Magyar Narancs: Tavaly úgy nyilatkoztál, hogy az Európa Kiadó "néha gondol egyet, és életre kel", de új dalokról szó sem volt. Ehhez képest elég nagy meglepetés, hogy 20 év után új lemezt adtatok ki.
| ||
Menyhárt Jenő: Ezt másfél évvel ezelőtt mondhattam, akkor talán csak egy új szám volt kész vagy még egy sem. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz ebből, hogy jönnek-e újabb ötletek, mivel előtte én húsz évig nem írtam magyar nyelvű számot. De aztán jöttek az ötletek, és összeállt ez a lemezanyag. Nem példátlan az Európa Kiadó történetében, hogy ennyi szám így, egyben, lendületből megszületik, de azért nem ez volt a jellemző.
MN: Az új szövegekben - szemben a régiekkel - keresztnevek, történetek jelennek meg. Azok személytelenebbek voltak és sokkal általánosabb érvényű dolgokat próbáltak megfogalmazni.
MJ: Természetes, hogy az idők során változik az ember. Amikor kint voltam Amerikában, és már elég jól tudtam angolul ahhoz, hogy nüanszaiban is értsem, mit énekelnek, valamint az ottani életet és kultúrát is alaposabban megismertem, akkor több más dolog mellett volt jó néhány ballada, ami nagyon megtetszett, és sokat hallgattam. Egyre inkább elkezdett érdekelni ez a dalforma. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy ezek a számok végül olyanok lettek, amilyenek.
MN: Magyar előadók hatottak rád?
MJ: Azt kell mondjam, nem igazán. Amikor visszajöttem Amerikából, akkor, ha eléggé esetlegesen is, de belehallgattam dolgokba, és többnyire azzal szembesültem, hogy egy nagyon más világ volt a fejemben ahhoz képest, amit itt hallottam. Természetesen nem volt átfogó képem a magyar zenekarokról, de alapvetően egy másfajta megközelítéssel találkoztam, mint ahogy én gondolkoztam erről az egészről. Az én fejemben, akkor még angolul, szerelmes dalok, utcai történetek és karakterek ötletei voltak, itt pedig a dalszövegekből ehhez képest általában valamiféle impresszionista költészet áradt felém, tele folyamatos absztrakciókkal, számomra akkor nehezen megfogható sejtetésekkel. Nem nagyon tudtam beleérezni a történésekbe. Mostanra persze némiképp árnyalódott a kép bennem erről, nyilván azért is, mert azóta többféle dolgot hallottam.
MN: A fórumokon elég nagy indulatokat kavart az új lemez. Számítottál ilyen szélsőséges reakciókra?
MJ: Én nem találkoztam sem nagy indulatokkal, sem pedig szélsőséges reakciókkal. Volt néhány ember, aki azt írta, hogy tetszik neki, és volt néhány ember, aki azt írta, hogy nem. De hát én ebben nem találtam semmi meglepőt. Van, akinek tetszik, és van, akinek nem. Amikor új anyaggal jöttünk ki, olyan még nem volt, hogy azt egyértelmű lelkesedéssel fogadták volna. Sőt mindig azzal indult, hogy azt mondogatták, az újabb már nem olyan jó, mint a korábbiak voltak. Aztán idővel változtak a vélemények, és akkor már az lett a jó, és az azt követő a rossz, és így tovább. Megjegyezném, ez alól nem volt kivétel a Magyar Narancs sem. 1993-ban például, amikor megjelent Itt kísértünk című albumunk, a poprovat akkori főszerkesztője írt egy nem túl jóindulatú lemezkritikát, amiben azt fejtegette, hogy a zenekar teljesen elszürkült, és csupa középszerű számmal jelentkezett az új kiadványán. Ezek voltak a Tengerpart, a Nem bánja, az Időnél gyorsabban, a Vigyázz, ha angyal, a Csend, az Itt kísértünk és az Ez csak egy éjjel, amik egy-két éven belül gyakorlatilag mind Európa Kiadó-"slágerek" lettek. Ugyanakkor persze van az is, hogy ha egy már ismert előadó vagy zenekar nem mindig ugyanazt a lemezt készíti el, azzal kockázatokat vállal. Lesz majd, akinek nem tetszik, és lesz, aki benyújtja a számlát, mert nem pont olyat kapott, mint amit korábban megszeretett. A mi jelenlegi helyzetünkben mindez ráadásul azzal is meg van spékelve, hogy változott a zenekar felállása, amit a közönség elsőre általában sosem néz jó szemmel. Én igyekszem a könnyen és gyorsan megfogalmazott véleményeket a helyi értékükön kezelni, akár negatívak, akár pozitívak. Azt pedig, hogy egy lemez mennyire találkozik a közönség ízlésével, majd az idő dönti el.
MN: Hogyan változott a zene az új tagok belépésével?
MJ: Fülöp Bence az új basszusgitáros, Darvas Bence pedig amellett, hogy billentyűzik, még egyéb hangszereken is játszik. A jelenlétük mindenképpen adott az Európa Kiadónak egy fiatalosabb lendületet. Minden változásnak van veszteségoldala is, ugyanakkor zenei értelemben megnövekedtek a lehetőségeink.
MN: Ezért kellett Kiss Lacinak több mint harminc év után távoznia az Európa Kiadóból?
