E két aspektus a zenei szövet egymástól elkülönülő két szólamában jelenik meg. Ez a kétszólamú struktúra a tintinnabuli stílusban a zenei folyamat gerince, váza. A hármashangzat hangjainak permutációja jellegzetes, harangozásra vagy harangocskák zsongító zengésére emlékeztető alapfaktúrát hoz létre, melyről a stílus vagy kompozíciós technika a tintinnabuli (harangok) elnevezést nyerte. A hang melodikus aspektusa gyakran azonos magával a skálával, illetve olyan, kis lépésekben haladó dallamvonalakkal, melyeket nem lehet rövidebb belső egységekre tagolni. Folyondárszerűen távolodnak a centrumtól, majd térnek vissza az alaphanghoz. Az eltérő technikával kialakított két szólam együttese harmonikus hangzásfelületet eredményez, melyben egy-egy, alkalmanként fellépő disszonáns összecsengés nem válik a feszültség forrásává.

A két szólamból kiindulva, a legkülönbözőbb – a 14–16. századi mesterek gyakorlatában is létező – eljárások segítségével (ismétlés, kánon, hangköz-transzformációk, sűrítés, ritkítás stb.) egészen összetett és magasan szervezett, ám továbbra is a statikusság, a mozdulatlanság érzetét keltő hangzásképeket lehet generálni. Mindezt tehát egyetlen hangból, „ez az egyetlen hang – folytassuk a fent elkezdett idézetet –, ez a csendes ütés vagy a pillanatnyi csend megvigasztal”. A tintinnabuli rendszer pedig azt biztosítja, hogy a hang vigasztaló jellege, funkciója a zenévé transzformálódás (azaz a komponálás folyamata) révén ne csorbuljon. A zeneszerző pedig immár nem az értelmiségi, nem is a mesterember, hanem a gondviselésben bízó szerzetes vagy remete mintájára tevékenykedik. Nem buzdít cselekvésre, nem változtatja meg a hozzá forduló helyzetét, csak mellé áll a csendben.

1980-ban, amikor Pärt zsidó származású feleségének lehetősége adódott arra, hogy áttelepüljön Izraelbe, a zeneszerző vele tartott. Végül Bécsig jutottak, ahonnan nemsokára továbbutaztak Berlinbe. A Nyugat nem ölelte azonnal keblére a zeneszerzőt, hiszen nem láthatták benne a rendszer által üldözött értelmiségit, zenéjét pedig sokan az amerikai minimalizmus vagy a cage-i experimentális zene felől hallgatták és értették félre. Később ugyan tisztult a kép – de korántsem biztos, hogy manapság nem értjük félre.

Mindenki találjon magának pärt!

A Pärt-rajongóknak erős tíz napjuk lesz októberben: cikkünk hőse ugyanis a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt zeneszerzője. A mester Benjamin Britten emlékére komponált műve október 6-án a Zeneakadémián hangzik fel (játsszák Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok), két napra rá, 8-án a BMC-ben Pärt kórusműveiből ad keresztmetszetet a Magyar Rádió Énekkara. Egyik emblematikus művét, a Fratres-t a Müpában október 10-én vezeti elő Szergej Krilov és a Litván Kamarazenekar. Ugyancsak a Müpában október 13-án, majd a BMC-ben október 15-én és 16-án oratorikus, illetve zenekarra és szólistákra írt művei hallhatók, többek közt a mester avatott interpretátorai, az Észt Filharmónia Tõnu Kaljuste vezette kórusa és a Tallinni Kamarazenekar főszereplésével.

 

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.