Interjú

„Nagyon hangosak”

Levon Eskenian zenész  

Zene

Együttesével, a Gurdjieff Ensemble-lal az autentikus örmény zenét éleszti újjá. Az örmény nép­irtásról visszafogottan, de egy­értelműen nyilatkozik, s a mai Törökországban található ősi örmény területekre nem látogathat vissza. Sajátos hangvételű zenéjére az ECM is felfigyelt, a legendás lemezkiadónál hamarosan hozzákezdenek harmadik lemezük felvételéhez. A Müpában tartott koncertje után beszélgettünk.

Magyar Narancs: Együttesét Gurdjieffről, a görög-örmény misztikus filozófusról nevezték el. Miért őt választották névadójuknak?

Levon Eskenian: Mert az első projektünkben az ő zenéjét adtuk elő. Sokat utazott, a Közel-Keleten, Ázsiában, Indiában, Tibetben, és közben sokféle népi hagyománnyal került kapcsolatba, műveit a Schott kiadó jelentette meg négy kötetben. Úgy tartotta, hogy a népzene nagyon sok információt tartalmaz. Mivel nem volt nyugati típusú zenei képzettsége, a zenéket az orosz zeneszerzőnek, Thomas de Hartmann-nak diktálta le, és ezekből komponáltak több mint kétszáz egyházi szerzeményt, zongorára. Gurdjieff megjelölte a zenék származását – arab, szír, kurd, örmény –, én magam pedig az útmutatásai alapján kutatni kezdtem, utánajártam, milyen hangszereket és milyen hangszer-kombinációkat használtak az adott nemzetiségek, és „visszaírtam” a műveket az eredeti hangszerelésre.

MN: Még kevésbé ismert Komitas, a másik zeneszerző-népdalgyűjtő, aki a műsoraikon szerepel – ő vardapet, azaz papi személy. Nagyjából kortársak voltak Gurdjieff-fel.

LE: Igen, de a céljaik különböztek. Komitast tekintjük az első örmény etnomuzikológusnak, népzenekutatónak. Azon túl, hogy több ezer örmény vallásos mű létezik, amelyek szintén népi gyökerűek – az örmények 1301-ben tértek át a kereszténységre –, Komitas járta a falvakat, és nagyjából háromezer dalt jegyzett le. Tudós muzikológusként a gyűjtött anyagot feldolgozta, zeneszerzőként pedig az anyagból zongoradarabokat, vokális és kórusműveket komponált. Új zenei nyelvet alkotott, amely nem a nyugati harmóniarendszert követi. Az ECM vezetőjét, Manfred Eichert érdekelték ezek a zenék, úgyhogy a kiadójánál mindkét anyagból készítettünk lemezt.

MN: Bartók viaszhengereken rögzítette az általa gyűjtött parasztzenét. Milyen módszerrel gyűjtött Komitas?

LE: Ő helyben leírta az anyagot, de nem a nyugati kottaírással, mert az ehhez nem elég gyors, hanem az ősi örmény kottaírással, a khazzal. Itt a szöveg fölé bizonyos, a hangmagasságot jelző jeleket írunk, azután hozzátesszük a ritmusokat. Komitas később ezeket átírta a nyugati kottaírás szerint. Bár Komitas valamivel idősebb volt Bartóknál, mégis valószínű, hogy a zeneművészet akkori fejlődése teremtette meg mindkettejük számára azt a környezetet, amely őt is és Bartókot is a népzene gyűjtésére és alkotó felhasználására inspirálta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.