MJ: Lacinak ebben a helyzetben ide kellett volna költöznie Ausztráliából, mert új számokat már nem lehetett a korábbi két-három hónapos idejövetelekkel begyakorolni, felvenni, játszani... Laci tehát nem kirúgva lett, hanem egyszerűen nem volt abban a helyzetben, hogy ebben a munkában részt vegyen. Más lett volna, ha ideköltözik, de ez a részéről nem volt megoldható. A földrajzi távolsággal összefüggő döntések nem könnyűek, mivel többnyire nehezen összehasonlítható dolgokat kell mérlegre tenni. Lacival csak a saját tribute zenekarunkat tudtuk volna csinálni. Ezt megbeszéltük, és ő is belátta.
MN: Kicsit felemásra sikeredett a lemezbemutató. Nyáron tartottátok, a lemez viszont csak most jelent meg. Mi volt a csúszás oka?
MJ: Az Európa Kiadónak soha nem volt semmiféle lemezbemutató koncertje, és nem is lesz. Így tehát a nyári koncertet sem annak szántuk, de a szervezők általában véve szeretik olyan irányokba terelni a dolgokat, hogy lehetőleg minél több néző jöjjön, a sajtó pedig ehhez többnyire remek partner. A júniusi koncert kapcsán részünkről hangsúlyosan csak arról volt szó, hogy addigra jó eséllyel elkészül a kiadvány. De nem készült el. Viszont a különböző hype-ok miatt az emberek ezt úgy vették le, hogy micsoda lemezbemutató az, ahol nincs is lemez. Egyébként régen ugyanígy vált minden koncertünk búcsúkoncertté. Néha úgy érzem, hogy teljesen mindegy, mit mond az ember, ha másoknak valamiért nem tetszik, úgyis átírják majd a szavait. Mert ők mégiscsak jobban tudják, hogy valójában mit is akart mondani.
MN: Teljesen a saját fejed után mentél, vagy voltak tanácsadóid? Akik például azzal jöttek, hogy "ha lemez, akkor kell egy sláger".
MJ: Nem volt semmiféle külső beleszólás a lemez elkészítésébe és annak anyagába se. Ennél a kiadványnál éppúgy nem, mint ahogy a korábbiak esetében sem. Soha nem akartam mainstream karriert befutni, és elég vicces lenne, ha most, ötvennégy évesen fognék hozzá ehhez. Az Európa Kiadó mindig is autonóm művészcsoportként működött, és ez most sincs másként. Ez az új lemez pedig egy anyag dokumentálása stúdiószinten.
MN: Akkor hogyan keveredtetek a Fábry show-ba?
MJ: A Fábry show szerintem egy amerikai típusú szórakoztató talkshow magyar változata, és nem bírom többnek látni ennél, arról pedig, hogy az ember elmenjen-e egy ilyen műsorba, lehet vitatkozni, de ha esetleg valamiért úgy dönt, hogy megpróbálkozik vele, azt nem tartom a világ végének. Annak idején voltam az Alföldi show-ban, az ellen nem emelt senki kifogást. A szocializmus alatt meg szerepeltünk az Egymillió fontos hangjegyben vagy mi a fenében, azzal sem volt probléma. Kivéve persze, hogy nem volt valami jó, ahogy sajnálatosan a Fábry show sem, és ha netán valamikor a jövőben még egyszer meghívnak oda, akkor sokkal inkább ez fogja befolyásolni a döntésemet.
MN: Annyi különbség azért van, hogy az Alföldi show egy kereskedelmi tévében ment, a Fábryé pedig a közszolgálatiban, amit alig burkoltan pártpolitikai célokra használnak. Amellett nem hinném, hogy létezik olyan amerikai talkshow, amelyben az a poén, hogy a műsorvezető leköpi az elnök fényképét, ahogy azt Fábry tette Gyurcsány képével miniszterelnöksége idején. És akkor még nem is esett szó Fábry cigányozásáról és buzizásáról...
MJ: Én nem ismerem Fábry tevékenységét annyira, hogy ezzel vitatkozzam. A helyzet valójában az, hogy én lényegében egyáltalán nem ismerem az ő tevékenységét. Ha tényleg buzizott és cigányozott, azt természetesen elfogadhatatlannak tartom, és ha valóban leköpte az éppen regnáló miniszterelnök fényképét, azt pedig semmiképp nem nevezném a véleménynyilvánítás elegáns formájának. Ugyanakkor meg kell jegyeznem azt is, hogy amennyire lehetséges, szellemi és alkotói tevékenységemet igyekszem távol tartani a mainstream pártok folyamatos, kényszeres vitáitól és azok egyenes következményeitől. Egyrészt azért, mert ezek a viták a lényegüknél fogva arra törekszenek, hogy ahol csak lehet, megosszák a választópolgárokat, vagyis hogy emberek csoportjai között állandó feszültséget tartsanak fenn, másrészt pedig azért, mert ebben a diskurzusban nagyon ritkán jelennek meg korunk valódi problémái és kihívásai. Ezért aztán én csak annyi figyelmet szentelek ennek, amennyit muszáj.
MN: Év végéig járjátok az országot, felléptek itt-ott. Utána mi lesz?
MJ: Nem tudom, hogy ezenkívül mit lehetne még tervezni. Én soha nem közelítettem úgy a zenéhez, mint egy szakmához, ahol az ember eltervez dolgokat, és azokat határidőre megvalósítja. Sokkal inkább hagytam, hogy történjenek a dolgok, megpróbáltam utat engedni az alkotói folyamatok természetes folyásának. Így aztán, ha jönnek a dolgok, akkor csinálom, ha nem, akkor csinálok valami mást. Engem világéletemben sok különféle dolog érdekelt, így aztán sok mindennel foglalkoztam az idők során. Ilyen alkat vagyok. Soha nem akartam specialista lenni.
