Magyar Nemzeti Cirkusz (Millenniumi produkció)

  • Csáki Judit
  • 2001. augusztus 30.

Zene

AMagyar Nemzeti Cirkusz ugyanis nem fedi le a Záhony és Hegyeshalom közti "tengert", csak egy jókora parknyit a régi Boglárlelle közepén, a mai Balatonlelle és Balatonboglár között. Mellette amolyan szezonális vidámpark - drágább, mint a pesti, de rondaságban-sivárságban bírja vele a versenyt. Gokart, dodgem, rezignált póniló - ezerötszázból megúsztuk.
AMagyar Nemzeti Cirkusz ugyanis nem fedi le a Záhony és Hegyeshalom közti "tengert", csak egy jókora parknyit a régi Boglárlelle közepén, a mai Balatonlelle és Balatonboglár között. Mellette amolyan szezonális vidámpark - drágább, mint a pesti, de rondaságban-sivárságban bírja vele a versenyt. Gokart, dodgem, rezignált póniló - ezerötszázból megúsztuk.

Akárcsak a cirkuszt; igaz, itt a legdrágább jegy annyi, mint például a Madáchban a középárfekvés - plusz műsorfüzet ötszázért, a hülyének is megéri, annyi minden van benne.

Megtudhatni, hogy Richter József, az intézmény Jászai-díjas igazgatója egy igazi cirkuszügyi dinasztia feje. A dinasztia tagjai estéről estére a porondon bizonyítják, hogy érdemesek a tagságra, láthatja bárki. A gyökerek apai ágon a német Richter-cirkuszról szóló első, 1821-es feljegyzésig nyúlnak; anyai ágon a szintén német Renz-cirkusz az ős; van gyerek Flórián és Szebasztián nevű, a reménységet - tízéves, ha lehet - Jocikának hívják, ő pónilómutatvánnyal szerepel, és hátraszaltókkal távozik a porondról.

Minden piros-fehér-zöld,

és csillog-villog. Profi vállalkozásnak látszik az egész: itt adnak valamit a jó sok pénzünkért, de csak azért, még a vécét is, hiszen az is kerekeken gurul, tehát benzinköltsége van. A közönség főként németajkú, dagasztja is a honleány-büszkeség a keblem a cirkuszigazgatóné anyanyelvi, akcentustalan köszöntője hallatán.

Azt hiszem, én szeretem a cirkuszt. Sajgó, mégis kellemes emlékként őrzöm néhány évvel ezelőttről egy lerobbant, alig néhány kopott kocsiból álló társulat szentendrei-szigeti fellépésének emlékét; a fittyedt púpú, foltosan hiányos szőrzetű tevét, a szakadt kis korcsot, az éltes és termetes primadonnát az ő szakadt neccharisnyájában meg a lélegzetelállítóan ügyes késegyensúlyozót és -dobálót, akinek a kislánya mégis minden dobás után megremegett ott a furnírlemez előtt, és csak a tapsnál derült ki, hogy apuka egy szemmel céloz, merthogy annyi maradt neki, talán az ő apukájának egy sikertelen kísérlete után. Fellini filmjébe kívánkozott az egész.

Ez a Magyar Nemzeti Cirkusz, ez nem fellinis; inkább a Happy End kamerájára lenne méltó - persze, ha tényleg magyar lenne és nemzeti, nem csak így "voltaképpen". ´k ugyanis kifelé magyarok és nemzetiek, a külföldnek viszik jó hírünket - és ez azért más, ebbe belefér Robert Stipka, a cseh lóidomár a csodás fekete lovon, melynek tompora sakktáblaszerűen van nyírva vagy fésülve, együtt járják a keringőt, vágják a díszlépést, valakinek a helyében én ezt már rég lenyúltam volna a Parlament elé vagy valamelyik koronautazás kíséretébe.

Itt hibátlan a neccharisnya meg az összes kosztüm, sőt: drága és nagyszabású, emeli a produkciókat. Melyek között van nagyon ügyes és semmilyen is: a légtornászok ügyesek, tudják a duplaszaltót, pereg alájuk a dob. Szebasztián dobálódzik a karikákkal meg a buzogányokkal, a hétdarabos világszenzációt is megkísérli, és rövid időre össze is jön. Van egy Kiselevi család; hol négyen piramisoznak, hol ketten, apa és fia egyensúlyoznak, ez is tetszett, de hát a cirkusz, az mégiscsak az állatokról meg a bohócról szól.

A bohóc sajnos rossz,

de inkább nincs is: a közönségből toboroz fellépőket, aztán az ő ügyetlenségükön kéne nevetnünk, nevetünk is, de hol van ez a "van mááásik"-tól, aki most kapott szép kitüntetést.

Az állatok viszont jók - legjobb a csimpánz, persze. Lolának hívják, a műsorfüzet szerint kétszázas IQ-ja van; ezt nem tudom, de mindig csak az első sorban ülő férfiak ölébe veti magát, ehhez pedig manapság a százas biztosan kevés.

Szépek a tevék - négy van belőlük, a nyolc púpból hét délcegen áll, bár lehet, hogy ez semmit nem jelent, mindenesetre látszik, hogy jól tartják őket, ez nekem fontos. Van sok kutya, ők lufival fociznak a porondon, aki kapja, marja, a lufi durran, a személyzet hasal a kapuknál, hogy lepkeháló módjára néha bekapjanak egy-egy gólt - rendben van. Sandrát, a négy és fél tonnás elefántot maga a direktor nógatta addig, míg fel nem állt a kis porondra, meg még "kézen" is állt rajta, nem tudom, kapott-e dupla vacsorát, én adtam volna neki, olyan szomorúan nézett.

A fókák és a zebrák beteget jelentettek aznap estére, amikor mi arra jártunk - a műsorfüzetből tudunk létezésükről, remélem, felgyógyultak azóta. Nyilván az ő helyükre ugrottak be a breakes fiúk, akik vonaglanak-pörögnek fejen, háton, könyéken és mindenhogyan, de a cirkuszigazgató úr helyében én körülnéznék egy kicsit a Jászai Mari téri gyalogos aluljáróban délutánonként, hátha találok néhány még ügyesebb srácot.

És ha már amúgy is Pesten járnék, hát ellátogatnék a West End főbejáratához meg a földszinti középponthoz is, leülnék egy padra, és bámulnám néhány percig a komputer vezérelte

szökőkútból spriccelő vízkukacok

játékát. Aztán levenném a saját műsoromról ugyanennek a gyengébb változatát, amelyet most ugyan magyarországi újdonságként hirdetek, és némi zenét adok alá, valamint színes reflektorokat, de néhány percnyi nyugodt üldögélés és meditálás után rájönnék, hogy a cirkuszhoz ember kell meg állat, a technika önmagában kevés.

El akarom még mondani, hogy ebben a parádés repi-cirkuszban flottul működött a segédszemélyzet, Richter igazgató úr láthatóan szigorúan patriarchális famíliájában rend van, a néző mindenekfelett. Ezzel lehet büszkélkedni szerte a világon. Hát még ha valakinek annyi, de annyi esze van, hogy idejekorán levédette a Magyar Nemzeti Cirkusz nevet. Nehogy valaki kedvet kapjon hozzá.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.