NAPOZÓ – Interjú

„Mint minden valamirevaló rockzenekar”

Lázár Domokos és Lázár Ágoston zenész

Zene

Elsősorban az Esti Kornélból ismerhetjük őket, s az idei fesztiválszezon állandó szereplői lesznek, megfordulnak szinte az összes fontos rendezvényen. Mezőtúrról, zenekari demokráciáról, a hazai alterszíntérről és a civil életről is faggattuk őket.

Magyar Narancs: Hogyan kezdtetek el érdeklődni a zene iránt?

Lázár Ágoston: Eléggé izmos mennyiségben kaptuk otthon a zenét. Anyukánk énektanár, felőle a népzenei és klasszikus vonal érkezett, apukánk meg az alternatív zene nagy rajongója volt már a nyolcvanas évek óta, úgyhogy az ő részéről az Európa Kiadó, a Sziámi az, ami megragadt először a fejemben. Előttem van, hogy ülünk az autóban, megyünk az oviba és hallgatjuk, hogy „ha előrelátó csecsemő lettél volna, felkötöd magad a köldökzsinórodra”. Egyébként még nagy hatással volt ránk az is, hogy volt egy szuper zenei társaság Mezőtúron. Pár évvel felettünk járt suliba G. Szabó Hunor, az immáron megszűnt Qualitons frontembere. Ő az anyukánk tanítványa volt. Anyu fiatal, jó fej tanárnő volt, aki meghívta magához a jó fej diákokat bandázni. Hunorék a Beatles-vonalat hozták be, és az nekem nagyon erős élmény volt – ott jöttem rá, hogy dobolni akarok. Hunor is dobos, és nekem ő nagy példakép volt.

Lázár Domokos: Nagyon korán elkezdtünk klasszikus gitárra járni. Gyakorlatilag általános iskola elsőtől gitárra jártunk a helyi zeneiskolába. Bányai Laci bácsi, aki sajnos már nem él, volt mindkettőnk gitártanára. Ez sokáig tartott, legalább tíz évig jártunk hozzá. Volt egy gitárzenekar, klasszikus kamarazenekar, ezzel tudtuk a szolfézst kiváltani, amit mindketten eléggé utáltunk, és ez is adott egy élményt, hogy másokkal egy időben egyszerre zenélhetünk. Emellett ének-zene tagozatra jártunk, és elég sokat énekeltünk kórusban. Ott jól lehetett modellezni azt, hogyan lehet együttműködni sok emberrel úgy, hogy tudd a helyed a zenekari szerkezetben.

MN: Az Esti Kornél volt mindkettőtök legelső zenekara?

Lázár Domokos: Aha. Illetve előtte ilyen-olyan kisebb haverzenekaros dolgok voltak, de az Esti Kornéllal kezdtünk el elsőként koncepciózusan próbálni, rendes zenekarként működni.

Lázár Ágoston: Én 15 évesen kerültem az Esti Kornélba. Ez az alakulás után egy évvel volt, amikorra már több dobost elfogyasztott a zenekar, és akkor tette fel a nagy kérdést Dodi, hogy gitár helyett nem váltanék-e át dobra. Akkor ez eléggé vonzó volt, hiszen a környéken meg a gimiben az Esti Kornél már egy ismert zenekar volt, menőnek számított.

MN: Ti is feldolgozásokkal kezdtetek, vagy már rögtön saját cuccokkal kísérleteztetek?

Lázár Domokos: Nyilván egy rövid ideig a feldolgozások voltak túlnyomó többségben, de már a legelső koncerten játszottunk talán kettő új dalt, vagy lehet, hogy négy is volt, már nem emlékszem. Ahhoz, hogy koncertezni tudjunk az első egy-két évben, azért kellettek feldolgozások. Red Hot Chili Peppers volt egy pár, Nirvana meg Nine Black Alps. Egy akkoriban induló zenekarhoz képest viszonylag gyorsan lett annyi saját számunk, hogy néhány évvel később már tényleg csak saját dalokat játszottunk. Az persze tény, hogy sokat tanultunk a feldolgozásokból. Klasszikus módon indultunk, garázsban próbáltunk évekig, mint minden valamirevaló rockzenekar.

MN: Ha Magyarországon alternatív rockzenekart alapítasz, el tudod kerülni, hogy ne hasonlítsanak a Kispálhoz?

Lázár Domokos: Szerintem igen. Amúgy Lovasi Andráshoz nagyon sok szálon kötődtünk, főleg a kezdetekben. Ő adta ki az első lemezünket, és mi voltunk a Kispál előzenekara az utolsó turnéjukon meg a búcsúkoncertjükön. Szerintem azért is karolt fel minket akkor András, mert nyilván ő is azt érezte, hogy mi nem egy tipikus Kispál-klón zenekar vagyunk. De hát ebbe az alternatív, kispálos zenébe itthon mindenkit besorolnak, aki nem döngölős hard rock zenét játszik. Ránk amúgy a Nirvana meg a Radiohead mellett a 2000-es évekbeli gitárzenekarok gyakorolták a legnagyobb hatást: többek közt a Foals, a Franz Ferdinand, az Arctic Monkeys.

 
Lázár Ágoston és Lázár Domokos
Fotó: Palágyi Barbara

 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.