„Amikor a Tankcsapdával zúztunk, én Zappát hallgattam utána”

Buzsik György dobos

  • Soós Tamás
  • 2019. december 14.

Zene

A Tankcsapda alapító tagja, ő dobolt a zenekar első hat lemezén, de a kilépése után hosszú időre eltűnt, és csak a nyáron bukkant elő új zenekarával, a The Easyflow-val. Buzsik Györggyel újrakezdésről, gitártudásról, túltolt rock and rollról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbb 22 éve hallottunk rólad, amikor kiléptél a Tankcsapdából. Mi történt azóta?

Buzsik György: A Tankcsapda után megkerestek páran, hogy játsszunk együtt, de úgy éreztem, szünetre van szükségem. Hiába ment jól a zenekar, hiányérzet volt bennem. Valami másra vágytam, és ezt a valamit a család adta meg. Született három fiam, dolgoztam, hétköznapi életet éltem. Közben folyamatosan szólt bennem a zene, és amikor megváltoztak a körülmények, és velük együtt én is, újra zenélni kezdtem.

MN: Mi változott?

BGY: Felnőttek a fiaim. Amikor kirepültek otthonról, elgondolkoztam, hogy mi van még hátra az életből. Bezárkóztam egy hétre egy faházba, és arra jutottam, hogy a zene hiányzik igazán. Hazamentem, leakasztottam a gitárt a falról, és meglepődtem, hogy ahhoz képest, hogy nem tudok rajta játszani, a fejemben szóló dallamokat elő tudom hívni.

Pár hónap alatt megírtam négyórányi témát. Nem sokkal később összefutottam egy régi barátommal, Bujdosó Andrással, aki nyolc év után épp akkor költözött haza Portugáliából. Régóta szerettünk volna együtt zenélni, de neki mindig ott volt az Ölveti Blues Band, nekem meg a Tankcsapda. Most viszont adta magát, hogy együtt játsszunk, és dalokká formáljuk az ötleteimet.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: A korral jár, hogy a punkos rock and roll helyett a pszichedelikus zene felé fordultál?

BGY: Benne van az is. Normális, ha változik az ember, és idővel más zenét csinál. Mindig ugyanazt játszani unalmas lehet, de amikor a Tankcsapdával zúztunk, én Frank Zappát hallgattam utána. Ez a nyitottságom máig megmaradt, és az Easyflow-val nem akartam semmiféle skatulyába illeszkedni. Sem bluest, sem klasszikus, hetvenes évekbeli rockzenét játszani. Azt már eljátszották mások. Ezekben a műfajokban vannak a gyökereink, de a mában élünk.

MN: Hobbizenekar az Easyflow?

BGY: Jó értelemben véve. Megvan a szabadságunk, hogy akkor játsszunk és akkor vegyünk fel valamit, ha mi szeretnénk. Nem kell semmilyen elvárásnak megfelelni, és ez nagyon fontos.

MN: Miért?

BGY: Mert ez szavatolja, hogy ne olyan zene szülessen, amit a producer vagy a trendek diktálnak. Nem azért csináljuk, hogy befussunk, egyszerűen élvezzük a zenélést. Könnyen, lazán, nyugodtan: ezért is lett Easy­flow a nevünk. Nyáron kijött az első lemezünk, forgattunk klipet, és szinte kész a második album is, fele angol, fele magyar nyelvű dallal. Kicsit karcosabb lesz, háttérbe szorulnak az akusztikus gitárok, mert már négyen, zenekarként rakjuk össze a dalokat.

MN: Az Easyflow-ban is dobolsz, de gitáron írod a dalokat. Véletlenül lettél dobos?

BGY: Világéletemben gitáros akartam lenni. Amikor anyámék nem voltak otthon, áthívtam az osztálytársaimat, és kiosztottam nekik a hangszereket: a fakanál volt a dobverő, a tol­las­ütő a gitárom, és a Tesla B90 magnóról nyomtuk az AC/DC-t. Lukács a Tankcsapda előtt a Vörös Kakasban játszott, amelynek a dobosa, Szabó Attila kölcsönadta nekem a régi cuccát, amikor újat vett.

Azon kezdtem el kigyakorolni az alapokat. Összehaverkodtunk Lukáccsal, a Tankcsapdát leszerelés után alapítottuk. Eleinte punkot játszottunk, mert csak azt tudtunk. Sörért bárhol felléptünk, az egyik első koncertünket egy lovas szekéren adtuk. Aztán egyre jobbak lettünk, mert ha helyzetbe kerülsz, hamar megtanulsz játszani.

MN: Melyik lemezen tudtál már dobolni?

BGY: A legutolsón, a Connector:567-en. Azon már tudatosabban figyeltem a témákra. Nem akartam túltechnikázni, de benne ragadni sem a kettőnégyben. De ez az igyekezet már nem tudott kiteljesedni, mert akkor lett vége a tankcsapdás kalandomnak.

MN: Nem bántad, hogy pont a legnagyobb sikerek előtt léptél ki, és ha maradsz, most vígan élhetnél a Mennyország Tourist jogdíjaiból?

BGY: Nem, mert én nem a pénzben mértem a sikert. Különben is, megéltem a legnagyobb sikereket a Tankcsapdával. Nem utánam futott be a zenekar, hiába próbálják egyesek így beállítani. A ’90-es években már elértünk mindent, amit egy zenekar elérhet. Volt könyvünk, bakelitünk, öt aranylemezünk, játszottunk a Szigeten telt ház előtt.

Lehet, hogy ma többen hallgatják a Tankcsapdát, de hiába ugrál 5 helyett 50 ezer ember a színpad előtt, zenészként már nem érzed a különbséget. Miután kiszálltam, történt egy szemléletváltás a Tankcsapdában; a zenekar átalakult egy hatalmas stábot mozgató kft.-vé, olyan lett kicsit, mint egy munkahely.

MN: Ezért léptél ki?

BGY: Azt gondoltam, ha nyomjuk a rock and rollt, éljük is meg rendesen. De ez magányos életet jelent. Az év felét egy mikrobuszban töltöd, és amikor hazaérsz, nem vár senki. Ez tök jó, amíg huszonéves vagy, de én közel tíz év után besokalltam. Amikor újra zenélni kezdtem, megkerestem Lukácsot, hogy lezárjuk a múltat. Úgy éreztem, hogy addig nem tudok belekezdeni semmi újba, amíg nem beszéltük ki a régi dolgainkat. Akkor jól berúgtunk, megveregettük egymás vállát, hogy milyen hülyék voltunk, és átugrottuk a húszéves szakadékot.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.