Lemez

Matías Aguayo: The Visitor

  • - minek -
  • 2013. augusztus 25.

Zene

Annak is már fél évtizede, hogy a chilei származású Aguayo egy ironikus gesztussal (a dj Koze által briliánsra csiszolt Minimal maxival) hangzatosan búcsút intett a minimal technónak, és valami egyéb után nézett.

A "búcsúbeszéd" dünnyögő-kántáló stílusa megszabta később készített zenéinek irányát is - s ez a tónus dominál a mostani laza, szellemes, s szerencsére csak néha túlgondolt The Visitoron is.

A lemez az Európa és Dél-Amerika legforróbb partijai között ingázó alkotó személyes benyomásait tükrözi, s az utóbbi években megismert énekesek és zenészek voltak társai a lemez elkészítésében. Feltűnő, hogy a hazulról hozott zenei alapokat (a klasszikus new wave, kraut-, posztpunkhagyomány és a minimal/technó örökség ötvözetét) milyen sűrűn szövi át, néha egyenesen nyomja el a trópusi, dél-amerikai, basszusban és szaggatott ritmusokban gazdag tánczene (a cumbiától a bailé funkig). A hangsúlyok számról számra billennek át egyik összetevőről a másikra - s Aguayo ilyenkor nyelvet is vált. A By The Graveyard motorikus lüktetése után a Llegó el Don már minden szempontból más dialektusban szól: mintha a késő hetvenes évekből átrepültünk volna egy mai dél-amerikai gettópartiba - és innen már nincs menekvés, a buli végkimerülésig tart. A folytonos testmozgásra késztető ritmusokat (a pénteken a fővárosban is fellépő) Aguayo és kedves vendégei töltik meg élettel. Már a nyitószám duettje (a partner: Juliana Gattas) is fülön ragadja a hallgatót, de - ha lehet választani - talán az El Sucu Tucuban és az El Camarónban működik a legjobban az alkímia.

Cómeme/Deep Distribution, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.