Interjú

„Mindenki Faszi volt”

Szántó Faszi Gábor gitáros, énekes

Zene

Tavaly ünnepelte 50. születésnapját, zenekara, az Üllői Úti Fuck pedig 30 éves lett. Az évfordulódömping betetőzéseként – kizárólag vinilen – megjelent a Faszi 50 – Első ötven év című album, bár ezen nem csak az Üllői Úti Fuck számai hallhatók.

Magyar Narancs: Nehezen tudtunk időpontot egyeztetni a munkád miatt. Mit dolgozol?

Szántó Gábor: Egy nagy cég legkisebb pontja vagyok. A Sport Tv-nél vagyok kameratáros, ez azt jelenti, hogy ha forgatni mennek, én adom ki a kamerát, ha meg elromlik valami, én javítom meg. Ezenkívül megmérem a kábelt, megszámozom a kábelt, elvágom a kábelt, megfejelem a kábelt, vagy forrasztok valamit a kábelre, aztán odaadom a főnöknek. Nyolc éve csinálom ezt, előtte operatőr voltam ugyanitt, de azt a munkát nem szerettem annyira – focimeccsekre kellett kijárni –, igazából azért maradtam itt, mert ez egy jó kollektíva, értelmes társaság.

MN: A zenélésből nem tudnál megélni?

SZG: Nem nagyon. Úgy húsz évvel ezelőtt egy rövid ideig a zenélésből éltem, akkor valóban annyira ment a Fuck, hogy nem kellett mást dolgozni, de ez nem tartott túl sokáig.

MN: „Jövőre 25 éves lesz az Üllői Úti, még kitaláljuk, érdemes lesz-e megünnepelni” – nyilatkoztad 2012-ben. Tavaly érdemes volt megünnepelni a harmincadikat?

SZG: Mindenképpen. Akkor jött az új basszusgitárosunk, én teljes pánikban voltam, mert csak egy hónapot tudtunk vele próbálni. Viszont nagyon sok számot szerettünk volna a nagy alkalomra eljátszani. De pont az volt a baj, hogy nem csak ő, én sem tudtam már, hogy hogy is vannak ezek a számok. Szóval, nagyon izgultunk, mert még tévéfelvétel is készült, de végül tényleg érdemes volt megtartani. Még úgy is, hogy nem hívtam el a régi tagokat.

MN: Miért?

SZG: Tíz évvel korábban már elsütöttük, és akkor el is döntöttem, hogy ilyet az életben nem csinálok többet. Arra a koncertre három hónapig próbáltunk, és olyan emberek kerültek elő, akik elfelejtettek mindent, ráadásul hangszerük sem volt már.

MN: Összesen hányan zenéltek az Üllői Úti Fuckban?

SZG: Nem tudom. Ki kéne számolni. Dobosból volt négy, basszusgitárosból legalább tíz, szaxofonos kettő, gitáros szintén kettő. Én vagyok az egyetlen, aki végig tag volt 30 éven át. Farkas(ember) Zoltán volt az első dobosunk, ő most megint benne van a zenekarban, de korábban ő is eltűnt évekre.

MN: Amikor 1988-ban indultatok, leginkább a dark-wave volt a menő. Nektek milyen ambícióitok voltak?

