Magyar Narancs: Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyen III. díjat kapott művedről, a PentaTonesról talán ösztönösen beszéltél színpadi fogalmakkal. Alapvetően színpadban, látványban gondolkozol?
Dobri Dániel: A történetmesélés, a dramaturgia szinte mániámmá vált.
MN: Talán azért, mert legfontosabb tanáraid Tallér Zsófia és Fekete Gyula voltak? Mit tanultál tőlük?
DD: Nagyon hasonló dolgokat, bár más-más fogalmazásban. Zsófia a „zenedramaturgia” kifejezést használta, Fekete Gyula pedig a hangok, a zene irányáról beszélt. De mindkettőjüktől azt – hangozzék bármilyen banálisan –, hogy legyen a darabnak eleje, közepe, vége, vagyis legyen egyértelmű iránya. Nem könnyű megfogalmazni, hogy ez mit jelent, de most épp az a feladatom, hogy ezt leírjam a doktori dolgozatomban. A zeneszerzés során ez apró részletekben mutatkozik meg, vonatkozhat például a szólamok irányára, de a zene sűrűségére is. A „zenei történetmesélésnek” mindig világosnak kell lennie. Az utóbbi egy-két évben úgy kezdek komponálni, hogy hosszasan jegyzetelek, akár hetekig-hónapokig, és a zongoránál próbálgatok akkordokat, hangsorokat, frázisokat, majd a jegyzeteim alapján rögzítem a készülő darab szabályait: a hangrendszert, esetleg a motívumokat és a harmóniavázat is. Ezután kezdődik a zeneszerzés: már csak úgy kell elrendezni a hangokat, hogy azok egymásból építkezzenek, ezáltal pedig tiszta, érthető dramaturgiát eredményezzenek.
MN: A doktori dolgozatod témája „A kórusművészet teatralitása”. Foglalkozol-e itt esetleg a régi Halastó együttes két egykori vezetője, Halas Dóra és Tóth Árpád munkásságával, akik jelentős mértékben bevonják a színházat a kórusmunkájukba?
DD: Természetesen. Tóth Árpáddal már a doktori felkészülés idején is beszélgettünk, főleg kortárs kórusszerzőkről. Halas Dóra munkásságát is régóta követem. Egyértelműen ők ketten e témakör legavatottabb képviselői és alkotói. Fontos még megemlíteni Sáry Lászlót; az ő módszerét tavaly a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a gyakorlatban is alkalmaztam Horváth Csaba osztályában; a munkáiból nagyon sok tanulságot le lehet vonni. Úgy dolgozik kortárs zenei eszközökkel, hogy az érthetővé válik a zenei előképzettséggel nem rendelkező embernek is. Gesztusokat, hangzásokat rendez egységes rendszerbe, általában nem is kotta alapján, hanem egy-egy szöveges vagy vizuális magyarázattal, úgy, hogy az énekelhető, valamint hallgatva is könnyen értelmezhető legyen. A zenedramaturgia és történetmesélés számomra ilyen eszköz, általuk a zene közelebb hozható a szélesebb közönséghez is. Nem nevezném missziónak, de mindenképp erős szándékom, hogy ne csak a szakmának írjak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
