Ahány hívő, annyiféleképpen: vallásosan vagy felekezeten kívül, rendületlenül vagy folyvást kételkedve. Bizonyára minden hívőt elfog olykor a sóvárgás az ószövetségi idők után: bármennyi teher volt is a vállán, mégis könnyű lehetett a bibliai Mózesnek, hiszen az Úr valóságként jelent meg számára az égő csipkebokorban. Annak a modern hívőnek, akit kételyek gyötörnek, orvos írhatná fel receptre Olivier Messiaen (1908–1992) zenéjét. A nagy francia katolikus komponista lényegében mindig ugyanazt mondja dogmákon túli elfogulatlansággal: Isten jelen van sziklában, madárdalban, a Nap fényében és a lélegzetvételünkben. Nála nincs kétely, zenéje a bizonyosságot hirdeti példátlan erővel, hatalmas drámaisággal, pátosszal és transzcendens egzaltációval.
Magyarországon Messiaent ritkán játsszák, nincs kultusza. Akad pár elkötelezett muzsikus Csalog Gábortól Fischer Ivánig, aki olykor megszólaltatja egy-egy fontos alkotását, de életműve nem épült be a zenei közgondolkodásba. Persze még nem késő, sok mindent lehet és kell is tenni, hogy ez a helyzet változzék. Rácz Zoltán (1960), az Amadinda Ütőegyüttes lelke és az UMZE Kamaraegyüttes alapító karmestere hat éve, a zeneszerző születésének centenáriumán elvezényelte a Turangalîlát, Messiaen egyik fontos szimfonikus művét. Most egy másik kuriózumot választott ki, hogy magyarországi bemutatón szólaltassa meg. A zeneakadémiai koncert a Keller András vezette Concerto Budapest és az UMZE Kamaraegyüttes együttműködésének első állomásaként jött létre, az ígéretes Új dimenziók kortárs zenei bérlet első estjeként.
A mecénási hajlamú dúsgazdag amerikai énekesnő, Alice Tully 1971-ben művet rendelt Messiaentől az USA függetlenségének bicentenáriumára. A zeneszerző a kompozíciós munka időszakában járt feleségével, Yvonne Loriod zongoraművésznővel Utah államban, elragadtatással szemlélve az égbe nyúló sziklákat és az alattuk kitáruló szakadékokat. Így lett az 1974-ben bemutatott másfél órás, tizenkét tételes szimfónia címe Des canyons aux étoiles (A kanyonoktól a csillagokig). Messiaen a madárhangok gyűjtője és elemzője volt, rendszeresen szerepeltette őket műveiben – itt is jelen vannak. A kompozíció tehát a legkisebbeket és a legnagyobbakat idézi meg: a földkerekség különféle tájainak énekesmadarait és a kanyonokat. Zenei világa gyakran modális, máskor a folyamatok fényesen zengő dúr-moll harmóniákban kulminálnak, az ünnepélyes, korálszerű szakaszokat az aprólékosan kidolgozott, csivitelést imitáló fioriturák váltják, illetve kísérik. Mindez egy jellegzetes, eksztatikus miszticizmus szellemében valósul meg, gigantikus hangsúlyokkal és dinamikai csúcspontokkal, óriási energiát szabadítva fel.
Korunk legjelentősebb magyar kortárs zenei karmestere, Rácz Zoltán értő, elkötelezett vezényletével példamutató előadás született a Zeneakadémia nagytermében. Az UMZE Kamaraegyüttes válogatott muzsikusaiból és a Concerto Budapest lelkes-odaadó gárdájából toborzott negyventagú együttes magasrendűen közvetítette az ötszáz oldalas partitúra tartalmát. Technikai perfekció, együttlélegzés, szuggesztivitás, a mű közlendőivel való teljes azonosulás jellemezte a kollektív teljesítményt. A darab négy szólistát foglalkoztat: Fábry Boglárka és Holló Aurél ütőhangszeres játéka is lelkesítő színvonalú volt, Zempléni Szabolcs kürtmonológja a világ bármely hangversenytermében diadalmasan megállta volna a helyét – azt pedig, ahogyan a tizenkilenc éves Ránki Fülöp uralta hallatlanul nehéz szólamát, nemcsak virtuózan zongorázva, de átszellemült közlékenységgel fel is emelkedve a mű spirituális magaslataiba, csak egy rendkívüli tehetség örömteli felfedezésének lehet nevezni.
Zeneakadémia, október 19.
