És aki eljött, az cseppet sem csalódott: ez az este sok szempontból emlékezetesebb volt, mint az első. Számos oka lehet ennek, s közülük csupán az egyik a remekül kiválasztott nyitóprodukció, az Austra új dobosának, a New Yorkban élő kolumbiai Gabriela Jimenónak (alias Ela Minus) egyszemélyes koncertje, aki az előtte felhalmozott elektronikus kütyükből (Moog szintik, dobgépek, szekvenszerek meg egy Akai MPC, amin élőben is veri a taktust) elővarázsolt gusztusos elektronikus tánczenei kulissza mögül énekel. Ügyes szerzeményeit néha szinte gyerekdalként adja elő, e hatást erősítette matrózcsíkos fellépőruhája. Az italóból és a németes tech/house-ból összegyúrt alapok jól átmozgatják a lassan gyűlő publikumot.
Az Austra a Feel It Break című első album emblematikus számával, a Darken Her Horse-szal indít. A színpadkép a maga egyszerűségében is hatásos: a zenészek karéjában piros ruhában fellépő Katie Stelmanis mint díva és bájos jégkirálynő néha operaszerű gesztusokkal kíséri énekét, ami ezúttal tényleg mindent visz. Nem elég klasszikusan képzett, szép és erős hangját emlegetni, az élmény olyannyira lélegzetelállító, hogy néha aggódva nézzük a csillárokat, pontosabban a színpadi lámpákat, hogy a helyükön vannak-e még. Ez a számtalan regiszteren játszó énekhang soha nem öncélú, s valóban élettel tölti meg az amúgy is jó érzéssel összeválogatott remek dalokat. A setlistben természetesen hangsúlyos, de nem kizárólagos a személyes élet traumáira és a bolygó krízisére is reagáló, szintiwave és posztpunk előzményekből bőven táplálkozó új album dalainak jelenléte. Az Utopia, a Gaia vagy a Freepower szép dalok, de igazából a jó négyéves slágerre, a Home-ra mozdul meg először a közönség, és amikor a Feel It Breakről ismerős Beat and the Pulse-ot, majd a Loose Itet adják elő, már mindenki egy ütemre ringatózik. A The Villain lüktető, sőt döngölő, némiképpen a néhai Bauhaust idéző posztpunk/wave átiratára már Katie Stelmanis is csak önfeledt eksztázisban táncol, miközben egymásra felesel a dobos Jimeno és a koncerten főleg szintetizátoron jeleskedő Dorian Wolff basszusgitáros. A csodás énekhang mellett tulajdonképpen ez az élő hangszerekkel is megtámogatott, gazdagon és hatásosan tálalt, a melankólia és az eksztázis egészen érdekes keverékét nyújtó elektronikus hangáradat, ez a feszes összhangzás az Austra hatásos megszólalásának kulcsa.
A háromszámos ráadás maga az ünnep a 2013-as Olympia című lemezről ismerős Painful Like-kal és a Hurt Me Now-val, no meg a szabálytalanul szép EP-sláger Habitattal. Felőlünk eljátszhatták volna a repertoár most kimaradt valamennyi darabját is.
Dürer kert, október 18.
