mi a kotta?

Menjünk ki a szőlőhegyre!

  • mi a kotta
  • 2012. február 26.

Zene

Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomorú lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:

életművészet! Ámor győztes üdve!

De nem hiszik, amit a száj dalol,

s a holdfény beleragyog énekükbe,

a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,

melyben álom száll a madárra halkan,

s vadul felsírnak a szökőkutak,

a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Paul Verlaine Holdfény című verse, melyet Szabó Lőrinc fordításában idéztünk, korántsem a személyes sajtómunkási melankólia okán szerepel az e heti ajánló élén, hanem koncertéleti aktualitásának hála. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok szombati programját (MTA Díszterem, január 28., hét óra) ugyanis a pedagógusként is oly nagy hatású Gabriel Fauré nyitánya, a Maszkok és bergamaszkok indítja majd, s ez a kései remekmű többszörösen is összetartozik Verlaine költeményével. A gáláns hangulatú, s ez alkalommal Csaba Péter karmesteri intésére elénk kellemkedő Fauré-darab ugyanis már a címét is az idézett vers második sorából kölcsönözte ("masques et bergamasques"), ami egyébiránt annál is kevésbé meglepő, hiszen a nyitány egyik tétele eredetileg zongorakíséretes dal volt: éppenséggel a Clair de lune hangulatos megzenésítése.

S ha már dallal és irodalommal kezdtük, hát folytassuk is így, s hozzá váltig a természet kultúrtájain barangolva: "Gyere kedvesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát kinn a tanyákon! / Korán reggel menjünk ki a szőlőhegyre, nézzük meg, fakad-e a szőlő vesszeje. Vajon kifeslettek-e virága bimbói, s a gránátalmafák virágoznak-e már? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel." Ez bizony már a Bölcs Salamon királynak tulajdonított Énekek éneke, amelynek citált soraival indul a spanyol reneszánsz zeneszerző, Sebastián de Vivanco motettája és egyszersmind az újólag Budapestre látogató Chanticleer énekegyüttes Love Story című összeállítása is (Nemzeti Hangversenyterem, január 29., fél nyolc). A derűs kaliforniai mesterdalnokok a szerelemtörténet hangzó antológiáját összeválogatva a középkortól egészen napjainkig, az angolszász kortárs zenéig és a popslágerekig is eljutottak, s világszerte kedvvel fogadott összeállításuk - Pozsony és Bécs között megállva - bizonnyal nálunk sem téveszt majd hatást.

Mindazonáltal a hét vége legfőként a sorban immár huszonnegyedik Mini-Fesztiválé lesz, mely rendezvénysorozat három nap alatt négy remek koncertet ígér. A legizgalmasabbnak előzetesen talán a Miskolci Szimfonikus Zenekar vasárnap esti hangversenye tetszik (Fesztivál Színház, január 29., fél nyolc), ahol is a fesztivált életre hívó Durkó Zsolt 1964-es B-A-C-H epizódjainak megszólaltatása mellett két ősbemutatóra (egy Olsvay Endrétől és egy Sugár Miklóstól), valamint Gyöngyösi Levente 2. szimfóniájának koncerttermi premierjére is sor kerül majd.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.