SZG: Sose gondolkodtam azon, hogy miért kezdtünk zenélni. Annyi volt az elképzelés, hogy írjunk jó számokat, jó szövegeket, olyat, ami mindannyiunknak tetszik. Nem volt sem lázadás, sem elborulás, csak legyenek jó számok, de azt ne kérdezd, hogy mitől jó egy szám. Példaképünk sem volt, persze sok minden tetszett a Police-tól a Kraftwerken át az AC/DC-ig, az Iron Maidenig, még Nena is bejött, a német lány, aki a 99 Luftballonst énekelte. A magyarok közül talán az LGT meg a Skorpió, amikor a Tátrai gitározott benne. Az underground nem nagyon. De az eszünkbe nem jutott volna, hogy bárkit utánozzunk a felsoroltak közül; csináltuk, ahogy tudtuk, és ez jött ki. Sohasem fordult elő, hogy úgy ültem volna le számot írni, hogy legyen „Iron Maiden-es” vagy „police-os”. És ugyanez vonatkozott a külsőségekre is. Hiába szerettem a metált, eszembe sem jutott volna metálos cuccokat felvenni. Azt hiszem, azért tudtunk az akkori közegből kitűnni, mert a többiekkel ellentétben mi képzettek voltunk, vagyis tudtunk zenélni, ami akkoriban nem volt magától értetődő. Ennek ellenére minket is besoroltak az alternatívok közé, biztos a szövegek miatt.

MN: Meg talán a zenekar neve miatt is.

SZG: Lehet. Az az igazság, hogy ezzel a névvel valahogy mindig megszívtuk. Pedig szerintem sosem volt botrányos, de amikor egy nagy kiadóhoz kerültünk, az volt a céges policy, hogy nem lehet a borítón az, hogy „fuck”. Így lett belőle egy ideig „fá:k”. Az a legviccesebb, hogy most megint ezt kell használni, mert a Facebook nem hagyja, hogy a rendes nevünkön hirdessük magunkat.

MN: Ha jól emlékszem, a Józsefvárosi Klub volt a törzshelyetek, a Somogyi Béla utcában, a Corvin Áruházhoz közel. Ma már alig emlékszik rá valaki.

SZG: Nem véletlenül. Nekünk 1989-ben volt klubunk minden második kedden, de az már a lecsengés időszaka volt. Korábban ment ott a nagy élet, a nyolcvanas évek elején-közepén. Amikor mi játszottunk ott, úgy ’92-ig, már ébredeztek az olyan helyek, mint a Fekete Lyuk vagy a Tilos az Á, és azok sokkal menőbbek voltak, el is szívták az embereket. Amúgy nincsenek nagy emlékeim a Józsefvárosi Klubról, talán annyi, hogy rohadt drága volt a büfé ahhoz képest, hogy milyen lepusztult hely volt. És a hangosítás is hagyott maga után némi kívánnivalót. Én korábban a Topó Neurock Társulat miatt jártam oda. A fiatalon elhunyt színművész, Ivánka Csaba együttese volt, itt gitározott Pribil Gyuri – ő sem él már. Vele egy utcában laktam, szerintem ő volt a Szentkirályi utca második legjobb gitárosa, szerinte meg én. És hát a Topóban basszusozott Zsoldos Tamás, akit később sikerült a Fuckba is elcsábítani.

MN: Úgy tudom, eredetileg őt neveztétek Faszinak.

SZG: Mindenki Faszi volt. Abból jött, hogy volt egy haverom, aki nem tudta megjegyezni a neveket, így lett mindannyiunkból Faszi. Engem nem zavar, lehetne rosszabb is, például ha nem lenne a végén az „i” betű.

MN: A kilencvenes években rengeteget játszottatok, több lemezetek is megjelent, nagy kiadó is foglalkozott veletek, mégsem sikerült az, ami a Pál Utcai Fiúknak vagy a Kispálnak, akikkel nagyjából együtt indultatok.

SZG: Talán azért, mert a Kispálnak meg Pál Utcai Fiúknak is olyan menedzsere volt, akit ha kidobtak az ajtón, visszament az ablakon. Nekünk meg nem volt ilyen. Amikor meg végre sikerült leszerződnünk egy nagy kiadóval, és az Esküvő című számunk is elég jól ment, na, akkor meg egy hülyeséggel sikerült elcseszni az egészet. Öt lemezre volt szerződésünk, az első ki is jött, rengeteg fellépésünk volt – ez volt az az időszak, amikor megéltem a zenélésből –, de aztán elcsúsztunk a következővel, az akkori basszusgitárosunk pedig a tudtunk nélkül fölbontotta a szerződést azzal a szöveggel, hogy átmegyünk egy másik kiadóhoz. Hát, nem mentünk át. Persze a kiadó is sáros volt az egészben, mert nem a basszusgitárossal kötötte azt a szerződést, mégis kiszállt a dologból. Ráadásul úgy, hogy még az elkészült CD-ket is nekünk kellett kifizetni. Hülyék voltunk, és nagyon megszívtuk. Akkor teljesen lenullázódtunk.

