Koncert

Muse

Zene

„Legközelebb már telt ház lesz, akárki meglássa”, írtuk hat és fél évvel ezelőtt a Muse arénás koncertjéről, és majdnem igazunk lett. A devoni trió megfordult egyszer nálunk a Szigeten, 2016-ban, de aki ott volt azon a bulin, az teljes joggal hiányolhatta az izgalmat és a hangerőt (belső infók szerint a zenekar hangmérnökei direkt tekerték le a potmétereket). A fesztiválon a Muse egy olyan társulat benyomását keltette, amely belefáradt a bombasztikumba, és a tavaly novemberben megjelent nyolcadik album, a meglehetősen elektronikus Simulation Theory sem kecsegtetett túl sok jóval. Aztán mégis ez lett a legjobb Muse-koncert abból a hétből, amit eddig láttam.

Az utolsó felvezető zene a Giorgio Moroder-féle Éjféli expressz diszkós soundtrackje, ami azért is érdekes, mert a dél-tiroli diszkópápa pont két hete járt itt az épületben. Aztán színpadra lép a trió; egy szorgalmasan dolgozó, de genya módon soha be nem mutatott gitáros-billentyűs, jó pár robottáncos, na meg olyan látványvilág kíséretében, ami az összes eddigi stadionrock-színpadképet lepipálja. Szavakkal elég nehéz leírni; ezt tényleg látni kell, és tulajdonképpen indokolt is a látványorgia, hiszen a Muse színes/szélesvásznú zenéje teljes mértékben igényli a vizuális monumentalitást. Én személy szerint ugyanúgy élveztem volna a műsort táncosok nélkül is, de szerencsére nem zavaró a jelenlétük, és az egészet amúgy sem úgy el kell elképzelni, mint amikor Beyoncé mögött húszan rázzák ugyanúgy a seggüket.

Zenei szempontból is vannak újdonságok a korábbi koncertekhez képest – egyrészt Chris Wolstenholme basszusgitáros sokkal többet vokálozik, mint azelőtt, és látszik, hogy nagyon koncentrál, mert szinte mozdulatlanul nyomja le a majdnem telt házas bulit. Ellentétben Matt Bellamy frontemberrel, aki ismételten bizonyítja, hogy még mindig parádésan gitározik. Viszont alig billentyűzik, és több dalt már hangszer nélkül ad elő; mindez azzal jár, hogy a jó öreg hangversenyzongora nem része a show-nak. Ami a szettlistát illeti, az idén húszéves, Showbiz című debütalbumról egy dal sem csendül fel, míg az aktuális lemezt 8 szám is képviseli, de ezek sokkal jobbak élőben, mint az albumon.

Van egy kisebb, „kötelező” akusztikus blokk, a ráadásban kapunk egy egyveleget, ekkor a színpad fölé ereszkedik egy hatalmas cyborg szörny – kicsit céltalannak tűnik a hadonászása, ráadásul túlságosan is emlékeztet az Iron Maiden kabalafigurájára, Eddie-re. A legjobb pillanatokat viszont még mindig a legjobb album, a 2006-os Black Holes dalai szolgáltatják: a közönségénekeltetős Starlight, a Harmadik típusú találkozások Kodály-módszeres témájával indított Supermassive Black Hole, valamint az örök koncertzáró, a hősies Knights Of Cydonia. Végül csak egy kérdés marad: ekkora bombasztikumot hogyan lehet majd felülmúlni a következő turnén?

Papp László Budapest Sportaréna, május 28.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.