MN: A most megjelent Faszi 50 című lemezen a Fucknak csak két száma van, viszont hallható a Sztriptíz, a Torpedó, a Korai Öröm, Sickratman és a TV Manci. Az hagyján, hogy ennyi zenekarban játszottál, de ha a műfajokat nézzük, köszönőviszonyban sincsenek egymással.

false

 

Fotó: Németh Dánie

SZG: Én mindegyiket bírom. De leginkább azt, hogy ezzel a lemezzel végre megvalósult a gyerekkori álmom, és van egy igazi, saját vinilem.

MN: Azért vegyük sorra a lemezen szereplő együtteseket!

SZG: A Sztriptíz egy beatzenekar volt, ahová nem volt nehéz beilleszkednem, mert szüleim révén én nagy beat- és rock and roll rajongó voltam. A Torpedó meg úgy lett, hogy a Fuckkal kitaláltuk, hogy mivel annyi dolgunk van a hétvégén, csináljunk keddre is egy zenekart, játsszunk Shadows-számokat, mert azokat mindannyian szeretjük. Két hét alatt megtanultunk két lemezt, aztán elmentünk vele mindenféle házibulikra. Később saját „Shadows-számokat” is írtunk, ez azért volt jó, mert így nem kell szöveget írni, elég elgitározni az énekdallamot.

MN: Innen csak egy ugrás lett volna a vendéglátózás.

SZG: Az valahogy kimaradt, de nem is bánom. Az nem nekem való.

MN: És a Korai Öröm? Sickratman? A TV Manci?

SZG: A Korai úgy jött, hogy éppen egy nyugdíjpénztárnál dolgoztam futárként, a másik futár meg az ő vetítősük volt. Aztán amikor valami gond lett a gitárosukkal, ő szólt, hogy nem lenne-e kedvem beszállni. 2002-től játszottam ott, de hat év múlva kirúgtak lázadásért. Valószínűleg túl sokat járt a szám, ők meg nem vették jó néven, hogy én dirigálok az ő bandájukban. Viszont Sickratmannel, azaz Paizs Mikivel nagyon jól kijövök. Az úgy kezdődött, hogy 2004-ben Miki megcsinálta a Buzi-e vagy? című lemezét, és utána elhatározta, hogy élőben fog játszani. Csakhogy elsőre olyan hardcore blueszenészeket akasztott le, akiknek három koncert alatt sikerült tönkrevágni azt a mítoszt, ami addig Mikit körülvette. Mivel ő is benne volt a Koraiban meg én is, egyértelműnek tűnt – legalábbis a blueszenészek kudarca után –, hogy nekem szól. Vele azóta is együtt játszom. De a TV Manci is Miki miatt alakult meg 2010-ben. Elfelejtette, hogy próbánk van, viszont ott volt a próbahelyen – fotózni – Manci, azaz Fábián Bori, így hát jobb híján alapítottunk egy zenekart. Két éve szálltam ki, de Manci nem hagyta abba.

MN: És te?

SZG: Én biztos, hogy nem. Pörgök továbbra is. Készül az új Fuck-lemez, hét szám megvan, Paizs Mikitől és Müller Péter Sziámitól is kaptunk szövegeket, próbálunk minél több koncertet szervezni. Azt persze nem mondanám, hogy maradéktalanul elégedett vagyok az elmúlt harminc évvel, de igazából lehetett volna sokkal rosszabb is. Eddig elég jól elszórakoztam.

Neked ajánljuk